Bélteki Irma

Igazgató,

Győrtelek

szszb_16-46_belteki_irma.jpgElhivatottság és a legnemesebb értelemben vett megszállottság nélkül képtelenség lenne leélni az életet és irányítani egy akkora intézetet, mint a győrteleki ápoló-gondozóotthon. A megyei önkormányzat közvetlen irányítása alá tartozó otthonban évek óta kimagasló szintű tevékenység folyik, amely az ott dolgozók összehangolt csapatmunkájának köszönhető. A 290 ápolt és a 160 alkalmazott – köztük 18-an felsőfokú végzettséggel vagy diplomával rendelkeznek – csak úgy lehetséges, hogy határozott, ám humánus intézetvezetés irányítja a napi feladatokat és tervezi meg a stratégiai célokat. Feladat és az arra alkalmas személy egyaránt találkozott: Bélteki Irma igazgató több mint tíz éve vezeti nagy sikerrel az intézményt.

Tyukodon született 1955. március 23-án Magos Lujza és néhai Bélteki István családjában. A szülők a térségben hagyományos mezőgazdasági munkával teremtették elő a négytagú család kenyerét. Irma testvére Viola, szintén az egészségügyben tevékenykedik, hematológiai asszisztens. Irmának két felnőtt gyermeke van, István 27 éves, BM-alkalmazott, Anita 19 éves, pszichológusnak készül.

A csengeri gimnáziumban tett érettségi után Irma, a szülők heves tiltakozása ellenére a budapesti ápolónőképzőbe adta be a jelentkezési lapot. Feltett szándéka volt, hogy ennek a hivatásnak szenteli életét. Erős akarata láttán a szülők is belátták, kár lenne másfelé irányítani a fiatal lány figyelmét. Az oklevél átvétele után dolgozott a Központi Katonai Kórházban, majd hazament és Tyukodon az Öregek Napközi Otthonában folytatta pályáját. 1979-től a mátészalkai városi tanács egészségügyi osztályán vezető körzeti ápolónő lett, és a térség kolléganőit irányította. A házibeteg-ápolónők, orvosírnokok munkáját szervezte, valamint a szenvedélybetegek ügyintézése is a feladatai közé tartozott. Átlagon felüli munkabírására, szakmaszeretetére másutt is felfigyeltek, ezért 1985-ben kinevezték a kisvárdai kórház ápolási igazgatóhelyettesének. Itt a szakrendelőben dolgozó egészségügyi szakszemélyzet tevékenységéért felelt. 1989-ben ismét visszajött szűkebb szülőhazájába, Mátészalkán az alapellátási osztályon a szakrendelő, a gyermekorvosi rendelő és a tüdőgondozó alkalmazottainak vezető körzeti ápolónőjeként intézte a rábízottak szakmai tennivalóit.

Időközben elvégezte az Egészségügyi Főiskola intézetvezetői szakát 1983-ban. Amikor 1991-ben kiírták a győrteleki otthon igazgatói pályázatát, beadta és a két pályázó közül a döntéshozók Bélteki Irmának ítélték oda a pozíciót. Menetközben újabb diplomákkal gazdagította a „gyűjteményt”, mentálhigiénikus végzettséget szerzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, valamint szociális menedzser lett a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán. Ez utóbbi már eurodiploma, amely a 2004. május elsejétől az Európai Unió tagjaként hazánkban is jelentősen felértékelődik.

Bélteki Irma mindig is kereste az optimális megoldásokat az intézet vezetésére. Ezért pályázatot nyújtanak be minden, általuk fontosnak ítélt kérdés megoldására. Például tavaly egymillió forintot nyertek arra a modellkísérletre, amely egy fejlesztő ház kialakítását tette lehetővé. Ez azt a célt szolgálja, hogy az intézetben ápolt három profilhoz sorolt gondozottakat, a szenvedélybetegeket, a fogyatékosokat és a középsúlyos értelmi sérülteket együtt fejlesztik. Érdekes megfigyelést tettek a szakemberek, ezek az ápoltak sokkal jobban együttműködtek, mint korábban, segítették, megértették, elfogadták egymást. Karácsonyra még ajándékot is készítettek egymásnak az otthon kerámiaműhelyében. Éppen ezért újabb pályázat eredményeként a Közesély Alapítványtól kapott 2,3 millió forintból speciális tantermeket rendeztek be.

Intézeti szakmai tanfolyamokkal és regionális képzésekkel segítik a náluk dolgozó szakemberek elméleti és gyakorlati tudását. Szociális gondozó-ápolói képzésen és pszichiátriai közösségi koordinátori és gondozói képzésen vettek részt az érdeklődők.

Bélteki Irma igazgató asszony sok tekintetben előremutatóbb eszméket vall, mint intézetvezető társai. Például az az elve, hogy csak minimális gyógyszert adjanak az ápoltaknak.

Nem kell őket nyugtatózni, hanem olyan elfoglaltságról szükséges gondoskodni, amely szórakoztatja, kikapcsolja, pihenteti őket, és akkor minden természetes módon történik az életükben. Mind a családorvos, mind a pszichiáter partner ebben. Nyitott intézményként működnek, ami egyben előny is és hátrány is.

A betegek nyugodtabbak, hogy nincsenek meg az életüket megnehezítő korlátozások és érdekes módon, ha például bármikor kimehetnek, már nem akarnak csakúgy elszökni. A fogyatékosok is kifejezetten szeretnek itt lenni, szabadságról már aznap vagy másnap visszajönnek.

Bélteki Irma az ápoltaktól kapott oklevélnek és éremnek örül a legjobban, hisz tudja, az itt lakókat csak a szeretet motiválja egy ilyen nem mindennapi „kitüntetés” odaítélésénél.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése