Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kanyó Imre
Polgármester,
Porcsalma
Majdnem kilátástalan a próbálkozások sora, amelyek arra irányulnak, hogy egy órácskát elraboljak az életéből. Hetek, hónapok telnek el, hogy mindig az a válasz: jaj, mindjárt kifutunk a határidőből, le kell adnunk a pályázatot. Ha elkésünk, nem kapjuk meg a pénzt erre, és erre… Tényleg, akár írhatnám is, hogy mikor mire pályáznak – gondoltam az egyik alkalommal. Összeállna belőle a község fejlesztési programja. Aztán egyszer csak – nem akarok hinni a fülemnek – megegyezünk egy jó távoli időpontban. Szándékosan nem erősítem meg érkezésem hírét aznap reggel, tartva attól, hogy valami pályázat finise miatt megint halasztást szenved beszélgetésünk. Aggodalmam jogos volt. A jegyzőnél találom. Hármasban az iskolaigazgatóval az intézmény felújítására vonatkozó pályázat a téma. Kanyó Imre megpillant az ajtónyílásban, és mond egy cifrát. De hozzáteszi: menjünk, tovább nem halogatjuk.
Hivatali helyiségének íróasztalához lép mielőtt leülünk. Kezébe veszi a naptárát, – igen, látod, itt van, beírtam, hogy jössz, de napok óta nem néztem a naptárba. A pályázatokból élünk – szögezi le, és fáradt tekintettel ül le elém. Két éve ugyanennél az asztalnál beszélgettünk. Akkor személyes jellegű portré készült, amelyhez otthonában családi képeket csináltam illusztrációnak. Akkor a választások után voltunk, éppen csak elkezdte azt a munkát, amiről lassacskán számot kell adnia. Még egy év, és ismét az urnák elé járulnak Porcsalma választópolgárai. A pályázatokból élünk – ismétli meg. Elém teszi a Porcsalmai Hírek című helyi orgánum legutóbbi számát, ahol országos notabilitások társaságában készült fényképek, és írások számolnak be örömteli újdonságokról. Közöttük is arról a nagyon fontos pályázatról, melynek keretében 322 millió forintot nyertek az iskola felújításához. Két pályázati fordulón túljutva már aláírásra vár a támogatási szerződés.
Miközben a részletekről beszél, arra gondolok: ez valóban akkora összeg és olyan esély, amelynek fényében bocsánatos bűn elfelejteni egy találkozót. Megújul tehát a lassacskán negyedszázada épült oktatási intézmény, és mivel jártam benne, hozzáteszem: ideje. Aztán itt van a Szociális Szolgáltató Központ felújítása – vált témát Kanyó Imre. Akadálymentesítettük is, amiben a legjelentősebb tényező a lift, amellyel a mozgáskorlátozott személyek is feljutnak az emeletre. Az szép külsejű épület, amelyik a polgármesteri hivataltól nem messze van – emlékszem vissza az érkezésemre. Előtte néhány ember a sövényt nyírta. Azok a közmunkásaink – világosít fel a polgármester. Igyekszünk értelmes munkát adni mindenkinek, hogy büszkék lehessenek magukra: ez az én kezem munkáját dicséri! Azt szeretnénk, ha jó benyomásokkal távoznának, akik áthajtanak lakóhelyünkön, és mi is így érezzük jól magunkat. Szóval arra az épületre, 34 millióra pályáztunk és meg is kaptuk.
A művelődési központtal folytatja, és megtudom, hogy Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér lesz belőle egy 50 milliós pályázat eredményeként. Magyarország Pont lesz benne, és ide kell jönnie annak, akinek a falugazdásszal van dolga. Sorolja a munka részleteit a szolgáltatások koncentrálásának előnyeit, és már ugrik is a következő helyszínre. Lassan-lassan kis térkép rajzolódik ki bennem. Olyan, aminek a nagyon részletes változata az ő fejében található. Helyszínek, amelyeken megváltozott valami, és egy összkép, amely egy megváltozott község képe. És ez csak a látvány, a külsőség. A biztos kezdet ház projektben a tartalom az, amely megkapó: a népes cigányság gyermekeinek lesz ez olyan intézménye, ahol hároméves korukig a szülőkkel együtt lesznek benn a gyermekek. Utóbbiak is tanulnak: életvezetési tanácsadás keretében jutnak olyan ismeretekhez, amelyek nélkülözhetetlenek a felemelkedésükhöz. Ez az intézmény nagyban segíteni fogja a szülőket és a gyerekeket is az óvodai életre való felkészülésre.
Ezt az intézményt is sikerült idén felújítani, 11,5 millió Ft-ot költöttünk rá, szintén pályázatból. Ha hozzátesszük, hogy ebben a korosztályban, de még az iskolában is 65 százalék az arányuk, látjuk, milyen fontos az iskolafelújítás mellett már korábban is elkezdeni a kisebbség szocializációjának elősegítését.
Javaslom a polgármesternek, mintegy részösszefoglalóként, adja össze a mostanában pályázaton nyert összegeket. Felugrik és hozza a számológépét. Elég hosszú számsort ad össze, a végeredmény 420 millió forint. Alig írom le, a fejéhez kap, és újabb pályázatokat említ, túljutunk a félmilliárdon. Kistérségi roma integrációs projekt, családok átmeneti otthona… Hogy van az, hogy másutt üres a kassza, és csak a bajokról hallani – szakítom félbe illetlenül. Szisszent egyet, és zavartan túr a hajába. Miközben még egyet szisszen, rájövök, nehéz volna erről úgy beszélni, hogy ne tűnjön szerénytelennek. Hát, nem is tudom – válaszol a szavakat keresve. Most legalább látod, mi foglal le bennünket ennyire. Pályázatból élünk – mondja most már harmadszor. Mindenki előtt ott a lehetőség. Nekünk tényleg elég sok bejött, de van, akinek még ennél is több. Mondok nevet is, járj utána: Hanusi Péter, Nyírcsaholy polgármestere.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése