Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Mile György
Családorvos,
Nyíregyháza
A betegellátás közvetlen orvosi szempontja mellett dr. Mile György családorvost erőteljesen foglalkoztatja az egészségügy szervezésrendszere, amelyben egyaránt költséghatékonyan működik a gyógyítás, elégedettek a betegek, kevesebb utánajárással, felesleges vagy párhuzamos vizsgálatokkal terhelik a közkasszát, és okoznak kellemetlenségeket a hozzájuk fordulóknak.
Ahogy az örökösföldi egészségügyi komplexumban rendelő Mile doktor úr magyarázza, ahogy gyarapodtak a tapasztalatai, és vette észre az ellentmondásokat az egyidejűleg pazarló és másutt alulfinanszírozott rendszerben, úgy akarta mindig felkavarni az állóvizet.
Nagyváradon 1957. január 17-én született néhai Antal Mária (72) és a szintén néhai Mile István (67) fiaként. A marosvásárhelyi egyetemen ismerte meg élete párját, és ötödévesen össze is házasodtak. Dr. Salamon Teréziával szinte együtt álmodták meg az örökösföldi egészségügyi intézményt, és háziorvosként is jól kiegészítik egymás munkáját. 1988-ban költöztek át Magyarországra, és közel húsz éve kezdték szakmai pályájukat a megye legnagyobb lakótelepének egészségügyi intézményében.
Mile doktor a megyei kórház kardiológiai osztályán folytatta a még határon túl elkezdett orvosi tevékenységét. 1992-ben szakvizsgázott belgyógyászatból, később elvégezte a 2 éves egészségügyi szakmenedzserképzőt is. Nemcsak nyelvvizsgákat tett, hanem jól beszél angolul, németül, franciául, románul, és elboldogul a spanyollal is. Nem véletlen, hogy Párizsban vizsgázott (USMLE-USA), munka mellett végezte el. Járt többször az Egyesült Államokban, és ott az egészségügy szervezésének, működtetésének optimális módszereit tanulmányozta. Amikor hazajött, már nem érte készületlenül, hogy a hazai egészségügyben is szemléletváltás kezdődik. Előbb a csoportpraxis kialakítására lehetett pályázatot benyújtani. Ennek alapja, hogy a hozzájuk csatlakozó orvosoknak sebész, belgyógyász, urológus, traumatológus, neurológus, pszichoterapeuta, ultrahang-vizsgálati ismerete és tapasztalata van. Az emelt szintű definitív ellátást nyújtó Medison csoportpraxist 13 kollégával szervezte meg, és belgyógyászati, kardiológiai, ideggyógyászati és lágyrészultrahang-vizsgálatokat végeznek a családorvosi rendelések mellett jelenleg is. Szinte finanszírozás nélkül indultak, de az idő megmutatta ennek a szerveződési formának a helyességét. Manapság havonta átlagosan 400 beteget kezelnek.
Újabb előrelépésnek bizonyult az irányított betegellátási modellre benyújtott pályázat 2001-ben. A társadalombiztosítási szerződéssel rendelkező egészségügyi szolgáltatók pályázhattak a korábban kísérletként indult ellátási formára.
Két alapelvet igyekeztek megvalósítani: erősíteni az egészséget, kiszűrni a rizikófaktorokat. A megelőzés és a felvilágosítás mellett a gyógyítást is ésszerűsítették. Céljuk az volt, hogy minél előbb állapítsák meg a diagnózist, szüntessék meg a felesleges és párhuzamos vizsgálatokat, kezdjék el a terápiát, hogy a beteg minél hamarabb, gyógyultan kerüljön vissza a munka világába.
Akit nem kellett kórházba utalni – például egy vérnyomás-beállításra – azt ambulánsan kezelték, de akinek nyugodtabb környezetet jelentett a fekvőbeteg-ellátó intézmény, azt ott kezelték. Személyre szabott gyógyítási formákat alkalmazhattak, kidolgozták a szakmai protokollokat, a szabályos betegutakat, s a szakorvosi eredményeket a családorvos egy kézben foghatta össze, és dönthetett az optimális kezelésről.
Az irányított betegellátási modell anyagilag is jónak látszott, hisz meghatározott lélekszámú terület várható egészségügyi kiadását, kórházra, praxisra, orvosra lebontva, mintegy virtuális számlán jeleníthette meg a társadalombiztosítás, és így az adott területen felhasznált költségeket követni tudta, a hiányosságokat feltárta, amely lehetőséget nyújtott ezek kijavítására. Arról azonban, hogy a most nagy lendülettel elindult, felülről vezérelt egészségügyi reform mit hagy meg ebből, egyelőre nem tudni.
Mindenesetre dr. Mile Györgynek meggyőződése, hogy az alulról szerveződő, a helyi érdekeket és szempontokat figyelembe vevő irányított betegellátási rendszer – amely az angol és amerikai szisztéma hazai adaptációja – tükrözi az alsóbb ellátási szintek érdekét, mutatja azok eredményeit.
Az egészségügyi szervezés területén is szorosan együtt dolgozik feleségével. Kettőjük praxisa abban hasonlít, hogy fiatal- és középkorúak alkotják a nagy többséget a kétezer ellátásra váró között.
Mile doktor belgyógyászati és ultrahangvizsgálatok terén szerzett tudása, tapasztalata okán a krónikus betegek, a rendszeres gondozásra szorulók inkább nála adják le a tb-kártyájukat. Tudják, jó kezekben vannak, mert a családorvoslás mellett magas szintű egészségügyi ellátásban részesülnek.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 23. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése