Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Bódis Gyula
Battyhányi-Strattmann Díjas családorvos, Díszpolgár
Mérk
Leszakadt a postás füle, visszavarrta. Szüléshez riasztották, ment és világra segítette a kisbabát. Két évtizeden át még fogászati ellátást is nyújtott – engedett bepillantást a több mint félévszázadot felölelő, igen gazdag életpálya múltjának és jelenének néhány pillanatába dr. Bódis Gyula családorvos. Mérken ő jelenti a történelem megtestesülését, ugyanis 1962 óta gyógyítja a helybeliek generációit. Feleségével, lánykori nevén Murányi Zsuzsannával nemcsak a szakmában alkotnak egy párt, hanem az életben is: 1962-ben vezette oltár elé Piricse Árpádkori templomában a már 16 évesen kiszemelt lányt. Családfakutatók (is) örülhetnek a frigynek, mert mindketten református lelkipásztor gyermekei: Gyula édesanyja, Papp Amanda az erdélyi Vadasdról származik, pedagógusként iskolaigazgató-helyettesig vitte. Édesapja, Bódis Gyula református tiszteletes, sarkadi, de a második világháború 38 évesen örökre elsodorta. A kisfiú álmodott az orvosi hivatásról, de a korai szocializmus éveiben klerikális családból jelentkezni az egyetemre… Ám az isteni sugallat mégis meghallgatásra talált, a felvételiztető Kesztyűs professzor apjának segédlelkésze volt Bódis Gyula édesapja. No, meg a tudás is megvolt, így 1961-ben diplomázott a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Rá egy évre megnősült, és egyből Mérken kapott állást a „kisorvos”. A falubeliek a 61 éves, még praktizáló elődje miatt hívták így Bódis Gyulát.
A szaharai kánikula elől a jó ízléssel berendezett otthon hűvösében próbáljuk keretbe foglalni 54 év orvosi tapasztalatait. Képtelenség. Kiragadásszerűen említi Bódis doktor a kezdeti években gyakori fekélybetegségeket, amikor savcsökkentő helyett szódabikarbónát használtak. A fővárosba ingázók ezreit az irodalomban is megörökített feketevonat hozta hétvégenként haza, s nem tudták még olyan hatásos gyógyszerekkel kezelni a pacienseket, mint ma. Óriási önállóságot élvezett a körzeti orvos, hisz közel-távol őrá hárult a betegek gondja, baja. A szakrendelések az 1970-es évek közepén szerveződtek. Előfordult, hogy a helyi futballpályán landolt a mentőhelikopter, hogy gyorsabban vigye kórházba a beteget.
Ma a mozgásszervi, az idegrendszeri – stressz, depresszió okozta bántalmak –, a vírusos megbetegedések, az allergia, a szív és érrendszeri panaszok, a daganat, a cukorbaj a leggyakoribb. Noha nőtt az egészségtudatosság, a szűrővizsgálatokra még nem jár el mindenki. Az egészséges életmód, a vitaminok, gyógynövények, gyógyszernek nem minősülő szerek iránt nő a kereslet. Elfogadják az orvos tanácsát. Befejezett ellátást viszont 98 százalékban nyújthatnak a modern rendelőben. 12 elvezetéses EKG, sok éven át használt kislabor segíti a gyors diagnózist, rendszeres a vércukor-szűrés.
A reklámok nem befolyásolják az általa felírt gyógyszereket. Az utóbbi években az egyház tagjai a házi szociális gondozáshoz hasonlóan felkeresik a rászorulókat, és a főzés, takarítás mellett még azt is felírják, milyen gyógyszerre van szükség. A családorvos hivatása nem merülhet ki a receptkiállításban. Szeretné legalább félévente személyesen látni és megvizsgálni a betegeit, bár a családi anamnézis ismeretében már azt is tudja, ki, milyen betegségre hajlamos.
Lényegesen más ma a határszéli rendelőben a munkája, mint félévszázada. Míg 1962-ben 3300 lelket számlált a falu, ma 2200-an vannak, s ebbe beszámítja a helyi Ápoló-Gondozó Otthon 250 lakóját. Mérk és a már összeépült Vállaj ezer szállal kötődik egymáshoz.
Dr. Bódis Gyula a beteg érdekét tartja fontosnak mindenek előtt. Van, aki Győrbe, Szigetszentmiklósra költözése után is itt hagyta a TAJ-kártyáját, mert ilyen lelkiismeretes orvost csak lámpással találni.
Elismerik az áldozatos, fáradtságot nem ismerő szolgálatát a felettesei is. 2000-ben Pro Sanitate kitüntetésben részesült, az idén a Semmelweis-napon a szaktárca minisztere nyújtotta át a Battyányi-Strattmann Emlékérmet. Korábban megkapta az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntető címet. Nagyra becsüli hivatása gyakorlását a Vöröskereszt is. Szűkebb pátriája, Mérk község önkormányzata Díszpolgárává avatta 2003-ban.
Gyerekeik nem követték apjukat az orvoslásban, ők a családfő gyakori távollétét érzékelték. Ügyelet hétvégeken, telefon a vasárnapi ebéd mellett, s ha elhangzott az a szó, hogy beteg, Bódis doktor számára nem volt kérdés, hogy mi a következő feladata. Sok éve még rossz utakon, tengelyakasztó sárban kellett eljutnia a pacienshez. A mátészalkai járásban mindössze 1 mentő volt.
Testi, lelki pihenést a világjárás jelenti a családnak, bejárták már a föld számos szép helyét.
Hasonló
Tircsi Richárd
Gufartné Gyebróczki Teréz
Harangozó Imréné
Csürökné Freund Ágota
Tisza Sándor Rajmund
Tircsi Richárd
Tisza Sándor
Dr. Birtók Mihály
Szabó János
Láng Gyula
Harsányi Imre
Sólyom Endre
Kun Miklós
Balogh Sándorné
Halmi József
Orosz István
Harsányi Imre
Kovács Gyula
Bálint Pál
Hanusi Péter
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése