Csenger

Bármilyen politikai, közéleti kérdést tennék fel, Lengyel György naprakészen tudna rá válaszolni. Barátokkal, ismerősökkel, egykori téeszmunkatársaival naponta rágják át magukat a honi politikai és gazdasági élet történésein. Bevásárlás közben, vagy a kertkapunál kommentálják a napi eseményeket. A péntek nála szigorúan a totó és a lottó kitöltésének a napja, a különböző variációk közül próbálja kiválasztani a leghelyesebbet. Gyuri bácsi aktívan már nem avatkozik be egyik vállalkozás életébe sem, a közélettől is teljesen visszavonult, szerinte ugyanis, ha egyszer valaki nyugdíjba vonult, adja át a helyét a következő generációnak, a fiatalabbaknak.

Megromlott egészségi állapota miatt kérte nyugdíjazását 1989 végén, akkor mondott búcsút a helyi termelőszövetkezetnek, amelyet tizenöt évig elnökként vezetett. Az utolsó évben 42 millió forintos nyereséggel hagyta utódjára a szövetkezetet. A balatonfüredi szívkórházban egy rövid ideig meg volt ijedve, mihez fog kezdeni, mivel telnek majd napjai, hiszen az orvosok figyelmeztették, a szíve miatt a korábbinál sokkal, de sokkal nyugodtabb életmódot kell folytatnia és a fizikai munkával is csínján kell bánnia. Ha élvezni akarja a nyugdíjas éveket, tették hozzá az orvosspecialisták, akkor le kell mondania az első számú vezetői posztról és kímélnie kell magát.

A félelem a jövőtől csak rövid ideig tartott, bár az is igaz, hogy a nyugdíjba vonulása után két-három hónapig egyáltalán nem találta a helyét, de utána kialakította az új életrendjét, amelyben szerepel a mindennapos tévézés, az újságolvasás, a családi ház mögötti 150 négyszögölös zöldségeskert megművelése, a bejáratnál a gyönyörű rózsaültetvények gondozása, és ami talán a legfontosabb számára, a közelben lakó három unoka pesztrálása, akikkel óriási focipartit szoktak rendezni.

A főzést minden esetben a már nyugdíjas feleségére bízza, azért néhány kedvenc ételt, mint például a lecsót, saját maga készíti el.

Lányai pedagógusok, férjükkel együtt családi házukhoz közel laknak. Egyedüli hobbiként néhány hét végén a vadászat maradt, de a mozgást is komótosabbra, kényelmesebbre kell vennie, a fiatalabbakkal már nehéz lépést tartania.

Csak azok az időváltozások ne lennének, hangsúlyozza Gyuri bácsi, aki több mint három évtizede telepedett le Csengerben, akkoriban került az állami gazdasághoz. A hetvenes évek elején, amikor az árvizes esztendők után a helyi termelőszövetkezet erőn felül beruházott, és emiatt abban az időben a megyében a téeszek közül a csengeri könyvelhette el a legnagyobb veszteséget, akkor választották meg elnöknek. Egy évig még mínusz előjellel kezdődött a termelőszövetkezet eredménye, onnan kezdve irányítása alatt végig nyereséges volt.

Nem igazán virágkornak nevezi Gyuri bácsi a tizenöt évet, szerinte ekkor fokozatosan fejlődött a termelőszövetkezet. Csakúgy, mint a megye többi településén, Csengerben is a szövetkezet elnökének azon kellett törnie a fejét, hogy az 1000-1200 dolgozónak a nyári és őszi szezon után milyen munkát tudjon adni. Ekkor kezdték beindítani a melléküzemágakat, a láda-, a beton-, a lakatos- valamint a léüzem sorra nyílt meg, szinte nem volt olyan év, hogy ne avattak volna fel egy új feldolgozórészleget, vagy ipari üzemet.

A helyben készült épületelemekből pedig villámgyorsan összeállt az újabb üzemcsarnok. Az elnök pedig minden munkát elvállalt a Mikulás-csomagtól kezdve a különböző bedolgozói munkáig és ennek köszönhetően megoldódtak a foglalkoztatási gondok is. Gyuri bácsi szerint mindez pont azokban az években kamatozott igazán, amikor a mezőgazdasági tevékenység veszteségét az ipari üzemek nyereségéből kompenzálták.

Akkor se volt könnyű az almát eladni, válaszolja kérdésemre Gyuri bácsi, hiszen az oroszok is a minőséget keresték, ráadásul az ipari feldolgozás még akkoriban nem volt akkora méretű, mint napjainkban. Később csökkent ugyan a szövetkezeti létszám, leapadt nyolcszáz főre, de nekik mindig tudtunk munkát adni, értékeli a szövetkezeti éveit az egykori elnök. Azért arról a tíz esztendőről sem feledkezik meg, amikor bekapcsolódott a községi és a megyei gazdasági és politikai életbe. Két ciklusban megyei tanácstagként segítette a határ menti térség fejlődését, példaként említi a gázépítések beindítását, az iskolák építését, ezenkívül az akkor működő különböző mezőgazdasági rendszerek munkájába kapcsolódott be, ami egy folyamatos, szinte pihenés nélküli munkarendet követelt meg tőle.

Egyszerűen nem lehetett kilépni ebből a körből, emlékszik vissza arra az időszakra Gyuri bácsi, hiszen az ember akarta az előrelépést, a szövetkezet folyamatos fejlődését. Intő példaként említi meg, korábban más volt az elv: első volt a szövetkezet, a tagság és csak utána a magánérdek.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)