Oláh Károly

Intézményvezető-helyettes, önkormányzati képviselő

Tiszadob

szszb_33_zsl_olah_karoly.jpgAz impozáns községházán találkozunk a polgármester úr szobájában, és hármasban beszélgetünk. Nem véletlen, hiszen Oláh Károly kettős szerepkörében egyike azon helyi vezetőknek, akik elkötelezetten dolgoznak Tiszadob jobblétéért. A polgármester és ő, szinte egymás gondolataiból olvasva beszélnek hol eredményekről, vagy gondokról, a közös felelősségvállalásról. Jó látni ezt a kiegyensúlyozott, alkotó légkört, de jellemzi ez az egész testületi munkát, hangzik el kérdésemre a válasz.

Szimpatikus, megnyerő személyiség, meglepődöm, mikor korát említi, tízet nyugodtan letagadhat a hatodik x-ből. „A természet a mindenem”, mondja, s már értem is fiatalosságának titkát. No meg az állandó ifjúi közeg vagy a gének teszik, de tény, hogy pedagógiai-egyéni kisugárzására is hat. Ennek gyümölcse a tanítványaiban érlelődik.

Tősgyökeres tiszadobi, a felmenői is, nagymamája háza a Holt-Tisza partján állott, szinte ott nőtt fel, itt ismerte meg a víz meg a halak világát, és a horgászat nagy szenvedélye lett. Műszaki pályára készült, a debreceni Péchy Mihály Építőipari Technikumban építőgépész tagozaton érettségizett. Kétkezi munkásként Leninvárosban (ma Tiszaújváros) egy építőipari vállalatnál nehézgépkezelőként kezdett dolgozni, aztán Budapestre vitték a cég központjába, TMK előadó, művezető munkaköröket töltött be. Ez időben ismerte meg a feleségét. Beiratkozott az Ybl Miklós Műszaki Főiskolára is, majd két év katonáskodás következett. Leszerelés után két héttel megházasodott, és a szülőfalu iránti vonzalom, a megfelelő lakásviszonyok hazacsábították.

Az Andrássy-kastélyban működő „Gyermekvárosban” gyermekfelügyelőként kezdte, a pedagóguspálya a hivatása lett, továbbtanult. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán tanítói diplomát szerzett, és a gyermekotthon helyettes vezetője lett, majd Egerben az Eszterházy Károly Főiskolán nevelőtanári szakon is oklevelet szerzett. A tiszadobi intézményben komoly szakképzés folyt, így műszaki végzettsége, tapasztalata miatt rábízták ennek szervezését, koordinálását. 18 kemény évet töltött itt. Azt már kevesen ismerik, idézi fel a kastély nem éppen historizáló építészettörténetének kapcsán, hogy a II. világháború után ez az intézmény volt Magyarország első gyermekvédelmi központja. Az Élet Iskolája volt ez.

A helyi Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában 10 éve igazgatóhelyettes; két éve közoktatási vezető szakvizsgát tett Budapesten. Az iskolai szakmai munka mellett – ahol rendben mennek a dolgok – az értékrendek válságáról, hibáiról szól aggódva. Nem a roma tanulók nagy száma jelent gondot, sokkal inkább a családoktól elvárt kulturált életvitel, a képzés, tudás igényének hiánya az, ami szemléletváltást sürget. Színvonalas művészeti oktatást folytatnak; a grafika, néptánc, zongora és színjátszás képzésben a tanulók kb. fele vesz részt, a község rendezvényein rendszeresen fellépnek a csoportok.

Lokálpatriótaként elkötelezte magát a helyi ügyek iránt. Harmadik ciklusban önkormányzati képviselő, előbb az ügyrendi, jelenleg a pénzügyi bizottság vezetője. A testületben tapasztalt együttműködés, a jól előkészített anyagok zálogát jelentik a tervezett fejlesztéseknek. A turizmus – a kastély- és a horgászturizmus, vízi tanösvény kiépítése – kitörési pontot jelent, és a képviselői-pedagógusi gondolkodás kontextusában sorjázza a megvalósítás lehetséges módszereit. „Sokszor nem is anyagiak kellenek, elég egy mosoly, magabiztosság, hogy jól érezze magát az itt lakó és a vendég”, igencsak megszívlelendők képviselő úr gondolatai.

A természet imádata nem is lehetne a közösség szeretete, építése nélkül. A 40 éves múlttal rendelkező, kb. 200 tagot számláló Tiszavirág Horgász, Természet- és Környezetvédő Egyesületnek 26 éve Oláh Károly az elnöke. Szenvedélyesen ecseteli a történéseket a 20 éve Tiszadobon szervezett első horgászvizsgáról és esküről, a horgásszá avatás vidám szertartásáról, az országos horgásztáborokról, versenyekről. A környezeti nevelés jegyében a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége Ifjúsági és Oktatási Szakbizottságának vezetői posztját is ellátja. A horgászat mellett a vadászat is kedvenc szabadidős foglalatossága, és gazdasági felelőse a helyi Földtulajdonosok Vadásztársaságának.

Szép családja van, szeretettel emlegeti őket. Felesége a Réti Mátyás Faluházban művelődésszervező, a Helytörténeti Gyűjteményt is gondozza. Három lánya közül Ági követte édesapját a pedagóguspályán, a helyi iskola magyar szakos tanára. Eszter természetvédelmi mérnök, Debrecenben az Agóra Tudományos Élményközpontban dolgozik, Zsófi gyógytornász a debreceni klinikán.

Elégedett ember lehet, hatalmas élet- és szakmai tapasztalattal, amit a köz javára áldoz, de viszonzást is kap cserébe: tiszteletet, elismerést a közösségtől – s így van ez rendjén.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése