Nagy Béla

Esperes, görög katolikus lelkész,

Porcsalma

Hét sugárzó szempár. Az esperes úr, felesége és öt gyermeke néz rám a fényképről. A fényposta hozta, vagyis e-mailben jött, ahogyan az ma már természetes. A vaku miatt vörösen izzanak a tekintetek. Amint rám néztek, azonnal eldöntöttem, nem retusálom halványra. A parókia ajtajában ismerősként üdvözöljük egymást, hiszen vendéglátóm is megismerte már a fényképemet. Mögötte előtűnik a család, meggyőződöm róla, nem csalt a kép. A jó ízléssel berendezett, hívogatóan barátságos szalonban ülünk le. A többiek tapintatosan magunkra hagynak bennünket.

– Geszterédi vagyok – válaszolja, amikor gyerekkoráról kérdezem. – A vallás, a vallásosság a kezdetektől közel volt hozzám. A falu 90 százaléka görög katolikus volt, és akkor még jártak a templomba az emberek. A gyerekek számára természetes volt, mintául szolgált ez a fajta lelki élet. Kaszap Béla, aki 33 esztendeig szolgált a faluban, harminc–negyven ministránsgyerek között misézett vasárnaponként. Hajnalban a szüleink elmentek dolgozni, ránk zárták az ajtót. A templom előtt laktunk, így amikor megszólalt a harang, kimásztunk az ablakon, és elmentünk a reggeli misére az iskola előtt. Mondanom sem kell, hogy a hittanóra népes volt, és nagyon népszerű. Ilyen indíttatás után nem meglepő, hogy az ifjú Nagy Béla Esztergomba jelentkezett a ferencesekhez a nyolcadik osztály befejezéséhez közeledve. Annál is kevésbé, mivel bátyja már két éve oda járt.

– Szüleim nem voltak gazdag emberek – emlékezik hálával a hangjában, – és bizony elég megterhelő volt számukra a tandíjam előteremtése, de vállalták. Az iskolában volt egy kis gáncsoskodás, de nem sikerült megállítaniuk.

Az iskolatársak közül nem sokan lehettek, akik olyan messze kerültek a szülői háztól. A 300 kilométer akkoriban még mást jelentett, mint ma. Azt, hogy ősszel és tavasszal egy „kisszünet” adott lehetőséget a hazautazásra. A ferences atyák viszont éjjel-nappal velük voltak. Elszállt a négy év, a másfél esztendő katonaság, és 1987 már a nyíregyházi Hittudományi Főiskolán találja Nagy Bélát. Már éppen a főiskolai éveket idézné, amikor csengetnek. „Fogadalom miatt jött valaki” – áll meg az ajtóban a felesége. Az esperes úr kimenti magát, amíg távol van, felesége avat be a kívülálló számára rejtélyes dologba.
„A cigányok körében elfogadottá vált, hogy fogadalmat tesznek: nem isznak alkoholt. És be is tartják. Ha viszont valamilyen alkalom miatt nem lehetne betartani, eljönnek, és arra az időre feloldozást kérnek.” Közben visszajön az esperes úr, és ha már itt a neje, elmeséli megismerkedésük történetét.

– Bánhegyi Anikó, mert így hívták lánykorában, a gimnáziumban ifihittanra járt.

Karácsonykor szokás volt, hogy a kispapok meglátogattak betegeket, elesetteket. Két diáktársammal meglátogattuk Anikóékat, mert a kistestvérét hosszú kórházi tartózkodása után erre az egy éjszakára hazaengedték. Ekkor 1988 viliáján ismerkedtünk meg. 1992-ben végzős kispapként bemutattam Keresztes Szilárd püspök úrnak. Ő áldását adta frigyünkre, és mielőtt augusztusban felszenteltek volna, egybekeltünk.

Az ifjú káplán Máriapócsra kapta a „dispozíciót”. A pápalátogatás után egy évvel az éppen megnyíló határok miatt fellendült vallási turizmus jócskán adott feladatot a fiatal papnak. Bacsóka Pál helynök úr mellett szolgálva minden lehetőséget megkapott, hogy bebizonyítsa: rászolgált a bizalomra. Itt született meg első gyermekük, Máté, és ezekben az években végezte el felesége Budapesten a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát. 1996-ban pedig megnyílt előttük a lehetőség: a porcsalmai parókiára költözhettek. Itt született Zsuzsanna, Balázs, István és Lilike.

– Kicsi közösség a miénk, mert a község református többségű – tér rá napjainkra vendéglátóm. Megigazítja az asztal gyertyatartóján a középső, nemzeti színű gyertyát, aztán folytatja. – Kicsi, de összetartó. Minden munkálat a hívek adakozását és keze munkáját dicséri. Idejövetelünket követően nem sokkal átfedtük a tetőt, kavicsággyal vettük körül a falakat, és újravakoltuk, új járólapokat raktunk le, a parókia új nyílászárókat kapott, garázst építettünk. – Egy pillanatra megáll, mintegy hatásszünetet tartva, és boldog mosollyal folytatja: – É kész az új ikonosztázunk. Menjünk, nézze meg – invitál.

A falakon belül is hideg van, viszont még a ködös ablakokon is jön be annyi fény, hogy a lámpákkal együtt elénk tárja a míves famunkát és a képek gyönyörűségét. Az esperes úr szeretettel simogatja meg a faragásokat, és egyenként magyarázza a bibliai jeleneteket. A Születés, a Háromkirályok kompozícióját mutatja, hiszen karácsony után vagyunk. Fényesen csillognak az aranyglóriák. Kifelé menet még megállunk egy pillanatra. Nagy Béla a hideg falra teszi a tenyerét. – Szigetelni fogjuk, már beadtuk rá a pályázatot – mondja. Én visszanézek az ikonosztázra. Innen még látszanak a festett képek. A szemsugarak melege eszembe juttatja azt a felvételt, amelyet látogatásom előtt fénypostán kaptam.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: napkeletadmin 2018. 01. 17.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Szemán András

Juhos Antal

Kanyó Imre

Geszterédi János

Ifjú Bagaméri László

Fehérné Németh Ildikó

Császár Ferencné

Juhász Andrásné

Kanyóné Mándi Mária

Szénás Erzsébet

Papp Zoltán

Kanyó Imre

Csupor Béla

Kormos Csaba

Kemény László

Kanyó Imre

Dr. Fülöp Magdolna

Czibere Károly

Turbucz Andrásné

Kanyó Imre

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!