Mérk

Mindig is az egészségügy vonzotta a pályaválasztás előtt álló fiatal lányt, de hogy épp a legnehezebb szakterületek egyikét sikerül kifognia, arra csak jóval később jött rá. Ám akkorra magával ragadta a szakma szépsége, az emberekről való gondoskodás belső hajtóereje. A rászorultak, a kiszolgáltatottak megsegítése pedig mind a mai napig erőt, energiát ad Csürökné Freund Ágotának, a mérki ápoló-gondozóotthon főnővérének. Irodája csendjébe húzódunk vissza, és fellapozzuk a családtörténelem könyvének lapjait.

Kirajzolódik az életpálya mögött az állam gondoskodási koncepciójának jó néhány változása, a központi és a megyei törekvések, valamint a helyi lehetőségek közt időnként húzódó ellentét. Mindezt pedig olyan környezetben kell napi gyakorlatként megvalósítani, amikor az élet vége felé már más gondolatok foglalkoztatják a bent élőket, mások a prioritások, máshová készül ügyfélnek az ápolt. Ha a főnővér nem rendelkezne azzal az empátiával, ami nélkülözhetetlen az itteni feladatok ellátásához, soha nem tudna ilyen eredményeket felmutatni. Mi több, nem érezné azt a belső elégedettséget, amely feltölti energiával nap, nap után. Beosztás és az azt betöltő ember tökéletesen megtalálta egymást.

Csürökné tősgyökeres vállaji családból származik. Szülei – sváb származásuk alapján – jól értenek németül, nevükben pedig egyértelműen őrzik a múltat. Édesanyát ma már Szabolcsi Máriának hívják, a szinte kötelező magyarosítás után. Édesapja Freund Vendel. Férje Csürök Attila, a foglalkoztató vezetője a mérki otthonban. Kisfiuk, Attila ötéves és német nemzetiségi óvodába jár. Egy generáció kimaradt, mert a szülők nem értik az ősök nyelvét, de talán a legifjabb nemzedék ismét tisztában lehet származásával.

Ágota a mátészalkai egészségügyi szakközépiskolában érettségizett 1980-ban, majd egy évig a megyei kórház gyermekosztályán dolgozott, míg elvégezte a gyermekápolói szaktanfolyamot. Utána idejött, ennek huszonkét esztendeje, és előbb beosztott nővérként, majd négy éve főnővérként látja el a rábízott feladatokat. 44 nővér, 10 mentálhigiénés szakdolgozó, valamint 10 takarítónő munkáját hangolja össze. A kétszázötven ápolt így huszonnégy órás szakmai és ápolási-gondozási ellátásban részesül.

Zömében idősek, nem ritka köztük a 90 év feletti, az átlagéletkor is 72 év, messze magasabb, mint a magyar átlag életkor. Fogyatékosok, köztük értelmi sérültek, mozgáskorlátozottak, halmozottan sérültek és pszichiátriai betegek találtak otthonra az otthonban. Általában 2–4 ágyas szobákban helyezik el őket, de akadnak még olyanok is, amelyekben nyolcan osztják meg a nappalt és az éjszakát.

Már az előgondozás során igyekeznek kideríteni, hogy a hamarosan bekerülő beteg milyen karakterű, általában kikkel barátkozna, hol érezné magát a legjobban. Nagy tapintat és szervezőkészség eredménye minden jól működő szoba kialakítása. Előfordult olyan eset, hogy valakit szobáról szobára helyeztek, míg megtalálták hozzá az ideális lakótársat. Ez teljesen érthető, hisz az idősebb korban még nehezebb az alkalmazkodás. Annak is tanúi lehettek már, hogy az otthonban kötöttek házasságot a bekerültek. Ennek néhány éve, de a barátság, a szerelem kialakulása nem életkorfüggő.

Ezeket a kapcsolatokat tiszteletben tartja a közösség – ápoltak és ápolók egyaránt –, és ha lehet, különszobát kapnak. Egyébként is szorgalmazzák a valahová való tartozás érzését a szakemberek, hisz sokkal nyugodtabbak, derűsebbek, lelkileg, testileg egészségesebbek, akik szorosabban kötődnek egymáshoz.

Végül is nem a betegségüket kell gyógyítania az orvosnak elsősorban, hanem az ápolókon múlik a bent lévők életminősége. A reggel a fekvő betegek mosdatásával kezdődik, majd a reggelihez, aki fent jár, a közös étkezőbe vonul. A gyógyszerosztás után a kreatív foglalkozás varrást, kézimunkázást, irodalmi jellegű foglalkozást, énekkari próbát jelent. Gyakori a sportolás, a tornázás, kedvelik a játékos vetélkedőket. Általában érdeklődnek a vallás iránt, mindenki gyakorolhatja a felekezete előírásait, bejönnek a lelkészek. Bibliaórákat tartanak az imateremben. Azért az meglátszik, hogy mentesülnek a hétköznapi gondok alól – fogalmaz a főnővér. – Az otthonba való bekerülés ingyenes, általában a megyéből érkeznek a betegek, egy év várakozás után. Térítési díjként a nyugdíjuk 70 százalékát fizetik. Ezért napi háromszori étkezést, speciális diétán lévők, például a cukorbetegek ötszöri étkezést kapnak. Szintén benne van a térítési díjban a gyógyszer – csak ha egészen különlegesre van szükségük, azért fizetnek –, az orvosi, az ápolási ellátás, a mosás. Ágota elmondja, hogy évekkel ezelőtt szellemileg friss, csupán megöregedett lakótársaknak teremtettek otthont, ma inkább a demens, szellemileg leépült betegek jönnek nagyobb számban. Az okot kutatják, de hiába.

A főnővér megtalálta élethivatását, és semmi pénzért nem hagyná itt a román határ melletti otthont.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)