Dr. Fülöp Magdolna

Háziorvos,

Porcsalma

A harmadik vagy negyedik időpontot egyeztetjük, és valahogy ez sem akar összejönni. A holnap délután talán jó lenne, de be kell menni Nyíregyházára továbbképzésre – mondja egy nevetős hang a telefonba. Tudja, én még nem égtem ki, ha csak tehetem, eljárok mindenhová, ahol új ismereteket szerezhetek. Végül mégiscsak sikerül otthon marasztalnom.

A rendelő betegeknek rendszeresített székén ülök, nézelődöm. Van időm mindent szemügyre venni, egyedül dr. Fülöp Magdolnát nem láttam még, mert érkezésem előtt néhány perccel beteghez hívták. Sebaj, tovább szemlélődöm. A patyolattiszta helyiség melegbarnán csillogó csempéi előtt vadonatúj bútorok, bennük a szakma kellékei. A szekrényen két kép. Egy hosszú hajú leány, és egy stramm fiatalember néz le rám.

– Ő Nagy Andrea, népegészségügyi felügyeletből szerez diplomát, most harmadéves – mutatja be a képről gyermekeit az időközben megérkező doktornő. Ő pedig Nagy István, aki ugyancsak harmadéves, és orvosnak tanul. Visszafordul, leül és kifújja magát. Tudja, énvelem még sohasem készült interjú – bocsátja előre, de egyáltalán nem látszik elfogódottnak. Rövid fazonú haja, energikus mozgása, pattogó beszéde, mélytüzű szeme nehezen engedi elhinni, hogy a fent említett két fiatal édesanyja ötvenegy esztendős. Valahogy az is rá vall, hogy eme tény közlését nem kíséri az ilyenkor szokásos sóhajtozásokkal.

– Csíkdánfalván születtem, Erdélyben  – lep meg egy további életrajzi adattal. – Ez egy háromezer lelkes falu. Ha járt arra, biztosan vett a híres fekete kerámiáinkból – próbálja közelebbről megvilágítani szülőhelyét és annak nevezetességit. Szüleim kereskedők voltak. Van egy testvérem, aki ugyancsak áttelepült, és a fehérgyarmati kórházban könyvelő kilenc éve. Már a szüleim is itt vannak velünk, egy évben egyszer-kétszer azért haza szoktunk látogatni.

Egy pillanatra megakad, nem várja meg a kérdést.

– Igen, haza, pedig hát már itthon vagyunk otthon – járatja körbe a tekintetét. Aztán elmondja saját áttelepülése történetét.

– A pályakezdésem teljesen szokványos volt. Kolozsváron érettségiztem, ott jártam egyetemre. Ezután Szatmáron voltam rezidens orvos három évig. Nem messze van tőle egy Apa nevű falu, ott lettem körzeti orvos. Egyáltalán nem volt szándékomban átjönni, hiszen még a lakást is felújítottuk, ám kilencvenben, amikor zavargások voltak az iskoláknál a magyar nyelvű tanítás miatt, egy hirtelen elhatározással mégis megtettük ezt a sorsdöntő lépést. Autóba ültem, és délután háromnegyed négykor már a porcsalmai polgármester szobájában voltam. Hallottam ugyanis, hogy az itteni körzetben üresedés van. Egy hét múlva már itt dolgoztam. Tetszik a rendelő? – tér vissza a mába. Felpattan és hív, nézzek szét.

Amíg vártam rá, elég alaposan szétnéztem, de az asszisztenciát nem akartam meglepni azzal, hogy még körbe is járok. Tudom, hogy ami elém tárul, az volna mindenütt az alapkövetelmény, de azzal is tisztában vagyok, hogy ennek ellenére ez a ritkább. Talán azért, amit a séta közben elárul a doktornő. Az önkormányzat csak a felújított ingatlant adta. Minden egyébnek a költsége őt terhelte. Ha nem volna morbid, azt mondanám, öröm ide jönni. Mármint betegként. Aztán amikor ismét leülünk, megtudom, a kezdet számára nem volt éppen örömünnep.

– Egy kicsit fiatal voltam, egy kicsit nő, egy kicsit idegen, egy kicsit a „szegényküszöb se kinn, se benn” érzésével. Elég furcsa állapotok fogadtak. Tudnia kell, hogy a községben hétszáz fős cigány közösség él, és nagyon sajátos szabályok alakultak ki. Például reggel tízig csak ők jöhettek, a magyarok meg se próbálták. Én azt mondtam, ez így nem mehet tovább. Egy kis szigorral, egy kis emberséggel elfogadtattuk a szabályokat mindenkivel. A romák pedig megértették, hogy nekik is ugyanaz a rend, mint a többieknek.

A történetet ma már mosolyogva adja elő, az a helyzet orvosolható volt. Keserűen beszél viszont a gyógyíthatatlanul rossznak tűnő lakossági egészségügyi állapotokról. A visszafordíthatatlanul késői stádiumban jelentkező tumoros páciensekről, a megengedhetetlenül gyakori infarktusról.

– Beszéljen a kedvteléseiről!

– Nincsenek, mert én mindent szeretek, ami körülöttem van. A fényt, a sötétséget, a meleget, a hideget, a jót, a rosszat. A jót önmagáért, a rosszat azért, mert azt széppé, jóvá kell tenni. Világunk tele van apró örömökkel, csodákkal, de ezeket keresni, látni kell, és akkor nem volna annyi megkeseredett ember a világon, és talán még a gyógyítás is könnyebb lenne. Nem talán, hanem biztosan.

A mosolygós doktornő, dr. Fülöp Magdolna reggel négykor már talpon van. Sokat olvas, de elsőbbséget élvez nála újabb szakmai ismeretek megszerzése. Hajnalok hajnalán akár süteményezéshez is hozzálát, nehogy a gyerekei valami bolti, tartósítószeres tésztára érkezzenek haza. A Nap előtt kell felkelnie annak, aki a napját a gyógyításra akarja szentelni.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése