Dr. Gulyás István

Családorvos,

Nyíregyháza

szszb_22-56_dr_gulyas_istvan.jpgNemzedékről nemzedékre száll a gyógyítás iránti elhivatottság érzése a Gulyás családban Nyíregyházán. A köztiszteletben álló édesapa a betegek szeretetét közvetlenségével, kedvességével, humánumával, no és szakmai tudásával vívta ki. Szinte együtt élte meg a hozzá fordulókkal a megyeszékhely egy fontos lakóterületének fejlődését, amelyhez szorosan kapcsolódott az életminőség átalakulása is. Időközben, feleségével, Barathy Erzsébet Zsuzsanna pedagógussal felnevelték két fiukat, Istvánt és Gábort, akik bizonyára nem véletlenül tették le a hippokratészi esküt. István 1992–2002-ig a megyei kórház szülészeti osztályán dolgozott, nőgyógyász és sebész szakvizsgát szerzett. Jelenleg Budapesten a MÁV-kórházban szülész-nőgyógyász szakorvos, míg Gábor édesapja mellett a háziorvosi praxisban kereste és találta meg a helyét. Amit láttak a szülői háznál édesapjuktól, azt a törődést, a bajba jutott emberért érzett tenni akarást vitték tovább a saját életútjukra.

Most egy csodálatos berendezésű, szakmailag jól felszerelt családorvosi rendelőben beszélgetünk dr. Gulyás Gáborral, aki szinte belenőtt ebbe a praxisba. Mély tisztelettel szól édesapjáról, és kimondott vagy még inkább tudat alatt megfogalmazódott célja az, hogy olyan közszeretetet, megbecsülést mondjon majd magáénak, amilyet édesapja kivívott az eltelt évtizedekben. Párhuzamos interjúnkban két nagyszerű orvos képe jelenik meg. Mindkettő egy-egy generáció képviselőjeként a kor színvonalán igyekszik gyógyítani a betegeket. Amit hoztak magukkal az egyetemről, a szaktudást, mindketten bővítik, fejlesztik tovább. Amit viszont maguk tettek hozzá, az sehol nem szerezhető meg. Az odaadásról, a törődésről, a betegek maximális ellátásáról van szó. 3500 betegüket folyamatosan ellátják, hisz a helyettesítést egymás között megoldják. Gábor őszintén beszél arról, hogy ez a kártyaszám édesapja tekintélyének köszönhető. Őt kérték meg háziorvosuknak a római katolikus papi otthon idős lakói is, a Vasgyár utcai otthonban élő 80 idős beteget az idősebb Gulyás doktor hetente kétszer keresi fel. Nem véletlen, hogy a lélek kifürkészhetetlen tartományában is otthonosan mozgó papok olyan orvost kerestek maguknak földi életük utolsó szakaszán, aki maga is megérti és végigkíséri őket az Atyához vezető göröngyös úton.

A szakolyi születésű Gulyás doktor úr 1964-ben egy Zempléni kisfaluban kezdte hivatása gyakorlását. 1973-ban költözött családjával Nyíregyházára, és az akkor látványos fejlesztésnek induló környéken, a Sóstói úti rendelőben fogadta először a betegeket. A körzeti orvosi tevékenység mellett 30 éve üzemorvosi – jelenleg foglalkozás-egészségügyi – ellátást végez. A Nyíregyházi Spartacus futballcsapatának orvosi ellátására is felkérték, amit évtizedeken keresztül lelkiismeretesen megoldott. 15 éve pedig a Nyírfa utcán építkezett,  ott hozta létre családorvosi rendelőjét. A betegei jöttek utána. A fiát, Gábort pedig két hónapja beválasztották a Magyar Orvosi Kamara nyíregyházi városi szervezetének választmányába, a DOTE Családorvosi Tanszék pedig oktató családorvosi tevékenységgel bízta meg. Gábor örül a kollégák bizalmának, hisz ő szakmailag, emberileg hasonló utat szeretne bejárni, mint édesapja. Neki már természetes az, hogy a rendelőjükben kislabor, két EKG, 24 órás vérnyomásmérő, Doppler-készülék, vizeletlabor ad azonnal tájékoztatást a beteg állapotáról. A vércukorszint mellett tudják mérni a testzsírt is.

A háziorvosok gyakran gondolnak arra, hogy az orvosi szakma fejlődésével nehezebb lépést tartaniuk, mint kórházban vagy klinikán dolgozó kollégáiknak. Gulyás Gábor szerint a tudomány fejlődésével a praxisban is lépést tarthatnak, ha érdeklődnek az újdonságok és mások tapasztalatai iránt. Ha a szakmai protokollban meghatározott szabályok szerint járnak el, akkor pedig ugyanolyan eredményt mutathatnak fel, mint bármely gyógyintézetben. Ha biztosak abban, hogy milyen esetben mit kell tenniük, és ezt ráadásul magas technikai színvonalú műszerezettség segíti, akkor nyugodtak lehetnek. Az ifjabb Gulyás doktor kiemeli a szakorvosi rendelők és a kórházi háttér adta lehetőséget: így elmehetnek szakmailag a legvégső határig, tehát a családorvosi rendelőben addig kezelhetik betegeiket, ameddig csak lehet és szabad. Ezt a defenzív gyógyításnak nevezetett folyamatot igyekeznek gyakorolni, hogy a betegek megkapják a legmagasabb szintű ellátást, és később senki ne tehessen szemrehányást egy elmulasztott kezelés vagy intézetbe nem küldés miatt. Itt az orvos és a beteg kapcsolata egy őszinte együttműködésen alapul.

A szakma és betegek tiszteletét élvező Gulyás István doktor hetente háromszor teniszezik, hogy formában tartsa magát. A Gulyás család orvos­generációjának tagjait számon tartja a közvélemény.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése