Csenger

Talán igaz se volt, hogy éveken át egyik szükségtanteremből futottak a másikba a pedagógusok a csengetés után. Mint szegény rokon a kinőtt ruhát, úgy viselték a nebulók az elöregedett, szerteszét levő épületekben a tanulással járó kényelmetlenséget. Legfeljebb álmodhattak a kor színvonalához méltó iskoláról. Mígnem az Európa-szerte ismert és elismert Makovecz Imre betette a lábát Csengerbe, és felrázta az álmos, poros mezővárost.

Ezért hívták: tárt karokkal és nyitott lélekkel várták az építőművészt, álmodjon olyan ruhát Csengernek, amilyen sehol másutt a megyében nincs. Nem is csalatkoztak. Csodás példa erre az iskola, és joggal mondhatta el Vincze Zoltán igazgató az avatóbeszédében: a múltból a jövőbe költözhettek a gyerekek.

A fagerendás, ovális aulával, kisebb és nagyobb szobákkal, tantermekkel, szakköri foglalkoztatókkal, dolgozószobákkal felszerelt, művelődési házzal, könyvtárral egybeépített iskolát megirigyelhetnék a Rózsadombon is. Törlesztett a sors a csengeri gyerekeknek.

A külcsín mellett a belbecsre fordít nagy figyelmet az igazgató, aki a vállalkozó szellemű iskola híve. Ötletért nem megy a szomszédba, de még szélesre is tárja az intézmény kapuját a hasznosítható koncepciók előtt.

Szabolcsveresmarton született, 1947. október 17-én. Apja Vincze Balázs lakatos, anyja Dienes Margit háztartásbeli. Sajnos, egyik szülő sem lehet már felnőtt életének támasza. Öt fiú született a családjukban. Zoltán az általános iskoláit Veresmarton, a középiskolát a kisvárdai Bessenyei gimnáziumban járta ki. 1966-ban az érettségi után kapta az első pofont az élettől: nem vették fel a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar-történelem szakára. Másodszorra már a nyíregyházi főiskolát célozta meg, és csodálatos diákévek lezárásaként kapta meg a diplomáját 1972-ben.

Még ma is nosztalgiával emlékezik a kollégiumi életre, az igazi társaság, az egymásért szolidaritást vállaló közösség azért alakulhatott ki a hasonló gondolkodásúakból, mert a hétvégeket is együtt töltötték, nagy beszélgetések, kirándulások, sportversenyek színesítették péntektől vasárnapig a szabad órákat. Ma gyakorta csak megőrzés jelleget bír felmutatni egy kollégium.

A családalapítás gondolata is a főiskolai évekre esik, itt találkozott ismét kisvárdai évfolyamtársnőjével, Nagy Évával, aki magyart és oroszt tanult. A főiskolán már eldöntötték, hogy együtt vágnak neki a nagybetűs életnek és 1970. október 9-én Nyíregyházán egybekeltek. Gyermekeik közül Ildikó szintén a katedrát választotta, és a csengeri iskolában az apja a főnöke, míg Zoltán negyedikes a helyi gimnázium német tagozatán.

Kétszeresen is fordulópontot jelent az életükben 1970, ekkor keresték meg a hallgatókat a lelkes szervezők, jöjjenek Szatmárba tanítani, hiszen az árvíz elmosta az iskolákat, és a reményeket. Sok tanár is végleg búcsút intett a tájnak.

Nem így Vinczéék, akik romantikus kalandnak fogták fel az árvíz utáni fizikai és szellemi újjáépítést. A Rétközből Szatmárba mentek, s mind a mai napig fogadott hazájukat vallják otthonuknak. Szolgálati lakást kaptak, taníthatták mindkét szakjukat, de évek hosszú során át az oktatás megcsúfolását láthatták a szükségtantermekben.

A pedagógusok az átlagon jóval felül teljesítettek, hogy az itt végzett gyerekek ne érezzék magukat hátrányban majd a városi középiskolában. 1989-ben pályázat útján nevezték ki igazgatónak.

Mióta birtokba vették a Makovecz Imre által megálmodott pompás iskolapalotát, ötvennégy pedagógust számlál a tantestület. Kinyitották lelküket a világra és bekapcsolódtak országos szervezésű programokba is. Még a Soros Alapítvány is tud róluk, tanfolyamokat, továbbképzéseket szerveznek.

A közösségi iskola már egyfajta civil kontrollt jelent, amelyben a szülők is minősítik az intézményt. Az egészségesebb iskola akció keretében az ország tíz iskolája közt igyekeznek minél többet tenni a felnövekvő generáció testi, lelki, szellemi jó közérzetéért. Két éve indították a speciális szakiskolát, tizenkilencen vizsgáztak le a farmergazdaság alapvető tudnivalóiból. De ha a társadalmi igény úgy diktálja, más stúdiumot honosítanak meg a máshová fel nem vett, de az elkallódástól féltett gyerekek körében.

Vincze Zoltán véleménye szerint érdemes keresni az újdonságot, belevágni, kockáztatni, hiszen a menedzserszemléletű gazdaság az alapképzettséget nyújtó iskoláktól is újfajta magatartást követel. Szabad idejében olvas, leemeli a polcról a szakirodalmat és a sikerkönyveket egyaránt.

Annak örül a lelke, hogy a gyerekek a tanítási órák után is szívesen maradnak a csodálatosan szép iskola falai között. Tehát a szellem már marasztalja őket.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)