Tiszalök

Sürgős magyarázatra szorul a kétgyerekes fiatalasszony státusának meghatározása. Frissen felújított, saját kezűleg is gyártott bútorokkal berendezett szép lakásban beszélgetünk Tiszalök főutcájának egyik kertes házában. Szimpatikus, kedves férj csatlakozik a társalgáshoz, a tavaszi napfényben az udvaron két kisfiú játszik önfeledten. Idilli családi kép. Ezen a véleményen az sem változtat, hogy a fiatalasszony gyerekkorában nevelőszülőtől nevelőszülőhöz került, és gyerekotthonból gyerekotthonba helyezte az adminisztrációs akarat. Záhonyiné Máté Zsuzsa példája fényesen igazolja, hogy a gyermekotthonban töltött évek acélkeményre edzették az akaratát, ma példás családi életet él, és még a megyei gyermekvédelmi szakszolgálatnál is fontos pozíciót tölt be az életkezdési támogatások odaítélését koordináló bizottságban.

Nyíregyházán született 1972. július 27-én. Édesanyja Somogyi Mária, édesapja Máté József. Komoly sebeket tépek fel a kérdéssel: hogyan emlékszik a szüleire? Diplomatikusan elhárítja a választ, hadd ne beszéljen inkább róluk. Annál nagyobb szeretettel fordul a férje felé, akivel a nyíregyházi kenyérgyárban ismerkedett meg. Mindketten pék szakmunkásként dolgoztak. A szerelemből házasság lett, és két csodálatos gyermekkel áldotta meg őket a sors, Dávid hat-, Gergő hároméves.

Az érzelmektől függetlenítve magát Záhonyiné megpróbálja föllapozni gyerekkora képzeletbeli történelemkönyvét. Kiragadásszerűen említi, hogy Fehérgyarmaton 4 évet töltött nevelőszülőknél, Túristvándiban pedig 3 évig élt. Nagy szeretettel emlékszik Nagy Endréné Terike nénire, akinek a családjából a 6–7–8. osztályt járta ki a faluban. Szeretetteljes kapcsolatukon nem tompított az idő, családlátogatáson rendszeresen felkeresik egymást. Ha még visszább megyünk Zsuzsa gyerekkori történelmében, arra emlékszik, hogy 6 éves koráig élt a vér szerinti szüleivel a nyíregyházi Guszevben. Zsuzsa meggyőződése, hogy jó gyerek volt, és felhőtlen boldogságban telt a guszevi gyermekkor. Nyiladozó értelmű kislányként azt tapasztalta, hogy az édesapja gyakran nézett a pohár fenekére. Az alkoholizmus lassan, de biztosan szétdúlta a kényes családi egyensúlyt. Két testvérével ma is szoros kapcsolatot tart. Különösen a nagymamájára gondol nagy szeretettel, akinél felhőtlenül boldog nyarakat töltött. Még ma is a szájában érzi a zsíros kenyér ízét.

Ahogy a nagykorúságához közeledett, a gondolkodása is egyre komolyodott. 17 évesen úgy döntött, hogy kiköltözik a fészekmeleg gyermekvédelmi intézetből. Megbecsüléssel és hálával gondol egykori nevelőire, Juhász Bélánéra, Komorai Idára és Együd János igazgatóra. Ha ők nem adnak Zsuzsának olyan erkölcsi tartást, akkor mára bizonyára bedarálja az élet. Megtapasztalhatta az albérletjárók kínjait, jó néhány helyen megfordult. 1996 februárjában ismerkedett meg egy csinos fiatalemberrel, Záhonyi Zoltánnal, és 1997. március 22-én kimondták a holtomiglan-holtodiglant Tiszalökön. Zsuzsa nagy szeretettel és megbecsüléssel beszél Zoli szüleiről, akik a Tisza-parti városban élnek, és rendkívül sok támogatást nyújtottak a fiatal házaspár életkezdéséhez. Náluk kezdték közös életüket, és hat évet vártak erre az önkormányzati bérlakásra. Zoli átfestette, ízlésesen berendezték, számos bútort és egyedi megoldást saját kezűleg készítettek el. S azt még külön kiemeli Zsuzsa, hogy Zoli szülei – akit a sajátjainál is jobban szeret – lelkileg is nagyon sokat segítenek számukra. Nincs olyan nap, hogy ne keresnék fel egymást, az ünnepeket is együtt töltik.

Távolabbi tervekről szólva Zsuzsa kissé elbizonytalanodik. Fényévnyi utat tett meg a nevelőszülői és a gyermekotthoni ingázgatás után a rendezett családi életig.

Hogyan tovább? Mindketten pék szakmunkások, és a térségben nemigen válogathatnak a munkahelyek között. A gyermekgondozási szabadság leteltével Zsuzsa is megy vissza dolgozni. Egyrészt kell a pénz, másrészt hiányzik a közösség, amely eddig mindig meghatározó volt az életében. Zsuzsa úgy gondolja, a gyermekotthoni indíttatás után erkölcsi kötelessége, hogy segítsen azoknak a fiataloknak, akik ma kényszerülnek szembenézni a családtól való elszakítástól.

Záhonyiné is azon munkálkodik, hogy eloszlassa a társadalom egy részében meglévő tévhitet, mely szerint az állami gondozott fiatalok a társadalom peremére kerülnek, nem találják az utat a közösséghez, nem tudnak beilleszkedni, még rosszabb esetben összeütközésbe kerülnek a törvénnyel is. Ez a folyamat egyáltalán nem törvényszerű, jól példázzák ezt egykori növendékek sikeres életútjai.

Zsuzsa és Zoli példás családi élet normáit közvetíti felnövekvő gyermekeiknek. Otthon mindenkinek megvan a maga reszortja, ám a szabadidejét együtt tölti a család. Mint a képen látszik, például gyakran kirándulnak.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)