Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Kádár István
Vállalkozó háziorvos,
Tiszavasvári
Első generációs értelmiségi, szüleitől a becsülettel végzett munka szeretetét, a tisztességet hozta útravalóul a Dunántúlról dr. Kádár István családorvos. Még ő sem tudja egészen pontosan visszavezetni az időben, mikor döntött az orvosi pálya mellett. A középiskolai biológiatanárát ugyancsak meglepte a jelentkezési lapja: addig ugyanis a műszaki tudományok érdekelték jobban. Édesanyjának, Németh Ilonának köszönheti, amit az életben elért.
A Nagykanizsán tett érettségi után a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát. Ötödévesen házasságot kötött Lestyán Klárával. Friss diplomás orvospárként olyan helyet kerestek, ahol lakást és állást is kínáltak. Mindezt Ormosbányán lelték meg, ahol 5 évet töltöttek. Házasságukból két gyermek született: Anikó bölcsészkaron végzett, ma Londonban menekültügyi kérdésekkel foglalkozik. Klára az Üzleti Főiskolán diplomázott, és a vendéglátásban szeretne karriert építeni.
Kádár doktor úr élete 1983-tól kötődik Tiszavasvárihoz. Előbb öt évig rendelt a ma már önálló községként működő, akkor még tanyai településnek minősülő Szorgalmatoson. Újabb fél évtizedet a nagy múltú Alkaloida Vegyészeti Gyárban mint üzemorvos dolgozott. Amint lehetett, praxisát vállalkozásban viszi – 1996-tól.
Az általános orvostanból tett szakvizsgát foglalkozás-egészségügyivel is kiegészítette. Nagyvállalatok híján, a hatályos törvények értelmében kisebb cégekkel szerződött az ott dolgozók egészségvédelmére, munkaegészségügyi ellátására.
A szimpatikus, jó kedélyű orvos minden bizonnyal a személyiségével is gyógyít. A praxisához tartozó 1200 felnőtt mellett a foglalkozás-egészségügyi rendelések töltik ki a munkaidejét. De vajon számíthat-e munkaidőnek a továbbképzéseken, tudományos konferenciákon eltöltött idő? Vagy azok az éjszakába nyúló órák, amikor az internet előtt az orvoslás legújabb eseteit, vívmányait tanulmányozza?
Szerencsére dr. Kádár István az a fajta ember, aki csak akkor nyugodt, ha minden tőle telhetőt elkövetett a gondjaira bízott emberekért. Néhány évtized történései közt lapozgat képzeletben.
Orvosként betegeinek ezernyi esete közt szelektál a memóriája, ám az ismétlődések, a sok hasonlóság társadalmi térképet terít elé. Összegzést készít gyorsan arról, hogy az ő körzetében nincs „cigánykérdés”. Meggyőződéssel állítja, ha emberszámba veszik, és egyformán tisztelik a roma populáció tagjait, legalább 90 százalékos eredményt ér el velük. Hallgatnak a szavára, respektálják, mert nem alakítja náluk a mindenható orvos szerepét. Az összetartozás ereje, a vér szava szent. Különösen a 40–50 évesek kimondottan tisztelettudóak, míg a 20-as, 30-as generáció tagjairól nem mindig mondhatjuk el ezt. Bár nyilvánvalóan társadalmi kérdést feszegetünk, azért az elmúlt években sok szép eredményt tudhat maga mögött a családorvos. Javult az itt élők egészségtudatossága, noha a káros szenvedélyek még mindig tizedelik a lakosságot.
A stressz, a bizonytalanság, a munkahely elvesztése vagy az attól való félelem, a megélhetési nehézségek súlyos teherként rakódnak mind több emberre.
Egy hirtelen haláleset, amely megrázza a környezetet, rávilágít az egészség megőrzésének fontosságára. Nem véletlen, hogy felvilágosító előadásokon, a nyugdíjas klubok rendezvényein sokan teszik fel a kérdést: mit tegyenek önmagukért? S ha az egyéni felelősségnek is jelentőséget tulajdonítanak a hallgatóság tagjai, az orvosnak könnyebb a dolga. Hisz kevés felírni a gyógyszert, a megelőzés százszor fontosabb…
Jól felszerelt rendelőben, akár egy mini gyógyító központban, fogadja a pácienseket. Teljes belgyógyászati vizsgálatot – beleértve az EKG-t is – végez. Labor-, hallás-, légzésfunkció-, prosztataszűrés (PSA) is társul a diagnosztikai „csomaghoz”. Mozgásszervi betegségek gyógyításához ultrahang, mágnesterápia és lézerkezelés is elérhető. Nagy eredménynek tartják a szakemberek, hogy a szív- és érbetegségek elkülönítéséhez arteriográfiás vizsgálat is rendelkezésre áll. Nem véletlen, hogy a rendelésen megjelenők 60 százalékánál befejezett ellátást regisztrálhatnak.
Egyre szorosabb szálak kötik össze a rendelőt és a társadalmat megtestesítő önkormányzatot. Az út a munkához program keretében mintegy félezer ember vesz részt a közmunka programban. Bár még nem mindenki és nem minden szakterületen érzi ennek a súlyát, azt azért megelégedéssel nyugtázzák az érintettek, hogy a reggel nem a presszóban, hanem munkahelyen kezdődik, és a gyermekek nem azt látják, hogy a pénz segély formájában érkezik.
Hivatalos elismerés még nem díszíti szobája falát, dr. Kádár István családorvosnak az a legfelemelőbb érzés, ha a betegei gyógyulnak, jobban érzik magukat. Többre becsülik az egészséget, mert az élet számítógépén nincs „replay” gomb…
(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)
Hasonló
Dr. Fülöp Erik
Moravszki György
Moravszki Zsolt
Rozgonyi Gézáné
Kulcsár Lászlóné (Pajzs Jud...
Rozgonyi Attila
Balogh László
Nagyidai Kálmán
Molnár Györgyné
Takács Mihály
Tündik András
Oleár László
Maginé dr. Csirke Erzsébet
Gazdag László
Balogh László
Oleár László
Kerekesné Lévai Erika
Gombásné Veres Zsuzsa
Leövey Péter
Veres Ferencné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése