Mátészalka

Lassan csak nevében marad gyermekotthon a mátészalkai intézmény, hisz Kertes Zoltán igazgató mindent elkövet, hogy a 4–5 éve elkezdődött, lakóegységekben történő nevelést szorgalmazza. Az élet visszaigazolta a törekvéseit, az itt élő gyerekek nyugodtabbak, fegyelmezettebbek, társadalmi értelemben is érettebbek. Ehhez azonban sok mindennek kellett történnie, kezdve az 1997. évi gyermekvédelmi törvény megszületésétől a gyermekotthon szerepének átgondolásáig. Mindenesetre érdekes, izgalmas feladatnak ígérkezett az átalakítás, és Kertes Zoltán élére állt a folyamatnak.

Dögén született 1949. május 14-én, Ujj Borbála háztartásbeli anyuka és Kertes Zoltán kereskedő apuka családjában. Testvére, László, nyugalmazott katonatiszt, ma tanít. Neje, Leveleki Anna, a nyírbátori Báthori István általános iskola igazgatóhelyettese. Három gyermekük született. Zoltán rendőr őrnagy Veszprémben, Anikó pedagógus Nyírbátorban – az ő férje Tóth Tamás, Maja lányuk hatéves, Cecília tizenöt hónapos – és a legifjabb László, aki a mátészalkai gyermekotthonban dolgozik, informatikai főiskolát végez, neje Badar Zsuzsa pedagógus, lányuk, Fruzsina ötéves.

A kisvárdai Bessenyei-gimnáziumban 1967-ben érettségizett, majd a nyíregyházi tanárképző főiskolán ezerkilencszázhetvennégyben magyar–orosz szakos diplomát szerzett Kertes Zoltán. Közben már Nyírgelsén képesítés nélkül tanított. Ezt követően Füzérkomlósra költözött a családjával, hetente hazajártak Nyírbátorba, ezerkilencszáznyolcvanötben pedig végleg hazaköltöztek.

Dolgozott az akkori városi tanács művelődési osztályán, majd a megyei tanácsnál mint tanfelügyelő. Izgalmas kihívásnak tűnt az 1989-ben kapott feladat: a mátészalkai gyermekotthon felépítése és elindítása. Kertes Zoltán mindig is inkább nevelőnek érezte magát, így lehetőséget látott arra, hogy nevelési elképzeléseit megvalósíthassa. Elkészítette a szakmai programot, a 160 személyes gyermekotthonban 3–18 éveseket akartak nevelni és felkészíteni az életre.

A gyermekvédelem korábbi zárt rendszere – a bentlakók ugyanis készen kaptak mindent – már nem felelt meg a modern élet követelményeinek. Az eltelt 12–13 év a folyamatos kísérletezés idejének bizonyult. Az igazgató úr például nyolc darab külön bejáratú lakást alakíttatott ki az intézményben, ahol a beköltöző családok a saját gyerekeik mellett állami gondozottakat is neveltek. Az anyukák családvezetőként nagyon sokat tettek azért, hogy a gyerekek életszerű körülmények közt ismerkedjenek meg a kinti világgal.

A jelenlegi lakóegységek szinte folytatták a megkezdett koncepciót: egy-egy lakóotthoni egységben 12–14 gyermek nevelkedik. Önálló családi életet élnek. A mátészalkai gyermekotthonban összesen tizenhárom lakóegység található, ezekben óvónő, tanár, gyógypedagógus, szociális munkás, szociálpedagógus, jogi okleveles családvédő tevékenykedik. Még mindig tizennyolc szakembernek tudnának munkát adni, ha a bért megkapnák központi költségvetésből. Jönnének is szívesen ide dolgozni legalább ötvenen, hatvanan is, még a polgári szolgálatos katonák is szívesen vállalják ezt a munkát.

Gyermekvédelmi központ lesz 2003-ban a mátészalkai intézmény. Ez azt jelenti, hogy a cégénydányádi nevelőotthon megszűntével az az intézet is idekerül. A dolgozói létszám 75-ről 100-ra emelkedik, az ellátott gyermekek 160 helyett 220-an lesznek.

Az 1997-ben megszületett gyermekvédelmi törvény régi gondot oldott meg, és egyúttal kötelezővé tette a fenntartónak az intézményi létszám megteremtését. A napi gyakorlat sokkal színesebbnek bizonyult, mint azt a törvényben megfogalmazhatták volna, éppen ezért folyamatosan kértek szakmai véleményeket a törvény kihatásairól. 2002-ben eljött az ideje, hogy módosítsák a gyermekvédelmi törvényt. Kertes Zoltán igazgató megelégedéssel látta, hogy a módosítás tükrözte az ő meggyőződését, mely szerint nem csak gazdag családban lehet becsületes gyerekeket nevelni. A társadalmi és emberi értelemben vett alapértékek elsajátítására az addiginál sokkal nagyobb gondot fordítanak. Európai törvénynek tekinti Kertes Zoltán a módosított gyermekvédelmi törvényt, de a folyamatos csiszolgatást az élet valószínűleg kikényszeríti.

Sokféle társadalmi munkát vállal az igazgató. A hamburgi székhelyű johannita segélyszolgálat helyi szervezetének alapító tagja, egyben alelnöke. Kimagasló tevékenységéért megkapta megyénkben elsőként a Pro Caritate kitüntetést 2000-ben. A mindig pedagógusnak készülő igazgató elégedett ember, mint mondja, folyamatos elismerésben részesül. Nem a hivatalok, hanem a gyermekek részéről.

Szabadidejében olvasási szenvedélyének hódol, vagy a néhanapján összejövő nagycsalád jelenti számára az igazi örömet, kikapcsolódást.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)