Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Oláhné dr. Bolek Katalin
Családorvos,
Nagycserkesz
Albert Camus szavai adják nap nap után a hitet és az erőt dr. Bolek Katalin családorvosnak, hogy a hétköznapok apró és súlyos próbatételeit feldolgozza, hogy azokból győztesen kerüljön ki, hogy a nehézségek ne akadályt, hanem lépcsőt jelentsenek számára, amelyekre fellépve még messzebbre tekinthet: „Hinni akarom, hogy erősnek és boldognak kell lenni ahhoz, hogy másoknak segítsünk a bajban, ám aki csak vonszolja az életét, és összeroppan annak súlya alatt, senkin sem segíthet.” Ahogy felidézi eddigi élete fontos, meghatározó eseményeit és pillanatait, elnézem a mosolygós, energikus orvosnőt, akit annyi örömmel és fájdalommal áldott meg az ég, hogy sokan talán bedobták volna már a törölközőt, ő viszont – mondja magáról – végvári harcosként küzd a képzeletbeli elemekkel.
Tősgyökeres nyíregyházi családban született 1958. május 28-án az Ikrek havában. S ha már a csillagjegyeket boncoljuk, irányító bolygója a Merkur, az információátadás, a hírközlés, a tudás égi felelőse. Életében sokat utazik, ki hinné, hogy naponta ingázik Mátészalka és Nagycserkesz között. Édesanyja néhai Németh Julianna (54), édesapja Bolek Tibor (73). Igazából apja szülei nevelték fel, felbecsülhetetlen értéket jelentett számára, hogy a Pozsonyhoz közeli Rétéről származó nagymama, Riskovics Mária taníthatta őt az életre. A 24 évig fekvő beteg nagymama mellett döntötte el: orvos lesz. Soha nem hallotta panaszkodni, méltósággal viselte a betegséget, és gyarló emberi szokásként nem hibáztatta a sorsot a szenvedésekért. Az apró örömökért is hálás nagymama igazi humanistaként – nem elméletben, hanem a gyakorlatban – mutatta meg, hogy élni miként érdemes.
Ezt a szellemi muníciót vitte magával Bolek Katalin, amikor a jó nevű nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban – egy megyei biológiaverseny győzteseként – felvételi nélkül folytathatta tanulmányait. Az osztályban egymást sarkallták a diákok, nem véletlen, hogy a doktornő a fiát is ide íratta be. Ahogy mindhárom gyermeke a Zelk Zoltán Általános Iskolából indult tovább. Gergely (24) fia jogász, most adójogi szakjogásznak készül. Andrea (18) most érettségizik, környezetmérnöknek készül. Ők első házasságából, Szoboszlai Mihálytól születtek Ám az igazi harmóniát Oláh Jánossal találta meg, akit a két gyermeke is saját apjaként tisztelt. Közös gyermekük Zsuzsanna (8) igen kreatív gyerek. Verset ír, saját kezű ajándékot készít szeretteinek. Andi lánya egyik dolgozatában azt írta az édesanyjáról, hogy ő a legjobb barátnője és a példaképe.
Az élet újabb próbatétel elé állította a doktornőt, mert másodszor is elragadta tőle a szeretett társat, aki 45 évesen, tüdőembóliában ment el. A továbbélés művészetét kellett a napi gyakorlatba átültetni, és immár a három gyermekről egyedül gondoskodni. Noha gyermekorvosnak készült, éppen 24 éve, hogy a nagycserkeszi tanyavilágban gyógyítja több generáció tagjait. A vegyes körzetben nemcsak rutinmunkából van bőven, hanem ritka kórképekkel is találkozik. A szakvizsgájára készült, amikor a statisztika őt magát is meglepte: csak igen ritkán, akkor viszont sürgősen kellett kórházba küldeni a betegeit. Nem véletlen az sem, hogy érdeklődése a megelőzés felé fordult: a betegei törődjenek többet az egészségükkel, helyesen táplálkozzanak, és alakítsák életmódjukat. A vérnyomás-betegség karbantartása pedig a minőségi élet meghosszabbodásához vezethet.
Sokat foglalkozik a 16 tanyán élő romákkal. Úgy tapasztalja, hogy az ő asszimilációjuk személyfüggő: ha valakit el- és befogadnak, akkor hallgatnak rá. A legalább 30 kilométeres körzetben, szétszórtan megbúvó tanyákat hóviharban, jégesőben, vészhelyzetben szinte lehetetlen megközelíteni. Nem egyszer előfordult, hogy a betegnek vagy hozzátartozójának telefonon sorolta el a teendőket, míg ő odaér.
Az a tény, hogy csak ritkán kell kórházba küldeni a betegeit, magas szintű szakmai tudást feltételez. Bolek doktornő rendszeresen olvassa a szakirodalmat, eljár a megyei és a klinikai továbbképzésekre, és a modern kor vívmányaként interneten is bővíti az ismereteit. De a naprakész szaktudás keveset érne, ha nem párosulna olyan empátiával, törődéssel, szeretettel, amivel ő körülveszi a betegeit. Egyszer meg is kérdezte egy asszony, talán valami baja lehet a doktornőnek, mert nem kérdezte meg, hogy van a macskája, vagy hogy haladnak a kerítéssel…
Léleknek, testnek terapeutájaként úgy igyekszik alakítani a környezetét – a hivatását és a családját elkötelezetten és megszállottan szerető orvosnő –, hogy mindenkinek tudjon adni egy darabkát magából. A gondolataiból, az érzéseiből, a tudásából, a tisztességéből, hogy a gondjaira bízottak jobb emberekké váljanak. Számára minden nap zárt dosszié, és azzal a jóleső érzéssel hajtja álomra a fejét, hogy megtett minden tőle telhetőt. Gyermekeinek is ezt az életfelfogást, bölcsességet igyekszik átadni.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Hasonló
Luzsinszki Lajosné
Pokoraczki Tibor
Luzsinszki Lajosné
Polyák László
Hiszi, hogy jó utat választ...
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Rudolf János Ferencné
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése