Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bokor László
Polgármester,
Csenger
Az évek óta töretlen lendülettel fejlődő határ menti kisváros, Csenger első embere a szerény, visszafogottan szóló polgármester, Bokor László. Az 1956-os forradalommal egyidős tanárember édesanyja Bakk Etelka, ma nyolcvanéves, fiára büszke asszony. Édesapja, Bokor Árpád földi életében gazdálkodódó emberként igyekezett népes családja – a négy fiúgyerek – életén könnyíteni. Béla fia, aki pedagógusnak tanult, korán az égi iskola katedráján folytatta hivatásának gyakorlását. Árpád az egykori királyi székhelyen, Gödöllőn él. A városi önkormányzat egyik fontos egységének az ügyvezető igazgatója. Gyula főállatorvos Csengerben. László a család legfiatalabb tagja. A sikerember élete párja Pásztor Anna, aki a helyi általános iskola matematika–fizika szakos tanára. Elsőszülött gyermekük, László műszaki informatikus. A Budapesti Műszaki Egyetem, a BME PhD-képzésének ösztöndíjasa. Leányuk, Andrea Államigazgatási Főiskolát végzett Budapesten, igazgatásszervező szakon.
Bokor László a sikeres érettségi vizsgákat követően a megyeszékhely, Nyíregyháza patinás felsőfokú oktatási intézményében, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol 1979-ben szerezte meg első – földrajz–testnevelés szakos – tanári diplomáját. Sokaktól eltérően ő saját hazájában igyekezett prófétává lenni, így vállalt állást a csengeri Ady Endre Gimnáziumban. A munka melletti tanulás híveként újfent beült az iskola padba, hogy bővítse ismereteit és szakmai tudását. Így lett belőle 1983-ban középiskolai testnevelő tanár, majd 1995-től kezdődően gimnáziumigazgató. Öt éven át irányította a tantestület oktató-nevelő munkáját, amíg polgármesterré nem választották 2000-ben.
A második választási ciklusát kezdő közéleti vezető rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal és képességekkel, amelyek egy hátrányos térségben lévő kisváros kiemelkedéséhez, folyamatos fejlődéséhez szükségesek. Nyugodtan mondhatjuk róla: a kor embere. Fejlett számítástechnikai ismeretekkel, alapfokú németnyelv-tudással bír. Állandó tudásvágyára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy polgármesteri kinevezésére már a BME-n megszerzett közoktatás-vezetői diplomával a kezében került sor. A több évtizedes tapasztalat, amit az oktatás és a pedagógia terén szerzett, jól kiegészül a szakértői és az érettségi vizsgaelnöki gyakorlatával. Mint gimnáziumi igazgató kellő szintű gyakorlatot szerzett az intézmény menedzselésében, a pályázatok elkészítésében. Az Ady Endre falai között megtapasztalt sikerek és kudarcok jó iskolát jelentettek a számára, így nem egy ismeretlen, hanem csak egy másik – igaz sokkal nehezebb – pályán kellett és kell a mában is helytállnia.
Bokor László polgármester feladata látszólag egyszerűen kifejezhető: csupán a folyamatos haladás feltételeit kell megteremtenie a városi képviselő-testület tagjaival közösen. Az elmúlt évek munkájának bemutatásául álljon itt néhány számadat: 1995 és 2005 között Csenger város és intézményei több fontos pályázatot készítettek el, amit mind megnyertek. Építettek tizenöt fecskeházat, iskolát, óvodát, utakat, azok mellé járdákat, parkokat, sportpályát és a gyerekeknek játszóteret. A mindennapi életnek nincs olyan területe, ahol az elmúlt években ne próbálták volna meg a változtatást, a jobbítást. S igen jó esélyekkel várhatják az eredményhirdetést az idősek otthonának a bővítésére, az ipari park kialakítására, fejlesztésére, valamint a hajléktalan albérlők háza és a szennyvízelvezető rendszer kialakítására benyújtott pályázataikkal kapcsolatosan.
A valamikor elmaradott térség képe az itt élők szívében lassan ködös emlékképpé válik. S nem kell félniük attól, hogy az 1992 óta tartó szép álom – a város lendületes fejlődése, az élet, a lüktetés visszatérése – egy hirtelen ébredéssel megszakad, netán semmivé válik…
Csenger polgármestere sokat dolgozott és dolgozik mai is a közért, a fenyegető természeti katasztrófák megelőzéséért és elháríthatóságáért, a térség Európához méltóvá alakításáért. Az uniós pályázati rendszerben történő részvétellel lehetőség nyílott olyan célkitűzéseikhez szükséges anyagi erőforrások közelébe jutniuk, amelyek nélkül azok csupán a tervezőasztalokon létezhettek volna. Így vélhetően valósággá válhat számukra a már említett ipari park és még sok más elképzelés. A városban élőket a szomszédos kistérségek lakói joggal irigyelhetik, hisz’ azok közül egyik sem gondolta volna ezelőtt másfél évtizeddel azt, hogy Csenger, az egykori falu fejlődni fog, és kiemelkedik a sok hátrányos helyzetű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település közül.
Tudjuk azt, hogy mindebben nem csak egy ember munkája érhető tetten. De az is mindenki előtt nyilvánvaló a városban: egy „vezér” mellé „ …kell egy csapat!…” is. S ez az, amire méltán lehetnek büszkék a csengeriek.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése