Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Mihucz Mária
Családorvos,
Nyíregyháza
Jó érzés a közelében lenni. Dr. Mihucz Mária nyíregyházi családorvos rendelkezik azzal az istenáldotta képességgel, hogy szeretetteljes, megnyugtató légkört teremt már az első megjelenésével, az odafigyelésével, kedves, halk szavaival. A gyógyítás világát az ő számára teremtették. Otthonosan mozog a hagyományos orvosi eljárások és az alternatív terápiák világában egyaránt. Tudja, a világegyetem és benne maga az ember egységes egészet alkot, mint ahogy szemléletesen jelzi a szavunk is: egészség. Betegeinek azt nyújtja, amit ők úgy gondolnak, hogy szükségük van rá. Az első generációs értelmiségi orvos ma már lényegesen bölcsebb, tisztánlátóbb, mint amikor pályáját elkezdte, ám lassan hivatássá minősült szemében a gyógyítás.
Debrecenben 1964. január 30-án, a Vízöntő jegyében született Krizsán Margit (66) nyugdíjas bolti eladó és néhai Mihucz János (44) ácsmester lányaként. Öccse, aki a keresztségben szintén a János nevet kapta, autószerelőként dolgozik. Férje, Sipeki Gyula felnőttképzéssel foglalkozik. Házasságukból két fiú született, Attila a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium diákja, Dániel az Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola tanulója. A jó nevű, cívisvárosbeli Tóth Árpád Gimnáziumban érettségizett, majd sikerrel felvételizett a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, ahol 1988-ban tette le a hippokratészi esküt. Útja a nyíregyházi Jósa András Megyei Kórház III-as Belgyógyászati Osztályára vezetett, ahol dr. Rusznák Miklós osztályvezető főorvos mellett sajátíthatta el a zömében kardiológiai panaszokkal érkező betegek gyógyításának tudományát. A kórházi ágy mellett állva érezte meg, hogy a beteg ember nem csupán EKG-leletek, laboradatok, testhőmérséklet és más élettani funkciók hordozója, hanem érző és gondolkodó lélek, aki lehet, hogy elindul azon az úton, ahonnan nincs visszatérés. Ezért ő orvosként nemcsak a betegei testét, hanem a lelkét és a gondolatait is gyógyítja. Amikor az éjszakai ügyeletekből fáradtan hazaindult, soha nem tapasztalt nyugalom szállta meg: ereje, hite szerint segíthetett a rábízott betegeken. Ez egyike azon osztályoknak, ahol gyakran szembenéznek a halállal, és ezt a tusát nemcsak az érintett, hanem az orvos is megvívja mélyen magában. Az empátia és a biztatás, a fájdalomcsillapítás mellett személy szerint Mihucz doktornő is érettebb, bölcsebb lett. Az élet védelmében még többet igyekezett adni a még maradóknak… A kisgyermekes családanyák örök dilemmájával ő is szembesült, noha férje igen sokat segített a kicsik ellátásában, az édesanya nem tudta a sok-sok éjszakai ügyeletet vállalni.
1995-től vállalkozó orvosként üzemorvoslást folytatott a Volán Vállalatnál, majd területi ellátási kötelezettség nélküli háziorvosi teendőket is ellátott. Szakvizsgázott üzemorvostanból és házi orvoslásból. Amikor a Stadion utcai rendelőből dr. Vikár István nyugdíjba ment, dr. Mihucz Máriát nevezték ki ebbe a praxisba. 2005. március elsejétől ő látja el itt a környék 1500 lakosát. Zömében, 60-70 százalékban nyugdíjasok, együtt öregedtek meg a panellakásokkal. Az élet körforgásából következően helyükre fiatal családok költöznek. Más korosztály, más szemlélet, másfajta életmód. Míg az idősebbek a krónikus problémák kezelése, a gyógyszerek felírása végett keresik fel a doktornőt, a fiatalok és a középkorúak gyakran a munkahelyféltés miatt még betegen sem mernek táppénzre menni. A stressz – korosztálytól függetlenül – elvégzi a maga dolgát és megbetegít testet, lelket. Gyakran csak a pihenést, vagy divatosabban szólva a rekreációt hiányolja a végletekig elcsigázott szervezet.
A doktornő csak akkor ad gyógyszert, ha az elkerülhetetlen, vagy a beteg a pirulától várja a csodát. Sokan nem vállalják még a felelősséget a saját testi, lelki egészségükért. A terápiás folyamatból kihagyják magukat, mintha csupán elszenvedői lennének a kialakult kóroknak. Pedig dr. Mihucz Mária igyekszik rádöbbenteni betegeit, közvetve ők is hozzájárultak az adott kórképhez. Számos szakirodalom áll rendelkezésre, és mindenki utánanézhet bajai okának. Még népi mondás is erősíti ennek igazát, például nyomja a teher a vállát. Az erőn felül vállalt súlyok cipelése – átvitt értelemben – a vállizmokat terheli. A doktornő holisztikus szemlélete nem engedi a túlgyógyszerezést, hanem inkább kiegészítő terápiákat javasol. Keressen fel a beteg egy reflexológust, pszichológust, kineziológust, mert számtalan problémára ismernek és használnak ma alternatív gyógymódokat. Elvégezte a reflexológiai tanfolyamot, gyakorolja az elmefejlesztő agykontrollmódszert, és se szeri, se száma a mások által véletlennek mondott, csodás egybeeséseknek, javulásoknak. Van, aki nyitottan fogadja a másnál is bevált módszereket, de van, aki megrögzött konzervatív. A doktornő derűs, kiegyensúlyozott egyénisége még a legzárkózottabb beteg lelkéhez is megtalálja a kulcsot…
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése