Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kicsák Béla
Igazgatóhelyettes,
Tiszalök
Egy fejlődő, hagyományait hűen ápoló és megőrző kis szatmári faluban, Nyírparasznyán született 1952. január 22-én. Mint sok-sok gyerek, ő is élte a soha meg nem ismétlődő izgalmas mindennapokat. Leérettségizett, a továbbtanulás előtt egy évet dolgozott az ERDÉRT Vállalat 17. számú mátészalkai telepén, mint karbantartó technikus.
1971-ben pótfelvételizett a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, matematika–műszaki gyakorlatok szakon. A tanulmányok megkezdéséig még lehúzott egy évet angyalbőrben. Tanári diplomáját 1976-ban vehette át. Azt követően a jó nevű 2. Sz. Gyakorlóiskolában kezdett tanítani műszaki ismereteket és gyakorlatokat, illetve technikát. Önkéntesen több szakmai feladat végrehajtásában vett részt, mint szakvezető.
Pedagógusi pályájának mindmáig meglévő állomására, Tiszalökre 1982-ben került. Itt tovább folytatta a gyakorlati tantárgy tanítását, osztályfőnök is lett. Ezek mellett aktív szerepet vállalt a közéleti, a kulturális és a sportélet szervezésében. 1990-től a felső tagozat igazgatóhelyettese. Néhai Cserés Sándorné igazgatóval kimondottan jó emberi és vezetői kapcsolatot alakítottak ki, így az együttműködésük szinte ideálisnak volt mondható. Kicsák Béla munkaköre 19 évig, az igazgató asszony hirtelen elhalálozásáig változatlan maradt. Az iskola igazgatójának munkakörét 2009-ben a kiírt pályázat alapján kapta meg.
A korunk követelményeinek és igényeinek megfelelően a közoktatás-vezetői képesítést és a pedagógus szakvizsgát 2005-ben szerezte meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán. Több mint három évtizedes pedagógusi pályafutása alatt folyamatosan képezte magát, aminek a keretében több akkreditált továbbképzésen vett részt, miközben igazgatóhelyettesi feladatokat is ellátott. A munkahelyén kívül a felnőttoktatásban is részt vállalt. Ennek köszönhetően 2008 óta a tiszalöki VB Intézet felnőttoktatásának a vezetője. Minden vállalt és kapott feladatának és megbízatásának legjobb tudása szerint igyekszik megfelelni, amire kellő biztosítékot jelentenek emberi kvalitásai, hiánytalan szakmai felkészültsége s az eddig végzett eredményes munkája.
A Tiszalöki Kossuth Lajos Általános és Alapfokú Művészeti Iskola vezetőjének és irányítójának pedagógiai programjában több fontos célt határoztak meg. A tárgyi feltételek megteremtése mellett talán még fontosabb a vezetőt segítő és támogató közösség, az együtt gondolkodó és közösen dolgozó, egységes tantestület. Nos, sok más célkitűzés között a fentiek az első végrehajtandók között szerepelnek Kicsák Béla minőségi tanulmányában. Másik nagy fejezet a humán erőforrásra, a diákok iskolai életére vonatkozik Ezekből – kivonatosan – de eredeti megfogalmazásában idézünk néhány fontosabb gondolatot.
„…olyan alapműveltséget, képzettséget nyújtson az iskola, amellyel a tanuló érvényesülni tud a mindennapi életben, a továbbtanulásban, s az itt töltött idő ne csak hasznosan, hanem érzelmi biztonságot, harmóniát és komfortérzetet biztosító módon teljen el. Egyre több olyan szülőt szeretnék látni, aki egyrészt veszi a fáradságot, hogy átgondolja, mit jelentett neki – mint szülőnek – az iskola, másrészt azt állapítja meg, hogy »nyert« vele.”
„…A diákok életében akkor van értéke az iskolának, ha örömet és egyben büszkeséget jelent e sajátos életformában az iskolai közösséghez tartozni, s egyfajta rangot is jelent ebben az iskolában diáknak lenni. Egyre több diákot szeretnék látni, akiknek ez megadatván a későbbiekben az életüket kedvezően meghatározó élményként tartják számon az iskolánkban töltött időt.”
„… olyan legyen az iskola, amelyet az intézményben dolgozók saját családjukban nevelkedő gyerekeik számára is nyugodt lelkiismerettel elfogadnak és ajánlanak.” Az előzőekben leírt gondolatok nemes lélekre, a munkáját hivatásának tekintő, igazi tanáremberre vallanak.
A terv a továbbiakban még számos területre kiterjedően rögzíti a teendőket, köztük a városon belüli, illetve azon kívüli, valamint az iskola kapcsolatrendszerére vonatkozó feladatokat tartalmazza. Nem feledkezve meg a már érintőlegesen említett diák-szülő- munkatársak hármassal kapcsolatosakat sem.
Befejezésül Kicsák Béla igazgató legszebb záró gondolatát eredetiben idézzük: „Csak egyetértéssel lehet nagy dolgokat véghezvinni.” (Demokritosz)
Közéleti és pedagógiai munkáját a város képviselő-testülete Kiváló Közalkalmazott kitüntetéssel ismerte el 2005-ben. A nyári szünetet most kezdi igazgatóként, de egy hónap pihenés után már a soron következő tennivalókat rendszerezi magában. A társadalom, a fenntartó önkormányzat, a szülők nem keveset várnak el az intézménytől, és Kicsák Béla arra tette fel az életét, hogy a vele szemben támasztott követelményeknek maximálisan megfeleljen.
(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)
Hasonló
Dr. Zsonda László
Gönde Lajos
Dr. Dankó Péter
Dr. Krámor Katalin
Tománné Király Katalin
Cserés Sándorné
Budainé Potor Julianna
Balogh Margit
Baranyai Sándor
Záhonyiné Máté Zsuzsa
Gyúróné Cserés Ágnes
Ifjú Benkő Zoltán
Szanyiszló Erzsébet
Cserés Sándorné
Vajda Lászlóné Csikai Ilona
Drótos Vince
Munkácsiné Vincze Edit
Dr. Krámor Katalin
Fónyad Lajosné
Dr. Krámor Katalin
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése