Harangozó Imréné

Az ápoló-gondozóotthon igazgatója,

Mérk

szszb_16-94_harangozo_imrene.jpgAz egész életét a szociális munkának szentelő, a szó jó értelmében vett megszállottak közé tartozik Harangozó Imréné, született Mészáros Jolán, akit 1946. november 2-án anyakönyveztek Győrtelek község akkori anyakönyvi hivatalában. Szülei, Élesdi Jolán és Mészáros József, a MÁV dolgozói voltak, akik már a mennyei vonalakon intézik az „ügyfelek” dolgait. Testvérei, Margit, József, István és János valamennyien családosok, és a legfiatalabb János kivételével a jól végzett munka utáni pihenés idejét töltik. Leánya, Anikó főiskolai végzettségű szociális munkás. Ma a debreceni egyetem szociálpolitikai szakán tanul második diplomájáért.

Harangozó Imréné Mátészalkán tette le érettségi vizsgáit 1967-ben. Az első, igazán szabad nyár örömei helyett Jolika a győrteleki szociális otthon munkával teli heteit választotta a nagybetűs élet kezdeteként. Itt tanult először ápolónőnek, azt követően szociális szervezőnek. Az érettségi utáni ténykedése kiváltotta az arra hivatottak elismerését és 1974. augusztus 1-jén kinevezték a Mérk községben működő ápoló-gondozóotthon vezetőjének. Joggal tételezhető fel, hogy a lelkiismeretes és áldozatkész hozzáállása volt az, ami miatt az eltelt közel harminc év óta nem került sor a vezetői munkakör pályáztatására. A Jolika által produkáltak méltán beszélnek önmagukért a megyei önkormányzat választói testülete előtt, amikor erre a témára kerül a sor. A megbízó nagy valószínűséggel nem tartaná fenn korábbi véleményét, ha nem látná a maga elé kitűzött célok maradéktalan megvalósulását.

Jolika elmondja, hogy az „idők kezdetén” 164 beteget gondozott a 63 fős személyzet, akik közül kevesen rendelkeztek a munkájukhoz szükséges szakmai képesítéssel. Az eredményes ápolást nehezítette az akkor meglévő szegényes ellátás és felszereltség is. A jelen már sokkal színesebb, mint az ősz, amikor ez a beszélgetés zajlik.

A mára kétszázötven ember ápolásához elegendő hellyel, 105 főnyi, zömében szakképzett személyzettel, korszerű körülmények között működő, szépen parkosított otthonban a családias légkör, a segítőkészség és a nagyfokú megértés érzékelhető. A lakóhelyiségekben az ott élők kedves-kedvenc tárgyai, bútorai is megtalálhatók. A tisztaság kézzel fogható. Az épületek körüli kis kertek szépsége az értő-féltő kezek munkáját dicséri.

Az igazgató asszony munkáját a két szakmai – ápolási és gazdasági – helyettes által közvetlenül irányított osztályvezető-nővérek és a mentálhigiénés csoport vezetője segíti. A szakképzett munkatársak aránya 89 százalékos. Az otthonban a szakorvosi ellátás minden területen megoldott.

Az ápoló-gondozóotthonban lévők közül 160-an 2 és 4 ágyas szobákban élik mindennapjaikat. Ez a lehetőség egy 1994-ben végrehajtott fejlesztés során alakult ki. Sokkal régebben keletkeztek – 1920-ban – azok az épületek, amelyek megőrizték az egykori laktanyai jelleget, és amikben közel 70 főnyi mozgássérült és fekvő ápolt-gondozott emberrel foglalkoznak az itt dolgozó szakemberek. Az ő elhelyezési és ápolási körülményeiken változtat majd annak a tervnek a megvalósítása, melynek során 2006-ra a már említett épületek helyén egy 90 személy befogadóképességű új szárny épül fel.

Az igazgató asszony azt is elmondja, hogy jó az együttműködésük a környékbeli otthonokkal, sőt a rendezvényeik is sokszor közösek. Így említi meg a hodászi otthont, amelyikkel a sportversenyeket együtt bonyolítják le. Büszkén beszél a koncert, a színházlátogatások közkedveltségéről, a hazai és a külföldi kirándulások népszerűségéről is. A hangjában érezhető nem kis megindultsággal szól a „Szív napja” rendezvénysorozatról, amikor is az otthon lakóival Budapesten voltak.

Terveiről beszélve Jolika elsőként a munkatársak szakmai felkészültségi színvonalának további javítását említi. A felsoroltak között szerepel egy belső lakóotthon kialakítása, reményei szerint az is pályázati anyagi forrásokból. A fejlesztési tervek mellett szól arról, hogy a minőségbiztosítási ellenőrzések során mindeddig „Hibátlan” értékelést kapott az otthon.

Az igazgató asszony szavaiból, mozdulataiból minden pillanatban érződik a rábízott életek, a saját hivatás, az emberek szeretete. Kérdésünkre elmondja, hogy nem tudja, ezt a szép pályát „kiégésre” hivatkozással miért tudják oly sokan elhagyni, hisz a kudarcokat ezen a területen sokkal, de sokkal több siker és öröm kíséri, s egy idő után a munka már kedvteléssé, mindennapi örömmé válik.

A munkájáért kapott elismerésekre vonatkozó kérdésünkre, a tőle megszokott szerénységgel említi az általa vezetett kollektíva közös és a személyes munkája elismerésének szóló miniszteri elismerő oklevelet, amit 2001-ben kaptak. Ezt a gondolatot követve derül ki, hogy kiemelkedő munkásságát 2002-ben a „Pro Caritate” díjjal jutalmazta a szakma akkori minisztere.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése