Tiszadob

A szálfa termetű, nyílt tekintetű, őszinte tanárember képében jelenik meg előttünk a majd öt évtizeden át tanító, 1939. július 15-én született Juhász Ferenc. A magát testestől-lelkestől tiszadobinak valló pedagógus édesanyjáról, a két éve elhunyt Sipos Erzsébetről, sokkal több emlékképpel bír, mint a harminckét évesen, a fronton elesett, hasonnevű édesapjáról.

Juhász Ferenc a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban teszi le érettségi vizsgáit az 1956/57-es tanévben. A forradalmi események miatt számára ez máig frissen élő emlék maradt. A BME Építészmérnöki Karára tett sikertelen felvételi vizsga miatt egy évig otthon gazdálkodott. A kényszerű szünetet követően 1959-ben szerez diplomát a nyíregyházi tanítóképzőn.

Első tanítói munkája az 1–4. összevont osztályának oktatása volt Kálvinházán. Ezt a szorgalmatosi tanyai telepen töltött idő követte. Tiszadobon 1960-ban kezdett el tanítani. Az eltelt évtizedek alatt soha nem hiányzott a munkából. A kötelező sorkatonai szolgálatot is a tanítói feladatok fontossága miatt sikerült elhalasztania.

A kezdeti években tanított 800 fölötti gyereklétszámot mára a különböző külső körülmények a felére sorvasztották. Ma már csak 330 diák tanul az iskolában. 1968-ban, nyolcévi tanítóskodás után végez a tanárképzőben mezőgazdasági ismeretek–technika szakon, Nyíregyházán.

Juhász Ferenc szívesen és szeretettel emlékezik vissza dr. Papp Józsefre, aki az általános iskolában osztályfőnöke volt. A néhai igazgató, Kuki Lajos bácsi szerény, visszafogott tanárember és polihisztor volt egy személyben. Tőle sokat tanult az élet minden területén.

A pedagógusi pálya elnőiesedését negatív jelenségnek tartja. Véleménye szerint a gyerekeknek minden korban egészséges viselkedési példákat kell kapniuk, amit utánozhatnak. Ma ez nem történik meg, így a kívánt magatartási formák nem tükrözik hűen a természet adta különbségeket.

Szilárd meggyőződése szerint minden leendő kollégájának ajánlja az alsó tagozatos oktatást, még a diploma megszerzése előtt. Szerinte ez egy szép és kemény szakmai kihívás, ami választ adhat a tanítójelöltnek arra a kérdésére, akarja e igazán ezt a hivatást.

Juhász Ferencet, feleségével, gyermekeik édesanyjával, Klára Saroltával együtt nagyon sok helyre hívták az eltelt több mint négy évtized alatt. Ők, mindezek ellenére Tiszadobon tanítottak együtt kilencven évet! Maradtak, mert megszerették az itteni embereket és körülményeket. Maradtak, mert itt elfogadták és megbecsülték őket az emberek.

A tanár úr kissé kesernyésen jegyzi meg, hogy a liberalizmus félreértelmezése tönkretette a faluban is a klasszikus emberi értékeket. Tiszadobra kerülésekor törekvő, tisztelettudó embereket talált a faluban. A gyerekek a tőlük elvártak szerint viselkedtek. Szerinte a túlzott és félreértelmezett szabadosság csak árt a fegyelemre, a tisztességes emberi értékek megbecsülésére irányuló nevelésnek.

Juhász Ferenc tanár úr közel harminc éven át képviselte a kartársak érdekeit mint szakszervezeti titkár. Véleményének mindenkor, nyíltan hangot adott, amit olykor nem vettek tőle jó szívvel a hatalmasok. Tagja volt a megyeszékhelyen működő pedagógus szakszervezetnek is. 2002-ben első alkalommal lett a tiszadobi önkormányzati testület képviselője, egyben az ügyrendi bizottság elnöke.

Pedagógusi voltából eredően szinte alig van ember a faluban, aki nem ismerné személyesen. Sokszor, de sokszor csillapította már le a békétlenkedők haragját úgy, hogy – felesége legnagyobb rémületére – azok közé állt. Emberi méltósága, az eltelt több évtized munkája ad neki olyan erőt, ami miatt nem érez félelmet a mások számára veszélyes helyzetekben.

Szakmai tevékenységét több magas kitüntetéssel is jutalmazták már. Saját bevallása szerint az itteni emberek szeretete és tisztelete jelenti számára a legnagyobb elismerést. Jól eső érzés neki az, ha megismeri idős és fiatal, férfi és nő egyaránt.

Juhász Ferenc politikussá vált fiáról mondott minden mondatában az apa féltő szeretetével szól. Ez nem több, mint a józan hétköznapi emberek gyermekük iránti féltése. Érzi és tudja, nem akármilyen körülmények közé kerülve kell fiának a szűkebb haza, az ország közvéleménye előtt helyt állnia. Tudja, hogy az emberek mára más szemmel nézik azt, hogy mit csinál, mint akkor, amikor a felelősség nem rajta volt. Ugyanakkor a jogos büszkeség is érezhető hangjában, valahogy így: az én fiam. Feleségével együtt nem mulasztanak el egyetlen percet sem abból a közvetítésből, amelyikben fiukról van szó. Távol tőle, szívük minden melegével igyekeznek segíteni neki.

A nyugdíj küszöbén Juhász Ferenc tanár úr szabadidejére kérdezve azt mondja, legszívesebben az unokáival foglalkozik. De jut ideje az olvasásra és a kertészkedésre is. A házat övező ápolt, tiszta gyümölcsöst nézve ezt elhihetjük neki.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)