Tiszaeszlár

Világra szóló eseménynek lehetett volna a részese, ha a politikusok nem úgy döntenek, mint ahogy döntöttek. A lemondott világkiállítás Tokaj térségét is érintette volna, a lemondás előtt létrehozta kiállítótermét, készült a nagy eseményre. Talán azzal vigasztalódhat, hogy így is megnyithatja a termet, és jó hírverés után jöhetnek ide, Tiszaeszlárra a hazai és a külföldi látogatók. Jöhetnek, hogy megcsodálják, vagy megvásárolják szebbnél szebb termékeit. Azokat a termékeket, amelyeket művészien készít el az egyik legősibb alapanyagból, a vasból.

Vajda Lászlónak hívják, kovács népi iparművészként ismerik és tisztelik szerte e hazában és határainkon túl is. Ő munkáival, kiállításával is készül a honfoglalás 1100. évfordulójának megünneplésére. E könyv is állítson méltó emléket a mester közhasznú cselekedetének. A „szőke” folyóhoz kőhajításnyira található a takaros háza, a jól felszerelt műhelye és a már említett, új kiállítóterme. Tiszaeszlár csendes, eldugottnak is nevezhető település, de gépkocsival egy cigaretta elszívása alatt is elérhető Tokaj-Rakamaz, Nyíregyháza, vagy Tiszalök felől. Ha megérkezik az ide látogató idegen, szembetűnő tárgyakat láthat a műhely külső falán. Szép használati tárgyak, cifra díszek marasztalják itt a tekintetet. Megilletődve lépsz be a műhelybe, ahol az ősi fújtató korszerűbb változata mellett láthatod azt a gépet, amely a nagykalapácsot helyettesíti, sokféle szerszám van itt, mi szabja, formálja a vasat. Belebotlik a tekinteted egyik alkotásába, amely nem más, mint egy ekekapa kicsinyített mása. Itt sorakoznak már azok a szép mívű padok, amelyeket hamarosan Tokajban raknak le, szerelnek össze. E padokat koptathatják majd megfáradt turisták, szerelmespárok, a tájban gyönyörködők. S itt van egy jól megformált kandallóajtó, mely még melegebbé, barátságosabbá teheti valamelyik otthont.

 Készülnek e műhelyben szerszámok balkezes embereknek. A fafaragók csak akkor boldogulnak, ha megfelelő szerszámokkal rendelkeznek. Nos, itt nekik is készül többféle szerszám. A laikus azt hiheti, hogy a szakma, illetve a művészet csúcsát jelentik azok a díszes csillárok, amelyek itt jönnek ki Vajda László erős kezei alól. S a csillárok egy része templomokban ad diszkrét fényt zsoltárok olvasásához, csendes áhítathoz. Néhány harang is elhagyta már e műhelyt. Szépen kondulnak e harangok, mindegyiken ékeskedik hazánk címere és annak a településnek a címere, amelyért a harang szól.Vaskerítés is elhagyja ezt a műhelyt, olyan, amely cseppet sem mondható tömegárunak. A mester mindent műgonddal csinál. Amit gyakorta mondogat, talán művészi hitvallása is lehet: „A rossz munkához is annyi idő kell, mint a jóhoz. Akkor miért ne csinálnék jót?”S azt csinál. Néha próbálja egyik- másik megrendelő ízlését formálni. Azt szeretné, ha minél többen jönnének hozzá azok, akik ismerik és elismerik a népi iparművészetet és általában a művészetet.

Hogyan is kezdődött, s mire vitte az életben? A szakmát 1967-ben kezdte el tanulni Szép Gábor kovácsmesternél. Hazánkban 1987-ben hozták létre a Kovácsmesterek Céhét. Ő az egyik alapító. Ugyancsak 1987-től rendezik meg évről évre a budai Várban A mesterségek ünnepe című rendezvénysorozatot. A Várból minden évben valamilyen díjjal jön haza füzesekkel, akácosokkal ölelt kis falujába.Szigligeten 1993-ban nemzetközi kovácstalálkozót rendeztek, itt munkája második díjat kapott. Talán nem is apró erkölcsi elismerés számára, hogy a Nyíregyházi Népművészeti Egyesület a tagjai közé fogadta.Azt is elmondhatja magáról, hogy külföldön is öregbíti a szakma és tenyérnyi hazánk jó hírét. (Német, belga, litván és szlovák kovácsmestereket sorol a barátai közé.) Egy jó ideig gyűjtötte a kovácsmesterség régi emlékeit, és ezeket igyekszik átadni, megmenteni a jövőnek.Pár évig Ausztriában dolgozott, főleg temetőkapukat csináltattak vele a „sógorok”. Felső-Ausztriában megtanulta a bronzkovácsolást.Tokajban díszkút őrzi a keze munkáját. Tiszalökön az új római katolikus templom teljes vasalását ő készítette el. Berettyóújfalunak, Nyírpazonynak harangot készített. A tiszavasvári református templomban a csillárait csodálhatják meg…Nem teljes a leltár. Még csak negyvenkét éves. Magas, erős, széles vállú férfi. Külsőre is tipikus kovács. A kilók, a mázsák emelése meg se kottyan neki. Ám munka közben egyik-másik vasdarabbal úgy bánik, mint a hímes tojással.

A felesége matematika-fizika szakos középiskolai tanár, jelenleg a tiszalöki gimnázium igazgatója. (Mindig ő az első zsűriző.) A lányuk mezőgazdasági főiskolára jár. A fiuk érettségire készül, aztán a kovácsmesterséget akarja megtanulni, apja örökébe lép. Alakulóban egy dinasztia. Meglehet, hogy az 1200. évfordulón az unoka rendez majd itt kiállítást…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)

***

Vajda László Tiszaeszláron élő kovácsmester a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést vette át Budapesten a Hagyományok Házában 2012. január 19-én. Keze munkáját dicsérik szebbnél szebb kovácsoltvas remekek: Nyíregyházán, a megyeháza előtt Alpár Ignác munkáját folytatja a belső ovális kerítés kijavításával. Sárospatakon a Szent Erzsébet Múzeum kapuja, Tokajban díszkút a sétálóutcában, valamint beltéri lámpák a Halász Csárdában, Mádon a Rákóczi kúria, a Dégenfeld kastély és borospincék hirdetik a népi kultúra ma már kevesek által művelt, magas szinten folytatott mesterségét. Vajda László apai és szakmai büszkesége, hogy fia, ifjabb Vajda László úgy döntött, ő is elkötelezi magát e szép hivatásnak. Rajta kívül még 12 fiatalt oktatott a kovácsolás nehéz, ám sok örömet adó szakmájára. A fia is bejárta Japántól Ausztriáig az egykori vándorlegényekhez hasonló, tapasztalatszerző, világot megismerő körutat. Annak örülnek, ha a vendégként érkező megrendelő barátként távozik. S viszik messzire a jó hírét az alkotásaiknak. S az elégedett ügyfél mindig visszatér…

(Kiegészítve 2013. január 21-én.)