Tiszaeszlár

Mi jelez híven egy gazdag életutat? Az aranydiploma, vagy az a tény, hogy nemcsak a fia, hanem az unokája is ugyanabban az iskolában neveli a gyermekeket, ahol annak idején a nagyapa igazgatóként irányította a közösség életét? Ezeken a kérdéseken is elmélkedik mostanában idős Oláh Gyula, nyugalmazott pedagógus, aki évtizedek óta tiszaeszlárinak vallja magát.

Miskolcon született 1916. április 10-én, édesapja Oláh István MÁV-asztalos, édesanyja Schinhmayer Anna háztartásbeli volt. Két fiútestvére, István és Béla jelentette számára a testvéri közösséget. Általános iskolába Miskolcon a nagyhírű Fráter György Főgimnáziumba járt, majd az egri érseki római katolikus tanítóképzőben szerzett kántortanítói oklevelet 1937-ben. Szülei korán elmentek, így Béla bátyja tartotta.

A háború még a lengyel hadszíntéren folyt, amikor behívták a Görgey Artúr tizenharmadik honvéd gyalogezredhez ezerkilencszázharminckilencben. A következő esztendőben a Mindszenty-templomban vezette oltár elé Kovács Juliannát, de hamarosan ismét a frontra vezényelték.

A Don-kanyarból tüdőlövéssel tért haza. Alig töltött itthon kis időt, ismét behívták, majd a hadikórházi felülvizsgálat után a 7. tábori póthadosztálynál irodai szolgálatra osztották be. Majdnem a munkaszolgálatosok közé került, de a sors kifürkészhetetlen jóvoltából angol fogságba került ’45. május 10-én. Szeptemberben hozták haza, de egyelőre nem taníthatott. A bizalmatlanság légkörében kérdezgették: miért ment ki nyugatra? Így aztán katedra helyett kántorizált.

Igazolóbizottság előtt kellett számot adni, volt-e bűne, de a tisztaszándékú és a tanítói munkáért lelkesedő katonaviselt embert nem tudták elmarasztalni. Tiszaeszláron kapott állást és 1946-tól állhatott a katedrára. Felesége 1959-től taníthatott az alsó tagozatban.

Házasságukból öt gyermek született. Gyula, aki a legidősebb, pedagógus, másfél évtizeden át igazgatója volt a tiszaeszlári iskolának. Ferenc munkavezető a vízműveknél, István autóvillamossági műszerész, Mária a miskolci polgármesteri hivatalban szociálpolitikai előadó és Béla épületgépész technikus, Nyíregyházán él.

Nyolc unokájuk, három dédunokájuk varázsolja harmonikussá a generációk együttélését. Az egyik unokájuk, Oláh Dóra a balettintézetben érettségizik, Oláh Anikó a Zrínyi Gimnázium angol tagozatán tanul, Miskolcon érettségizik Bartók Szilvia, műszaki egyetemre jár Bartók János, egy másik unokájuk, Oláh Zsuzsa a tiszaeszlári iskolában tanít a férjével, Juhász Zsolttal együtt. Oláh Péter unokájuk Kazincbarcikán él.

Oláh Gyuláék élete évtizedek óta elválaszthatatlan Tiszaeszlártól. A nagytekintélyű tanító urat megsüvegelték az emberek. Még az unokáit is oktatta egykori tanítványainak. Hol voltak már azok az idők, amikor a felekezeti iskolák néhány tantermében vezették be a betűvetés rejtelmeibe a csöppnyi gyermekeket. Amire ma is szívesen emlékszik az aranydiplomás tanító úr: békétlenség soha nem osztotta meg a tanítói kart. Mindegy, hogy melyik iskolában tanítottak, ugyanúgy részt vettek a közös programokban, még a szüreti bálokon is. Julika néni magától értetődően sorolja az ötvenes, hatvanas esztendők kultúrmunkáját, hiába neveltek nagycsaládot, a tanítás után a nőtanács, a falujárás, a rengeteg szereplés jelentett késő estébe nyúló programot. 1947 karácsonyán A falu rosszá-val, majd rá húsvétra A piros bugyelláris-sal léptek közönség elé. A tanító úr kezdeményezésére a felrobbantott harang helyett gyűjtöttek egy újra.

A legelső tanítványok 1990-ben szerveztek egy bensőséges ünnepséget. Negyvenegy esztendei szolgálat után vonult nyugállományba Oláh Gyula. Igazgatóként 1956 és ’62 között működött. 1962-től a tiszalöki járás szakfelügyelője lett. A közéleti munkából mindig kivette a részét, a tanácsok megalakulása idején, 1950-ben az első tanácselnök-helyettesként láthatott a település mindennapjainak szervezéséhez. Több évtizeden át választották meg tanácstagnak, még a végrehajtó bizottságba is bekerült.

Julika nénivel egyszerre kezdték el a megérdemelt pihenést, ő 24 éven át tanította a gyerekeket az eszlári iskolában.

Az élet megpróbáltatásai sajnos, nem múltak el nyomtalanul felettük. A tanító úr egészsége megrendült, ezért legidősebb fiukhoz, Gyuláékhoz költöztek. Békességben, nagy szeretetben élnek.

− Én azt hiszem, mindent elértem, amit csak ember akarhat − a számvetést már régen elkészítette Oláh tanító úr. − Tisztességben, becsületben felneveltük és szárnyára bocsátottuk a gyerekeinket. Az unokák és a dédunokák sikerei, ragaszkodása ragyogja be napjainkat.

Évtizedeken át neveltünk, oktattunk három generációt Tiszaeszláron. Tehetségünk szerint dolgoztunk a faluért, hogy az itt élő embereknek se kelljen szégyenkezni, ha városi iskolában tanulnak tovább, vagy állnak munkába. Megtettük, amit tőlünk várt el a sors.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)