Vajda Lászlóné Csikai Ilona

Gimnáziumigazgató,

Tiszalök, Tiszaeszlár

Vajda Lászlóné Tiszaeszlár231.jpgA hivatásának szeretete, a szakmai múltja és számos szakmai sikere ezer szállal köti első és mindmáig utolsó munkahelyéhez, a tiszalöki Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium intézményéhez. Erős családi szálak, illetve családi hagyományok is ide kötik, hiszen itt érettségizett, a férje levelező úton szintén itt tett érettségi vizsgát, mindkét gyermekük ebben az alma materben vált érett emberré, mi több: a húga és a sógora is itt tett szert középfokú ismeretekre. Szakmai és emberi tapasztalatokkal a háta mögött érettségi vizsgaelnökként is ismerik és tisztelik szerte a megyében. A kovács népi iparművész férjének pedig jó híre van hetedhét országban. Vajda Lászlónéról, az említett tiszalöki középiskola igazgatójáról van szó, róla, illetve az iskoláról íródott ez a könyvrészlet.

Erről az iskoláról népies szólással elmondhatjuk, hogy olyan, mint a bors: kicsi, de erős és fontos. Az igazgató asszony egyik szakdolgozatában gyönyörűen és találóan fogalmazta meg a lényeget: „Nekem az is nagy eredmény, hogy az itt végzettek sokkal több szeretetet, emberi melegséget kapnak a tudásukon túl, mint egy nagy iskola diákjai, akik szinte nem is ismerik egymást.” Az idézett mondathoz még hozzá tehetjük: az itt végzettek megállják a helyüket az életben, állják a kihívások próbáit. Több orvost, közgazdászt, jogászt és tanárt adott a hazának ez az iskola. A Miniszterelnöki Hivatalnak van egy munkatársa, aki büszkén emlegetheti, hogy valaha a Tisza-parti kisvárosban érettségizett. A Honvédelmi Minisztériumban dolgozik egy katonatiszt, aki szintén itt sajátította el a középfokú tudnivalókat.

Aki gépkocsival Nyíregyháza felől jön és a híres Tisza-parti üdülőövezet felé tart, a város szélén jobbra találja az iskolát. Egy szép kis parkban, ódon fák között húzódnak meg az épületek. Mi tagadás, az épületrészek felett eljárt az idő, az iskola a belsejében és a szellemében mondható modernnek.

Majdnem fél évszázada hozták létre ezt az intézményt azzal a céllal, hogy a vidéki, az elmaradott térség fiataljai is érettségizni tudjanak. Az iskola történetéről ez olvasható egy helyen:

„1953 óta volt itt normál gimnáziumi osztály, mezőgazdasági szakközépiskola 4+2, 5+1 formában, többféle gyakorlati fakultációt próbáltak ki 1976-ban. Eredményt az államigazgatási ismeretek és a számítástechnika hozott, ezeket 1996-ig oktatták. Úttörők voltak a két tannyelvű oktatás bevezetésében. 1998-tól magyar–orosz két tannyelvű osztályt iskoláztak be, sajnos, csak két éven keresztül. A diákok felsőfokú orosz nyelvvizsgát tettek. A rendszerváltást követően a normál gimnáziumi osztályok létszáma lecsökkent, ezért 1995-től világbanki követő iskola lett közgazdasági szakmacsoportban, ötödéven OKJ-s szakmai vizsgával.” Az utóbbi mondat azt jelenti, hogy számviteli ügyintézőket képeznek, ezzel a képesítéssel a fiataloknak munkát lehet találni.

Amióta Vajda Lászlóné az igazgató, 14 millió forintot kapott az iskola pályázatok útján különböző célokra. És még 63 millió forintot irányítottak át ide az épületek bővítésére, fejlesztésére, fenntartására. A teljességhez tartozik még, hogy létrehozták a tanirodát, amely a szakmai képzést szolgálja. Ami pedig friss hír: A Megyei Közoktatási Közalapítvány 900 ezer forintot adott, ebből a pénzből a közeljövőben felújítják a kollégium berendezéseit.

Az ezredforduló tájékán ki is vezeti ezt az érdekes iskolát? Vajda Lászlóné, Csikai Ilona Tiszaeszláron született. Édesanyja a nyíregyházi 1. sz. Sebészeten főnővér volt. Apja több munkahelyen mezőgazdasági technikusként dolgozott. Vajdáné a tiszalöki érettségi után a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanult matematikát és fizikát, 1976-ban kapott diplomát. Még ebben az évben férjhez ment. Vezető-előképző tanfolyamot végzett a Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében. A Budapesti Műszaki Egyetem kihelyezett tagozatán közoktatás-vezető másoddiplomát szerzett. Szakdolgozatának ez volt a címe: Menedzser szemléletű iskolavezetés. Hét évig volt a tiszalöki önkormányzat oktatási bizottságának külsős tagja, ’98-ban Tiszaeszláron választották önkormányzati képviselőnek. László fiuk a debreceni Baross László Szakközépiskolában kovács szakmát szerzett, az apja mellett gyakorolja a szakmát, alakulóban van egy dinasztia. Bernadett lányuk kertész üzemmérnök, Németországba ment férjhez. Az igazgató asszony szeret olvasni, imádja a népművészetet.

Vajda Lászlónét 1991-ben, majd ’96-ban választották igazgatónak. Munkáját Thomas Gordon hitvallása vezérli. Jól választott. Idézet a megszívlelendő hitvallásból: „Szem előtt tartom az igényeidet, de figyelembe kell vennem a sajátjaimat is. Igyekezzünk konfliktusainkra olyan megoldást találni, amely mindkettőnknek elfogadható. Ha ezt tesszük, teljesülnek a kívánságaid, de az enyémek ugyanígy – mindketten nyerünk. Így pedig igényeid kielégítése révén tovább fejlődhetsz, növekedhetsz mint önálló ember.”

Az idézett bölcselkedést a felnőttek és a diákok figyelmébe egyaránt ajánljuk…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése