Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Illésné Áncsán Aranka
Igazgató,
Tiszadob
Gyermekváros egy szabolcsi falu szélén, a kastélyban és a kastélyparkban. Város? Igen, a gyermekek és a tiszta szép természet városa. Ezt az intézményt egy szimpatikus, szépen beszélő hölgy irányítja: Illésné Áncsán Aranka.
Annak idején hazánk másik szélén, Szombathelyen volt főiskolás, onnan sodorta ide a jó sorsa. Ebben a városban sok-sok gyerekekkel és szeretettel van körül véve. Amikor vége a munkájának, haza megy, otthon négy gyermeke várja. Többnyire a gyermekek töltik ki az életét. Róla, illetve az intézményről az egyik újságban egy riport jelent meg, amely így szólt: „Nagy a készülődés, a gróf úr egykori lakosztályába (hálószobájába?) most fiatal nászutasokat várnak. A közeli tantermekben csillogó fekete szemű diákok figyelik a tanárok előadásait. Az udvaron egy póniló baktat. A Tisza holt ágán csónak lebeg, a halászzsákmányra vár. A kastély tornyai között süvít a decemberi szél. Az Andrássy grófok egykori kastélya előtt állok. A névtáblán ez áll: Megyei Önkormányzat Gyermekvárosa, Szakiskolája és Kollégiuma.”
Külön kis világ ez, semmihez sem hasonlítható. Gyermekváros van a falu szélén, a víz partján, öreg fák ágain ritka madarak tanyáznak. A hátsó fertályon megtalálható a kisipar és a mezőgazdaság is. Az ódon kastély egyik jókora szobája igazgatói irodának van berendezve. Itt beszélgetünk jelenről és elképzelésekről Illésné Áncsán Aranka igazgatónővel.
Elöljáróban arról szól, hogy igen összetett intézményről van szó. A huszonnégy éven aluli korosztály szinte minden példája megtalálható itt, 24 éves korukig fogadja be a gyermekváros, az otthon a rászoruló fiatalokat. A fiatalok többsége az otthonban lakik, de a községből és a környező településekről is naponta járnak ide tanulni. Mi több, a kerítésen kívül, a faluban van két lakásotthon, 11–11 fiatal lakik e két otthonban családias körülmények között. A legtöbb fiatal rég elszakadt a szüleitől, a családjától, de az igazgatónő hangsúlyozza, hogy érezhető, pótolható itt a családi otthon melege.
Ezek a fiatalok mostanában karácsonyi ajándékokat készítenek és gyűjtenek. Az ünnep előtt aztán az ajándékokat felpakolják a póniló vontatta szekérre és bemennek a falu óvodájába. Szegény, többnyire roma származású óvodásoknak adják át az ajándékokat. A gyermekváros lakóinak többsége is roma származású. Illésné sorolja, hogy milyen szakmákat lehet itt nekik tanulni: szakács, falusi vendéglátó, bőrtermékkészítő, szobafestő-mázoló, kőműves, zöldség-, fűszer- és növénytermesztő. Külön kis tankert van itt a közelben. Tankonyhát és tanéttermet is mutat az igazgató asszony, mint mondja, ezeket az idei nyáron avatták.
A közelben lovagolni, csónakázni és úszni is lehet. Nyaranta kiadják a kollégium egy részét is, a nászutasokat, a lakodalmasokat folyamatosan fogadják. Szépen faragott lépcsőkorlát mellett felmegyünk az emeletre, itt tágas szobát, lakosztályt, franciaágyakat mutat kísérőm. Aztán magyarázza: nem rég budapesti nászutasok voltak itt, most az egyik százhalombattai ifjú párt várják ide.
Jövő nyáron ismét lesz itt zongorafesztivál, cigányfesztivál és országos találkozó állami gondozott gyermekeknek. A turizmus, a vendéglátás bevételt jelent az intézménynek. Az otthon felnőtté vált lakói közt is köttetnek néha házasságok – mondja Illésné. A közeljövőben két pár kel egybe, az egyik párnak Tiszadobon, a másiknak Fehérgyarmaton vettek lakást állami segítséggel. A tervek közt szerepel, hogy a 2004/2005-ös tanévtől megkezdik a középiskolai képzést.
Az igazgatónő hangsúlyozza: sajátos képzés lesz ez, mert munkába segítő szociális ismereteket is oktatnak majd, a személyiség fejlesztésre, az életre való felkészítésre, a roma fiatalok önbizalmának növelésére is gondot fordítanak. A gyermekvárosban jól működik a cigányklub. Foglalkozásokon például cigánykenyeret sütöttek, ápolják a hagyományokat, zenélnek, vitatkoznak. Egy elismerő oklevelet mutat Illésné, ebből kiderül, hogy a mostani tanévkezdés előtt a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány Közéleti Díjjal tüntette ki a klubot, amellyel 200 ezer forint pénzjutalom is járt.
A klubon kívül jól működik a diákönkormányzat is, amelynek titkára Balogh Zsolt. Tőle ezeket halljuk:
– Szeptemberben választottak titkárnak. Azóta módosítottuk a házirendet. Leváltottunk egy önkormányzati tagot, aki passzív volt. A diszkózást illetően leszavaztuk az igazgatónőt, az önkormányzat akarata érvényesült, amely szerint hétvégén nem éjfélig, hanem hajnalig diszkózhatunk. Jó az önkormányzat, mert itt demokrácia van és családias légkör.
Illésné Szombathelyen végezte a tanárképzőt, népművelés–testnevelő szakon. NB II-es csapatban kézilabdázott. A főiskola elvégzése után idejött, ez az első munkahelye. Munka mellett a Debreceni Egyetemen szociálpolitikus végzettséget szerzet. Volt nevelő tanár, otthonvezető, 2001-től igazgató. A férje az önkormányzatnál teleházvezető. Gyermekeik közül Dávid és Nóra középiskolás, Péter és Lilla általános iskolába jár. Illésnéből sugárzik az anyai szeretet…
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 14. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése