Bíró István

A Viktória Ápoló-gondozóotthon igazgatója,

Hodász

szszb_16-54_biro_istvan.jpgA „két végén égeti a gyertyát” módon élő emberként jellemezte egy újságíró a néhány évvel korábban megjelent riportban. Hozzá kell tennünk, teljes mértékben igaza volt arra a Bíró Istvánra vonatkozóan, aki 1948-ban, az erdélyi származású Csiszér Ilona, ma is élő, nyugdíjas háztartásbeli, és a már 11 éve eltávozott, Bíró István, egykori szamoskéri tanácsi vb-titkár gyermekeként látta meg a napvilágot. Testvérei közül, sajnos, ketten, Gyula és András már nincsenek közöttünk. Béla testvére Debrecenben él és dolgozik mint szociális ápoló. Felesége, akivel 32 éve házasok, Antal Klára, a győrteleki otthon főnővére. Leányuk, Éva, Budapesten dolgozik a Fővárosi Pszichiátriai Intézetben. Fiuk, Tamás, egy éve házas. Családjával Gödöllőn él.

Az egykori Tarnai birtokon, 16 hektáros területen fekvő, gondosan parkosított otthonban ápolásra szoruló, krónikus betegségekben szenvedő, súlyosan mozgássérült, valamint önellátásra képes, pszichiátriai betegek élik mindennapos életüket.

A Bíró István által 1983 óta vezetett otthon hatalmas fejlődési lehetőség előtt áll. Az elnyert címzett támogatás, 1,1 milliárd forint ésszerű felhasználásával eddig nem látott távlatok nyílhatnak meg az otthonban dolgozók és az ápoltak előtt egyaránt. A 2003-ban megkezdődő rekonstrukció során felépülő „új” otthon a XXI. századi szolgáltatásokat nyújt majd. Még ökumenikus kápolnát is építenek.

Az 1997 novembere óta működő – „Gondviselés a hodászi otthon lakóiért” alapítvány is erkölcsi és anyagi segítséget jelent a tárgyi és személyi feltételek javításában. A rekonstrukció eredményeként Bíró István igazgató úr várakozása szerint könnyebben valósíthatják majd meg az otthon lakóinak a „kinti” életre történő felkészítését, amiben a másságot eddig példásan toleráló hodászi lakosság töretlen segítségére komolyan számítanak. Reményüket erősítheti az a tény is, hogy a betegek egymás fogyatékosságát jobban megértik. Az elsőként az étkezést biztosító konyhaépület felújítására, átalakítására kerül majd sor. Ennek eredményeként az, a rövidesen bevezetendő HACCP élelmiszer minőségbiztosítási rendszer követelményinek is megfelelővé válik.

Bíró István elmondása szerint az utóbbi években csökkent az otthonban ápoltak átlagéletkora, azaz fiatalodott a „lakosság”. Az intézményben elhelyezett fiatal szenvedélybetegek sorában esetileg az alkoholizmus mellett megjelennek a gyógyszerfüggők és a kábítószert kipróbálók. Drogbeteg az intézményben nincs.

Az otthon gondozott, szemnek és léleknek egyaránt kellemes látványt nyújtó parkjában sétálva szembesülünk az egész intézményre jellemző nyugodt, családias és barátságos hangulattal. Az intézmény dolgozói és az ápoltak által közösen művelt kis parcellákon, az aszályos nyár ellenére is a látszik a gondoskodó kéz nyoma. Megtudjuk azt is, hogy a lakók által megtermelt mezőgazdasági árut az intézmény vásárolja fel, és az árával szabadon rendelkeznek a termelők, akik számára a házirend szellemében a korlátozás nélküli kijárás a faluba is biztosított.

A mentálhigiénés csoport munkájának köszönhetően az ilyen jellegű problémákkal közvetlenül őket keresik meg a betegek, így az ápoló személyzet valóban arra tud leginkább figyelni, ami a legfontosabb feladata, azaz az ápolásra.

Az itt élők ügyes-bajos dolgait külön személyzet végzi, akik a rájuk bízott ügyekben legjobb tudásuk szerint járnak el a hivatalokban. Elmondásuk szerint, sajnos, a hatályos jogszabályok nem mindegyike segíti őket ebben a törekvésükben. 2003-ban az intézmény a 9. alkalommal rendezte meg a megyei szociális intézmények sporttalálkozóját. A hodászi csapat mint rendező intézmény hagyományosan jól és eredményesen szerepelt. A sport szeretetében igazgatójuk, Bíró István, immár 55 évesen is jó példával jár elől. Minden héten rendszeresen lefutja a maga néhányszor két kilométerét, s így eredményesen indul a különböző kategóriában kiírt futószámokban.

A mára hagyományossá vált, és 1987-ben kezdett tájnapi rendezvények sora a megszokottakhoz híven, lekvárfőzéssel kezdődik majd meg. Ezt a tájjellegű ételek főzése követi a sorban. Itt el kell mondanunk, hogy a részvétel szabályai meglehetősen szigorúak, hisz csak valóban, a környéken hagyományos ételek, hagyományos módon való elkészítésével vehetnek részt a csapatok a versenyen. Az öreg kemence elbontásáig rendszerint ott sütötték a közkedvelt lángosokat és a frissen főtt lekvárhoz illő finom búzakenyeret. A különféle vetélkedők, a paraszt lakodalom tovább színesítették a palettát.

Bíró István egyetlen terve az, hogy beindíthassa a felújított, átalakított, új otthont, ezzel mintegy maradandót alkotva adja azt át az őt követőnek. Legnagyobb elismerése az otthon lakóinak kedvessége, mosolya. Őt nézve, munkáját ismerve, mindezt tiszta szívvel hisszük el róla. Méltán boldog, elégedett ember.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése