Balogh László

Gyémántdiplomás igazgató,

Tiszavasvári

Tudják Önök, hogy a mai Tiszavasvári kiket tisztel? Ismerik Kabay Jánost, aki a száraz mák­ubóból kinyert alkaloida termelésére gyárat alapított? Vagy emlékeznek Vasvári Pál nevére, aki az 1848-as forradalom kimagasló egyéniségeként írta be a nevét a magyar történelembe? Hallottak-e már Pethe Ferencről, aki szegény diákként a Debreceni Református Kollégiumból a fejlődés, a modernizálás ihletét vitte magával, amit íróként, nyomdászként, kutatóként, polihisztorként kamatoztatott? Tiszavasvári pedig – fejet hajtva szülötte előtt – általános iskolát nevezett el róla. Ezt az intézményt vezette évtizedeken át Balogh László, gyémántdiplomás igazgató. Tőle sajnos nemrégiben búcsúztak családtagjai, munkatársai, tanítványai. Az örökül hagyott munkái által ismerheti meg a fiatal nemzedék Tiszavasvári történetét.

Balogh László Büdszentmihályon született 1926. június 7-én. Három testvér nevelkedett a családban. Az elemi iskola 5. osztálya után a négy gimnáziumi évet Hajdúnánáson végezte. Utána az ő útja is a Debreceni Református Kollégium Tanítóképzőjébe vezetett. A háború után, 1947-ben szerezte meg a diplomát. E helynek a szelleme hatotta át egész tanítói pályáját: gyerekszeretet, megbecsülés, a tudásvágy felébresztése és a szerénység.

Ahogy kilépett a nagybetűs életbe, szülőföldjén vállalt állást. A büdszentmihályi református iskolában állt először katedrára. Az államosítás után sem intett búcsút az intézménynek. A tantestület egyre megbecsültebb tagjaként, missziót teljesítve látta el feladatait. Embert próbáló időszaknak bizonyult, amikor 1949-től az egykori Kashalom-tanyai iskolába járt ki naponta. A mai pedagógusok el sem tudják képzelni, mit jelenthetett 1–8. osztályosokat tanítani! 1950-ben feleségül kérte Gombás Ilona tanítónőt, akiben nemcsak hűséges és odaadó feleséget, hanem nagyszerű pályatársat is talált. Házasságuk évében az iskola a csomózóból a volt intézőlakásba költözött. Itt kapott egy szoba-konyhás lakást a kis család. Rá egy évre megszületett első gyermeke, Laci, majd a következő évben Gyuri.

A fiatal pedagógus a tanítás után szívesen szervezett programokat az ifjúságnak. Élte a hozzá hasonlóan lámpásként tisztelt tanítók átlagon felüli odaadással folytatott hétköznapjait. Színdarabot rendezett, míg a felesége néptáncra tanította a gyerekeket. A tanya lakói tisztelettel és szeretettel vették körül. Nem kellett mozgósítani őket, örömmel jártak a szórakoztató prog­ramokra. A termelőszövetkezetek szervezésével egy időben felszámolták a tanyát, az embereket beköltöztették a faluba. Balogh Lászlót áthelyezték a Bódor-tanyai iskolába, ahol 1952-től a két tanerős iskola 1–4. osztályát tanította.

Következett a Petőfi úti iskola. 1956 szeptemberétől tíz évig igazgatóhelyettes volt, húsz éven át pedig igazgatta az immár Pethe Ferencről elnevezett általános iskolát.

A legnehezebb körülmények közt is emberséggel helytállt. Gyermek- és emberszeretete példaként szolgált kartársainak és mindenkinek, aki vele kapcsolatba került. Beosztottai nem rettegtek tőle, bizalommal fordultak hozzá problémáikkal. Vezetése alatt szép sikereket ért el a tantestület. Megbecsülte a kartársak önálló kezdeményezéseit, buzdított is arra. Tudott „ember lenni mindig, minden körülményben”.

Aktivitását megőrizte 1986 után is, amikor nyugdíjba vonult. Tagja volt a Városi vegyeskarnak. Még betegen is dolgozott.

Az ifjúkorában leírt tanulmányokat, valamint a kollégiumban szerzett nép­művészeti és néprajzi ismereteit egybegyűjtötte. Hitvallása szerint: ki a múltat nem ismeri, az a jövőt nem érdemli. Ezért írta meg Tiszavasvári (Büdszentmihály) földrajza és néprajza című munkáját, és szerkesztette a 700 éves Szentmihály című kiadványt. Mesél a múlt Tiszavasváriban címet viseli az iskola félévszázados fennállása alkalmából megjelentetett gyűjteményes munkája. Pethe Ferenccel együtt hitte: „Az igaz hazafi nem viszi magával a koporsóba azt, ami hasznosat a maradékoknak hagyhat.”

Ugyancsak a nagy előd szavait vallotta: „Nyílást igyekeztem csapni azoknak, akik a botorkáztató ösvényből országutat szeretnek építeni. Most, a továbbélők kötelessége lesz az elkezdett jó törekvés lelkét nemcsak folyamatában megtartani, hanem éleszteni és nevelni is.”

Balogh László özvegye – túl a 70. évén – a régi emlékeket, tárgyakat, dokumentumokat gondozza. Elkészült a büdszentmihályi Gombások családfája, amelyből megtudhatjuk: a Gombások őseit 1685-ig visszamenőleg sikerült felkutatni a korhű iratokban.

Balogh László a második gyémántdiplomása Tiszavasvárinak. Nemcsak kijelölte az utat, hanem végigment rajta, és az utána jövők követhetik az emberközpontú, humánus, a köz érdekeit mindenek felett tisztelő igazgató cselekedeteit.

Balogh László 2008. március 10-én hunyt el.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése