Őr

Kilenc hónap óta a világ egyik legboldogabb emberének mondhatja magát Pótor János református lelkész: kemény küzdelmét követően nyithatta meg a rászorultak előtt az őri Sarepta Református Idősek Otthona kapuját. Megvalósulhatott az évtizedek alatt dédelgetett álma, hiszen a magukra maradt, idős, beteg, mások által sajnált emberek számára tudott menedéket építeni. Olyat, amilyet Magyarországon ma még kevés helyen találhatunk. Pótor János életét a kezdetektől fogva határozta meg a másokon való önzetlen segítés mindennapos gyakorlata. A gyülekezet pásztorának a tisztségét az 1987-ben elhunyt édesapjától, Pótor Imrétől vehette át. De a családban rajta kívül két testvére – Imre és László – is az emberek lelkének ápolásával foglalkozik. Feleségével, a petneházi születésű Ács Ágnessel, 1985-ben kötötte össze az életét. Ő a Magdaléneum Református Egészségügyi Gyermekotthon vezetője.

Pótor János élethivatására a Debreceni Református Kollégium falai között készült fel 1973–84 között. Eközben segédlelkészként szolgált a Debreceni Nagytemplomban, illetve Nagyecseden. Berlinben egy évet ösztöndíjasként tölthetett el, aminek az eredményeként kitűnő bizonyítvánnyal fejezte be tanulmányait. Második lelkész képesítő vizsgáját követően közel négy évig Nyírtéten szolgált. Őrbe, az akkor már betegeskedő édesapját helyettesítve került.Az önzetlen segítőkészsége és hite vezérelte abban, hogy 2002 februárjában beadta pályázatát, egy ötven embert befogadó idősek otthona felépítésére. A terveket Kálmán Ernő debreceni építész készítette el. A kulcsrakész állapot eléréséhez szükséges anyagi fedezetet a Széchenyi-tervből kapott 162 millió forint, és a Tiszántúli Református Egyházkerület támogatása teremtette meg.

A 2002. október hatodikai alapkőletétel után a kivitelezést a Nyírép Kft. munkatársai kezdték meg. Napra pontosan egy év múlva megtörtént a műszaki átadás is. A maga nemében és nevében is egyedülálló intézmény átadására 2004 februárjában került sor. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Bölcskei Gusztáv püspök úr is. Orbán Viktor volt miniszterelnök képviseletében Varga Mihály, egykori pénzügyminiszter tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt. A Sarepta otthonba a korszerűen berendezett és felszerelt, zömében két személyre szabott lakrészekbe, az ország minden részéről érkeztek idős emberek

Az 1993 óta működtetett napközis rendszerű ellátás fenntartása mellett, az „állandó” lakók minden igényt kielégítő gondoskodásban részesülnek. A szakképzett és elhivatott személyzet végzi a gondozást-lelkigondozást, a mosást, a takarítást, a karbantartást, az orvos által felírt gyógyszerek beszerzését. S ami a mai, gyűlölettől nem mentes világban szinte páratlannak mondható az, hogy itt nem számít ki, milyen vallás hívője. Egy a fontos: illeszkedjen be az otthon mindennapi életébe,  ha teheti, aktívan vegye is ki a részét abból. Ma még vannak szabad helyek, így, aki arra rászorul, annak tudnak segíteni. A feltételek nagyon emberiek: mindössze ötszázezer forint az egyszeri belépési költség, s a havi rendszeres jövedelem nyolcvan százalékát kell az otthon részére átadni. A látogatók fogadása minden lakó legszemélyesebb magánügye: van, akit hetenként, de van, akit csak az év néhány napján keresnek meg a hozzátartozói.

A testi szükségletek, az orvosi felügyelet mellett meg kell említeni a hitéletet is, ami az intézményben folyik: Pótor János ez irányú munkáját egy fiatal segédlelkész, Váradi Péter segíti. A mindennapi reggeli áhítatok kedden és pénteken a déliekkel egészülnek ki. A gyülekezeti teremben tartják meg a bibliaórákat, amelyeken kötetlen formában folyik a beszélgetés az éppen időszerű vallási-hitéleti és egyéb, a lakók által felvetett kérdésekről. Az itt élők a világi élettel is rendszeresen foglalkoznak. Közösen ünneplik meg az egyházi és az állami ünnepeket is. Természetes az, hogy nem felejtik el a születés- és névnapokat, a karácsonyt, a húsvétot, a pünkösdöt. Mint ahogy közösen készülnek az adventre is. Az egyik legaktívabb szervező Juliska néni, aki két beteg gyerekével együtt él az otthonban. Sem idős kora, sem pedig térdprotézisei nem tudják meggátolni abban, hogy ne vegyen részt minden olyan dologban, amivel segíteni tud valakinek a testi-lelki problémáján.

Pótor János gondot fordít arra is, hogy embertársai ne érezzék magukat bezárva, vagy talán egyedül. A felesége vezette Magdaleneum lakóival közös programokat szerveznek: hol az egyik, hol a másik otthonban töltenek el nyolc-tíz napot az érdekeltek. A változó célú és időtartamú rendezvények adta örömök gyakran és könnyebben segítenek felejteni azt, amin változtatni emberi eszközökkel már nem lehet…

A Sarepta Református Idősek Otthona intézményvezetője szemmel láthatóan testével-lelkével összhangban élő ember. Elérte azt, amit megálmodott. A példa adott, az út, amin ő már végigment, mindenki számára járható…

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)