Dr. Szentesi György

Háziorvos,

Tyukod

Dr.jpgA csengeri városháza mellett az idegen is pillanatok alatt megtalálja az orvosi rendelőt a nagyon gyakorlatias táblákat követve. A kistérségi orvosi ügyeletet ma Tyukod háziorvosa, dr. Szentesi György adja. Odabent egy csinos, fehér köpenyes hölgy fogad, Kiss Katalinként mutatkozik be. Elkísér az ügyeleti szobába, ahol a doktor úr vár, ekkor tudom meg, hogy a feleségéről van szó, és maga is orvos, tehát dr. Kiss Katalin. Szerencse, hogy ketten vannak, mert így nyugodtabban beszélgethetünk. Szentesi doktor szép szál, mackós mozgású, megfontolt beszédű ember. Belelapoz az egyik régebbi almanachba, amit mutatóba hoztam. Azonnal ismerősökre talál. Csengerből, Tyukodról, a környék más településeiről. Nem csoda, igen régen szolgál ezen a vidéken. De ne vágjunk a dolgok elébe!

– 1946. március 24-én születtem Tiszadadán – dől hátra egy kissé az orvosi pihenőszoba kanapéján. – Szüleim gazdálkodó emberek voltak, 25 hold területet műveltek. Arrafelé jó földek vannak, abból meg lehetett élni, és jutott a taníttatásunkra is – emlékezik. Ketten vagyunk testvérek, a bátyámmal, Lacival.

A gyermek- és serdülőkor Tiszalökön az érettségivel végződött 1964-ben. Az ifjú embert első nekifutásra felvették a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, de az első év után az élet beiktatott az addigi nyílegyenes pályába egy-két vargabetűt. Nem kevesebb, mint hat év után tért vissza ismét az egyetemre. Közben dolgozott a mentőknél, aminek nagy hasznát vette a két év katonai szolgálat alatt, mert hamarosan a gyengélkedőn ápolhatta a bajtársakat, ami kétségkívül kellemesebb, mint bármi más a seregben.

– A mentőknél szerzett gyakorlat hasznomra vált kezdő orvosként is – ugrunk néhány évet. – A kezdő orvos ugyanis fél a betegtől. Én viszont a mentőknél már túltettem magam az ilyesmin.

A pálya Fehérgyarmaton kezdődött, a kórház belgyógyászatán. Az ott szerzett tapasztalatok után a györteleki körzet következett, amelyhez Géberjén és Fülpösdaróc is hozzátartozott.

– Az volt az igaz háziorvosi munka – enged el egy kis áttételes kritikát a mai hasonlóan elnevezett intézménnyel kapcsolatban. Az időseknek nem csak felírtam a gyógyszert, de megvettem és elvittem nekik. Ők meg kifizették. Ismertem mindenkit, szerettek, és én is szerettem az embereket. Fülpösdaróc említésekor emlékek öntenek el. Gyermekkoromban ott töltöttem a nyarakat nagyapáméknál, és ahogy gyors fejszámolást végzek, arra a megállapításra jutok, hogy akkoriban valószínűleg keresztezte egymást életutunk.

– Ismertem az öreget, jól emlékszem rá – erősít meg a doktor úr, amikor mondom a nevét. Bizonyságul hozzáteszi: masszív cukros volt.

– Valóban így volt. Most is magam előtt látom az idős embert, amint magát injekciózza, mert akkor még nem voltak olyan kiváló gyógyszerek, mint ma.

Egy kicsit elmerülünk a közös emlékekben. Neveket sorol, akikhez ma is visszajár Darócra. Igaz, hogy nem egy nagyváros édesanyám szülőhelye, de ennyi embert névről ismerni nem más, mint csoda. Csengetnek odakint, mert valaki felkereste bajával az ügyeletet. Egy pillanatra elhallgat beszélgetőtársam, és feszülten figyel. Gyereksírás hallatszik. Erőteljes, tiltakozó.

– Meg van fázva, mostanában sokan jönnek ilyen panasszal. A feleségem ellátja – nyugszik meg. – A györteleki évek akkor értek véget, amikor 1990-ben megkeresett az akkori tyukodi polgármester – lép egyet élete új korszakára.

– Szerettem a régit is, de hát öt helyen rendeltem… Sok volt. Elfogadtam a meghívást, és nem bántam meg. Itt is hamar felépítettük az életünket. A mai kistérségi rendszerben más a munka, mint régebben, de elmondhatom, hogy jobbak a körülmények, korszerűbbek a lehetőségek. Ha most megszólal a telefon, hogy menni kell, kinn áll az autó, benne sofőr, aztán egy ápolónő is segít. Amióta pedig az EU-rend szerint ügyelünk, vége van a végeláthatatlan ügyeleteknek. A mai is eléggé igénybe veszi az embert, de mégis egészen más.

Kintről léptek hallatszanak, elviszik a megszeppent kisgyereket. Idebent egy kis csend, majd a családjáról kezd beszélni dr. Szentesi György.

– Három lányom van. Tudja, minálunk csak lányok vannak. A bátyámnak kettő, nekem három – ismétli meg a számot. – Nevet egy rövidet, mintha magyarázattal tartozna, aztán szeretettel a hangjában folytatja.

– Dóra az első házasságomból származik, Miskolcon végzett, és Debrecenben tanít. Viktória Kamilla negyedéves fogorvos hallgató, Nóra Zsuzsanna pedig pszichológusnak tanul. Mindketten Debrecenben.

A Szentesi-Kiss házaspár ennek megfelelően gyakori vendég a Hajdúság fővárosában. Annál is inkább, mivel a feleség idős szülei is ott laknak. A kilencvenéves após valamikor a postaigazgatóság helyettes vezetője volt.

– Amikor se itthon nem rendelek, se Debrecenbe nem megyek, Hollóházára utazok – árulja el végül hobbiját a doktor úr. Van ott egy kis házam. Lenyírom a füvet, kitakarítok, kiszellőztetek. Nem csak az épületet, de a fejemet is – nevet egyet a hirtelen termett poénon.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló