Nyíregyháza

Soha nem a csábos jövő, a karrier izgatta gyermekkorában dr. Váradi Józsefet, a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye általános helynökét. Villámszerűen érte a felismerés még 14 éves korában, hogy neki a papi hivatást kell választania. A balmazújvárosi tízgyermekes családban, Scheffer Mária édesanya és Váradi József, a kerékgyártó édesapa a tisztességet, a becsületes emberi életet adta útravalóul gyermekei számára, de a pályaválasztásukat rájuk bízták. Bizonyára az otthoni indíttatás eredménye, hogy a harminckét hónapig tartó oroszországi internálást fizikai és lelki megtörtség nélkül vészelte át. A szocializmus idején tapasztalt mérhetetlen mellőzést szintén nem vette sértésnek. Még ma is él emlékeiben az a megyei párt első titkára, aki Bélapátfalván elhívta őt a haldokló édesapjához, noha természetes volt, hogy párttemetést kell rendezni.

A filozófia, az élet nagy kérdéseinek értelmezése mindig is vonzotta már a fiatal papot. Mit kell tennünk embertársainkért, miért élünk itt e földön, megcselekedjük-e, ami erőnk szerint megtehető? – ezekre kutatta a választ. Szívesen emlékszik az Egerben töltött huszonegy esztendőre, amelyből tizenkilencen át papneveléssel foglalkozott. Az 1970-es évekre jellemzően öt nap alatt kellett elhagynia Egert. Következett tíz év Bélapátfalván, majd ’90 szeptemberétől Szabolcs-Szatmár-Bereg megye főesperese, apát, kanonok, általános helynök. Akkor csak egy templomot és egy félig romos plébániát talált itt. Az eltelt bő tíz év alatt társszékesegyházzá minősítették a nyíregyházi római katolikus templomot, méltó átalakuláson ment át tartalmilag, külsejében az egyház. Sort keríthettek a templombelső restaurálására.

A negyvenötezer lelket számláló főplébánia új lelkipásztori intézettel gazdagodott. Ez az épület ma már városi rendezvényeknek, ünnepségeknek, karitatív csoportok működésének is helyet ad. Nem különben a társszékesegyház, amelyben koncerteket, hangversenyeket és más eseményeket tartanak. Szorosabbra fonhatták az együttműködés szálait a nyíregyházi városházával, amelynek árkádos épülete előtt állították fel az úrnapi körmenet főoltárát.

A nyíregyházi Jósavárosban ezerkilencszázkilencvenkettőben avatták fel a Szent Imre Gimnáziumot. A legfontosabb eredmények közt tartják számon, hogy két szerzetesi rend is idetelepült: a Kamill férfi és női rend Borbányán talált otthonra. Kamilliánus családok alakultak, melyeknek tagjai a betegek, a rászorulók lelki gondozását vállalják magukra. Működik egy nagy létszámú nyugdíjas csoport, mely nemcsak rendszeres találkozási lehetőséget kínál az idősebbeknek, hanem előadásokat hallgatnak meg az őket érdeklő kérdésekről, gyakran kirándulnak, és részt vesznek városi rendezvényeken. Rendszeresen szerveznek gyűjtéseket, és bonyolítanak le jótékonysági vásárokat az anyagiakban szűkölködőknek. Kiemelt figyelmet fordít a főplébánia a gyermekekre, hiszen az ő lelki életük gazdagítása, világlátásuk formálása az egyik legfontosabb és legszebb hivatása az egyháznak.

Családról beszélünk, s mindenki előtt ismert, hogy a római katolikus papok nem házasodhatnak. Vajon hogy éli meg dr. Váradi József ezt a látszólag ellentmondásos helyzetet?

– Mint szó volt róla, tíz gyermekes családban nőttem fel. Számomra a közösségnek mindig is meghatározó ereje, szerepe volt. Egyáltalán nem érzem azt, hogy saját családomnak is lennie kellene. Most több embert érzek közelebb a szívemhez, mintha a hagyományos értelemben vett családdal bírnék. Sokkal fontosabb a lelki rokonság, az azonos vagy hasonló szemléletmód, a világ komoly dolgairól, Istenről, a hitről vallott közös felfogás. Rég megszűnt – hála az Úrnak – a sekrestyébe zárt nyilvánosság, ma már az állam és az egyház egymásra találása nem csak papíron vagy a törvényekben létezik. Ez napi valóság. Hogy egy konkrét példát említsek, a Szent Imre Gimnázium, a város és az egyház közösen ünnepelte rendezvényeivel a millenniumot 2000. október 6–8-a között. Örömmel tapasztalom, hogy az egyház belenőtt és szerves részévé vált Nyíregyháza kulturális életének. Még országos ünnepségeknek is helyet adhat a társszékesegyház.

Természetesen azon fáradoznak, hogy a hitélet a főplébánián ne csak az egyházi szertartásokra koncentrálódjon. Az a fontos, hogy az emberek belülről érezzék, mit jelent Isten közelsége az életükben. Úgy töltsék minden napjukat, hogy amikor elkövetkezik a végső óra, és számot adnak először saját maguknak, mit végeztek itt e Földön, azzal az érzéssel induljanak el a végső utazásra, hogy megtették erejük szerint, amit megtehettek. Ezért dolgoznak igen sokat a papok, hogy segítsék híveiket ennek az élménynek az elérésében.

A helynök úr megemlíti a Szent Lélek Szemináriumot, a Kolping Egyesületet, a Cursillo háromnapos lelki gyakorlatot, amelyek a hitvalló embereknek keretet és lehetőséget adnak a gyakorló vallásosság elmélyítésére.

Dr. Váradi József plébános úr elmondhatja magáról azt, amit csak kevesen: ő boldog ember itt e Földön…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)