Tiszadob

A negyedik generációt tanítja Juhász Ferencé, született Klára Sarolta a Tiszadobi Gyermekváros Szakiskolájában. Nem akármilyen életutat tudhat eddig is maga mögött, mert a férje 44 év pedagógusi munkássága után most vonul nyugalomba. A fia, Ferenc a honvédelmi miniszteri posztot tölti be a 2002-es választások után alakult Parlamentben. Nemcsak mint pedagógust, hanem mint édesanyát is faggattuk: milyen érzés egy hivatalban lévő miniszter anyukájának lenni? Mint arról Sárika anyai féltéssel beszél: örül is, meg nem is, mert sokkal ritkábban, akkor is csak néhány percre találkozik a fiával, reszket érte, mint minden édesanya, ha külföldre utazik a fia, ráadásul úgy, hogy vezető államférfiakkal, katonai parancsnokokkal dolgozik együtt. Nehéz különválasztani a magánéletet és a közéletet, de ez utóbbi kéretlenül bekérezkedett a Juhász család mindennapjaiba. A titkosított telefonszámtól kezdve az országgyűlési képviselő Juhász Ferenc programjának egyeztetéséig sok minden átalakult a család életében.

Másfél év hivatali gyakorlata után Sárika úgy látja, nem kell a fiát féltenie, hisz tudja, mit csinál, az édesapja szerint ráadásul jól kommunikálja a honvédelmi miniszter tennivalóit. Azért egy anyuka soha nem tud elvonatkoztatni attól, hogy a fiát politikai ellenfelei támadják, vagy más megvilágításban igyekeznek feltüntetni a törekvéseit. Mint Sárika elmondja, Feri már gyermekkorában is a televízió hírműsorait nézte, és arról beszélt, hogy ő is jól értesült forrás akar lenni. Ez minden tekintetben sikerült is neki…

Klára Sarolta Brassóban született 1939. szeptember 27-én Varga Mária szülésznő, bába és Klára Mihály vasúti mérnök gyermekeként. Nővére, Margit a Titásztól ment nyugdíjba. Férje, Juhász Ferenc, a tiszadobi iskola tanáraként 44 év után most vonult nyugalomba. Házasságukból két fiú született, Ferenc tanár, üzemgazdász, jelenleg honvédelmi miniszter. Az ő felesége Szendrák Csilla közgazdász, politológus. Ferenc három gyermek édesapja, Ildikó főiskolás, Ágnes gimnazista és Ferenc 3 hónapos. Másik fiuk Zoltán, aki a debreceni rendőr-főkapitányságon bűnmegelőzési osztályvezető. Az ő felesége Kiss Katalin pedagógus, négy gyermekük született, Balázs, Ádám, Dorina és Zoltán.

Kimondani is sok, hát még megélni, ám Sárika több mint négy évtizede tanítja a gyerekeket a tiszadobi iskolában. Nem is választhatott volna más pályát, mert már gyerekkorában maga köré gyűjtötte az utcabeli srácokat és lányokat, tanította őket, színi előadásokat szervezett nekik, amelyekre még a szülők is eljöhettek. A Nyíregyházi Tanítóképzőben szerzett oklevelet 1958-ban és már 18 éves kora előtt felállt a katedrára.

Sárika nagy szeretettel beszél a szakiskoláról, amelyben a 240 és 291 közti tanulói létszám egyharmadát teszik ki az állami gondozottak, egyharmaduk kollégista és egyharmad részt képviselnek a bejárók és a helybeliek. Olyan szakmákat oktatnak a nyolcadik osztályt végzetteknek, amelyekből a gyerekek várhatóan megélnek a jövőben. Festő, kőműves, bőrtárgykészítő, zöldség-gyümölcs- és fűszernövény-termesztő, falusi vendéglátó és szakács. Két éve – szinte úttörőként – indították a felzárkóztató osztályt, amelyben a 16. életévüket betöltött fiatalokat igyekeztek elméleti és gyakorlati tudnivalókkal ellátni. Már az első pedagógiai programban megfogalmazták a Második Esély elnevezésű akciót, amelyben az Aszódról, Tökölről érkezett fiataloknak is vonzó jövőképet akartak kialakítani az életről, a társadalomról.

Mint Sárika mondja, nincs olyan élethelyzet, amelyben ne lehetne segítő kezet kapni a rászoruló fiatalnak. A szakiskola igazgatónője büszke arra, hogy számtalanszor kértek és kérnek tőle meghallgatást a fiatalok, sokszor csupán szakmai ügyekben, mint például a kisállattenyésztés. Érződik a kérdéseiken, hogy igyekeznek belekapaszkodni abba a felnőttbe, aki törődik velük, aki fontosnak tartja őket. Még a dolgozatírás előtt is Sárikát keresik meg egy-egy fontosnak ítélt kérdéssel.

Nagyon sérülékenyek ezek a gyerekek – fogalmazza meg több évtizedes tapasztalatait az igazgatónő. – Minden gyermek sorsa megérne egy regényt, a leggyakrabban rémségek, tragédiák sorát élik meg, mire a felnőtt kor küszöbére érnek. Éppen ezért a saját sorsukban felkínált lehetőséget nagyon fontosnak tartják, és aki komolyan gondolkodik, él is vele. Ezért is lényeges, hogy olyan OKJ-s szakmákat is elsajátíthatnak, mint például a házvezetőnői. Megtanulják a varrást, a főzést, a csecsemőgondozást, a gazdálkodást, a pénzbeosztást és még egy sor fontos dolgot, amelyeket hagyományos keretek közt a szülői ház mintája közvetített volna.

A negyedik generáció tanítása, nevelése után Sárika ma is azzal a lelkesedéssel, szeretettel beszél a pedagóguspályáról, mint azt tinédzserkorában elkezdte művelni. Ha lehetne, ma is ezt választaná. Otthona a béke, a nyugalom szigete, amelyben a férjnek, a két fiúnak és a hét unokának egyaránt kedvezményezett szerep jut. Sárikát nemcsak a hivatalok és a művelődési miniszter ismerte el átlagon felüli munkájáért, hanem naponta látja a tanítványain: jól döntött, hisz tanárnak lenni a legszebb hivatás…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)