Csenger

Az utóbbi egy év legnagyobb változásaként a 38 éves Juhász János nem a Nyugatra készített lábbelik modellváltását vagy mennyiségi növekedését, még nem is Anita és Andrea lánya tanulmányi előmenetelét, továbbtanulási terveit, hanem Gábor születését említi. Az egyéves csöppség játékát szorongatva nyugodtan ül a kocsi hátsó ülésén elhelyezett babaülésben, majd ahogy szülei kiszállnak az autóból, ő is kérezkedik mamája ölébe. A papa rettentő büszke az apróságra, ahogy beszélgetünk, többször is odapillant, szinte minden mozdulatát memorizálja. A kisfiú módosította a család megszokott életrendjét, de ezt, ahogy mondják, sem a szülők, sem a nővérek nem bánják.

A Szamos Cipőipari Kereskedelmi Kft. résztulajdonosa és egyben ügyvezető igazgatóját hiába faggatom, milyen forrásból szerzi be lábbelijét, nevetve mutat feleségére és közli, a család cipőit ő szerzi be. Azért a modellek kiválasztásában éppen a kft.-nél bérmunkában készített lábbelik inspirálják őket, ezekhez hasonlókat vásárolnak.

Amíg Juhász úr másfajta cipőket hordott, megfigyelte, a német partner mindig a lábbelijét figyeli, és ilyenkor összehúzza a szemöldökét. Amióta felesége szerzi be a cipőket, és azokat hordja, csak az első váltáskor nézett le a partner a cipőjére, a látottakat elégedetten nyugtázta, azóta ezzel az apró részlettel nem foglalkozik. Hát kérem, erre is kell figyelni!

Négy és fél éve „cipőrobbanás” zajlott le Csengerben, hiszen Juhász János, a helyi cipőüzem vezetője és néhány vezetőtársa kilépett attól a cégtől, amelyet már Pécsi Bőrgyár néven jegyeztek. Önállóságot kértek az új tulajdonostól, nem akarták, hogy a csengeri üzem sorsáról továbbra is felülről döntsenek, és határszéli cég a nyírbátori gyár alvállalkozója legyen. Majd jövőre, mondták a pécsiek, erre válaszolták Juhászék: köszönjük, mi akkor megyünk.

Egy barakkot vásároltak meg a helyi tanácstól és 45-en megalapították a Szamos Kft.-t, amelyben az összes tulajdonos elkezdte a cipőgyártást. Na erre aztán megkezdődött a drukkerek és ellendrukkerek csatája. Előbbiek a cég életképességét bizonygatták, utóbbiak talán egy évet jósoltak az új cégnek. Most már bizonyossá vált, az ellendrukkerek rosszul mérlegeltek.

Érettségi után Juhász János a kazincbarcikai szerves vegyészgyártó szakmunkásképzőbe jelentkezett, de mégsem maradt ott, helyette a budapesti könnyűipari főiskolát választotta. A váltáshoz egy jó tanácsot kapott leendő feleségétől, Dudás Klárától, akinek már akkoriban udvarolt. ő ajánlotta a suszterszakmát, hiszen tudta, Csengerben megkezdik a cipőgyártást és ehhez megfelelő végzettségű szakemberekre van szükség.

Így lett vegyészből suszter. Nevetve tárgyalunk a suszter elnevezésről, hiszen egy cipőipari kft. ügyvezető igazgatójára nem pont ez a titulus illik, bár ő mindezt vállalja, ugyanis a szakmát nem a főiskolán, hanem a csengeri üzemben tanulta meg. Nem is vágyott valamelyik budapesti céghez, hiszen erős a kötődése Csengerhez, a szülők is helyben laknak, és az új családi ház építését is ebben a városban kezdték el.

A frissdiplomás sem került egyenesen a vezetői bársonyszékbe, először gyakornok, termelési csoportvezető és műszaki vezető lett, majd kinevezték a csengeri gyáregység igazgatójává. A Nyírbátori Auróra Cipőgyár felszámolásakor meg akarták vásárolni a csengeri üzemet, de végül is a két egységet egyben értékesítették a Pécsi Bőrgyárnak.

A beinduláskor egy stabil partnert kerestek, de csábításról szó sem volt, szögezi le Juhász János, hiszen nem az egykori gyártól vették el a piacot, hanem egy teljesen újat kerestek és találtak, így kötöttek bérmunkaszerződést egy német partnerrel, aki a termelésük 95 százalékát átveszi, a többit a hazai piacra készítik.

A munkaideje fél nyolctól este hatig tart, és néha még szombaton és vasárnap is fogadja az üzleti partnereket. A munkatempó is felgyorsult, hiszen a 45 fős alapítói társaság mellett még 200-an készítik a lábbeliket az üzemben. A bérmunkaszerződést Juhász úr is rizikósnak ítéli, hiszen attól függ, a német partner mekkora mennyiségű rendelést kap, de azért gyorsan hozzáteszi: a minőségi munkát favorizálják, és emiatt a partner is elégedett, egyre növeli a megrendelést. Emiatt sem jár hazai megrendelők után a kft. ügyvezető igazgatója, hiszen maximálisan le van kötve az üzem kapacitása.

Ahhoz, hogy az ember később boldoguljon és jusson több ideje kikapcsolódni, színházba, vagy moziba járni, most kell az anyagi alapot megteremteni, vallja Juhász János. Azért a rohanó üzleti élet mellett mindig jut idő a családra.

Hét végén a családfő bepakolja őket a kocsiba és külön a családtagok kívánságműsora alapján kimennek a közeli vízpartra, ahol a bográcsgulyást a feleség készíti, mellette a férj a kukta szerepét vállalja.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)