Csupor Béla

Iskolaigazgató,

Porcsalma

Csupor Béla Porcsalma.jpgAz életem 1968. július elsején kezdődött Budapesten. Igazi történetem jó tizenhét évvel később. A mátészalkai Gépészeti Szakközépiskola negyedikes tanulójaként komoly dilemma előtt álltam. Hogyan tovább? A megszerzett érettségivel és szakmával – gépgyártás-technikus – elégedjek meg, lépjek ki a nagybetűs életbe, vagy kísértsem a sorsomat, és próbáljam meg a következő lépcsőfokot, a főiskolát, netán az egyetemet? Logikus lett volna műszaki vonalon haladni tovább. Mérnök legyek, tépelődtem. Szerettem ugyan a gépészetet, a gépeket – apám ezermester lévén, tulajdonképpen P20-as hengerfejekkel és motorblokkokkal játszva nőttem fel –, de éreztem, nem biztos, hogy az való nekem. Dönteni pedig kellett, közelgett a jelentkezés határideje. Ekkor történt, hogy Szűcsné tanárnő, a magyartanárom elkapott a folyosón.

– No, Béla – kérdezte –, hová megy továbbtanulni? Először azt mondtam, sehová. Ezen nagyon felháborodott. Aztán gyorsan azt mondtam, Miskolcra, a Műszaki Egyetemre kohómérnöknek. No, ezen háborodott fel csak igazán! Ma is a fülembe csengenek szavai.

– Aki így tud fogalmazni, akit ennyire érdekel az irodalom és a történelem, az menjen humán főiskolára – oktatott ki.

Megkérdeztem, mire gondol pontosan.

– Tanítóképző – mondta. – Menjen tanárnak! Meglátja, minden férfiból előbb-utóbb igazgató lesz a pályán.

Fontos mondat volt, bár akkor, bevallom – elnézést, tanárnő! – mosolyogtam rajta. Azért csak beadtam felvételi kérelmemet Debrecenbe, a Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolára. Felvettek. Jöttek a főiskolás évek. Gyökeres váltás volt, reálkörnyezetből átváltani humán környezetre, gimnáziumból – nem is akármilyen, patinás gimnáziumokból! – érkezett hallgatók között megállni a helyemet, tengelykapcsolók és lemezvágó szerszámok tervezése helyett azt megtanulni, hogyan szervezzek meg egy matematika-, környezet- vagy éppen olvasásórát. Nehezen ment a váltás, de végül sikerült.

Közben folyt egy másik élet is. Nem tudom, hogyan történt, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy az Alföld Színpad – legendás amatőr színjátszó társulat volt akkoriban – tagja vagyok. Porcsin Lacit, a vezető rendezőt máig nem felejtem. Mennyit vitáztunk hazafelé a buszon, hogy én nem vagyok jó színész, meg különben is…, mondtam.

Ilyenkor mindig rám nézett a szemüvege mögül, és azt mondta: – Miért? Ki az?

Így kerültem kapcsolatba a színházzal, és az ún. magas kultúrával. A rendszerváltás már Porcsalmán ért. Előttem állt még egy feladat, akkor még kötelező volt katonának állni. Be is vonultam a Magyar Honvédség váci híradós alakulatához. Ezután visszatértem Porcsalmára. Némi hezitálás után bekopogtattam az iskola akkori igazgatónőjéhez, D. Nagy Istvánnéhoz, Erzsike nénihez, és kérdeztem, van-e munka a számomra. Volt. Így teljesedett be középiskolai magyar tanárom jóslatának első fele. Tanító lettem. Nem csak papíron! A valóságban is. Előbb napköziben, aztán osztályban dolgoztam, végül elvégezve a Nyíregyházi Főiskola rajz szakát, tanárrá avanzsáltam magam. Így jött el 2002, amikor is megválasztottak az intézmény vezetőjének. Immár a jóslat teljesen valóra vált. Az elmúlt öt évben az intézményt vezettem, és ma már tudom, létezik embert próbálóbb dolog a lövészárok-harcnál és a gyermekek oktatásánál-nevelésénél is.

A pályán eltöltött 16 év alatt persze folyt egy másik életem is. Megnősültem, családot alapítottam, és mára már egy 15 éves kislány, Gréta, büszke apjának mondhatom magam. Mindeközben két régi vágyamnak is hódoltam, már amennyire időm engedte. Egyik az informatika, a számítástechnika. Mint oly sok ember manapság, autodidakta módon próbáltam eligazodni ebben az izgalmas világban. Végül aztán 2001-ben sikerült legalizálnom a tudásomat, és szereztem egy programozói végzettséget. Kezemben a papírral arra gondoltam, sokkal többet ezután sem tudok a bájtokról, regiszterekről, ciklusokról és objektumokról, viszont hitelesen tudom bizonyítani, hogy tudom.

A másik szenvedélyem, a science-fiction. Először egy ködös őszi napon érintett meg, talán hatodikos lehettem, amikor is a könyvtárban levettem a polcról Lem: Magellán-felhő című regényét. Ezt követően minden könyvet elolvastam, amelyikben űrhajókról, távoli csillagokról, idegen lényekről és időutazásról volt szó. Hosszú évek teltek el így, amíg egy szép napon a mennyiségi fejlődés minőségi változásba csapot át, és befűztem egy papírt az írógépbe, majd némi ügyetlen kopácsolás után megszületett az első novellám. Aztán a következő, a következő és a következő.

Ma már túl vagyok a tizedik publikált íráson, majdnem kész egy megjelenésre váró regényem és az Avana Magyar Tudományos-Fantasztikus Művészetért Országos Egyesület elnökhelyettese vagyok. Szűcsné tanárnő ezt nem jövendölte meg. De ma is magam előtt látom, ahogy kissé hosszabban olvassa az én dolgozataimat annakidején.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése