Tiszaeszlár

Fantasztikus érzés, ha az ember valóra válthatja gyermekkori álmait. Ha joggal érezheti, hogy nem szélmalomharcot vív. Ha bármely pillanatban nyugodtan készíthet számvetést, mert ereje, tudása, szorgalma révén megtett mindent, amit tőle elvárt a szűkebb és a tágabb közösség.

Ennek a jóleső érzésnek a tudatában üljük körül az asztalt Takács Sándoréknál. A pedagógus házaspár immár 18 éve ugyanabban a tiszaeszlári tantestületben oktatja, neveli a gyerekeket, ahol frissdiplomásként helyezkedtek el. Ma, amikor tanárok hagyják el a pályát vagy önhibájukon kívül szorulnak le a katedráról, igen nagy jelentőséggel bír a közel két évtizedes, egy helyen eltöltött munkaviszony. Bár a tanárok többsége nem vándormadár, szívvel-lélekkel szolgálják a maguk választotta úton a felnövekvő nemzedékeket.

− Mind a ketten tanárnak készültünk − így a férj, Ilona pedig bólint férje szavaira. − Én Körösszegapátiban születtem, Ilike tiszalöki és a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán ismerkedtünk meg. A feleségem magyar-orosz, én biológia-földrajz szakon végeztem.

A román határ melletti Körösszegapátiban Sándor szülei, Takács Lajos és Máté Róza a termelőszövetkezetből mentek nyugdíjba. Ilike édesapja, Kovács Ferenc vasutas volt, ötvenévesen itt hagyta szeretteit. Édesanyja, Vinter Ilona Tiszalökön él és most tervezi, hogy Eszlárra költözik a gyermekeihez.

A nemzetiségi faluban megtartott esküvő után, 1976-ban olyan tantestületet keresett a fiatal pár, ahol mindketten állást kaphatnak. Ám a szerencse vagy az egyiküknek, vagy a másikuknak kedvezett volna, mígnem rábukkantak a Nyíregyházához kőhajításnyira fekvő Tiszaeszlárra. Tárt karokkal és két állással várta és hívta őket az akkori igazgató, Takács Ferenc.

− Tulajdonképpen nagyon szimpatikusnak tűnt, hogy fiatal tantestületet szervez az igazgató és a környékbeli iskolákhoz képest még magasabb bért is kaphatunk − pörgeti vissza a lassan két évtizednyi magántörténelem lapjait Takácsné. − Igent mondtunk, s azóta sem bántuk meg a döntést. Igaz, szinte reggeltől estig az iskolában töltöttük el a napot, viszont ezer izgalmas dologgal foglalkozhattunk.

A férj a kémia kivételével minden tantárgyat tanított, 1978 és 90 között a II. Rákóczi Ferenc úttörőcsapatot vezette. Néhány éven keresztül a községi sportegyesület edzőjeként tevékenykedett.

Ilike viszont orosz szakos lévén átélhette a szakváltás felnőttkori gondjait. Hozzákezdett az angolnyelvtanuláshoz, abban viszont oly szép sikereket mondhat magáénak, hogy 1994 nyarán két hetet tölthetett Londonban egy 33 személyes magyarországi tanárdelegáció tagjaként. A hátrányos helyzetű településekről hívtak meg résztvevőket az utazó csoportba. Az idegen nyelvi környezetben eltöltött idő és a több éves tanulás eredményeként Ilike sikerrel vizsgázott az angol szakon. Sőt, felvették az ESU (Angolul Beszélők Magyarországi Szövetsége) tagjai sorába, megyénkből hatan tagjai a szervezetnek.

− Sok olyan program szinte elérhetetlen számunkra, amely a fővárosban élő kartársaknak természetes − nem először bosszankodik emiatt az asszony. − Szívesen eljárnánk színházba, koncertre, uszodába, de nekünk ez sokkal több időt, fáradságot és költséget igényel, mint a városiaknak.

A művelődési ház évek óta zárva, életveszélyes, „szórakozási” lehetőség mindössze a kocsma és a presszó. Örömmel fogadnánk, ha lenne egy színvonalas programokat kínáló ifjúsági centrum, ahol a fiatalok is kulturált körülmények közt tölthetnék el az időt. Ennek ellenére nem várjuk ölbe tett kézzel a sült galambot, hanem a lehetőségekhez igazodva saját magunk állítunk össze programokat. Karácsonyi koncertünket a templomban tartottuk, videóra vettük, a magyar munkaközösség tagjai is szívesen bekapcsolódtak az irodalmi, zenei anyagok szerkesztésébe. Oláh Gyula zongorázott, s valamennyien felemelő élménnyel lettünk gazdagabbak. Ilyen még nem volt a faluban. Sándornak szívügye a természetjárás, öt országos vándortábort vezetett. Nagy álmát − végigjárni az ország valamennyi vándortáborát a tanulókkal − csak részben sikerült megvalósítani. Szervezte a községi diák tűzoltóversenyeket, a Toldi-kondi elnevezésű országos verseny döntőjében pedig a megyei csapat vezetője volt pár éve. Még most is emlegetik Eszláron, hogy a Nemzetközi Iskolakupa országos döntőjében, a közlekedésbiztonsági versenyen Leskó Zsuzsa tanítványuk második helyezést ért el. Méltán ismerte el a miniszter Takács tanár úr tevékenységét Kiváló Munkáért oklevéllel.

A házaspárnak két gyönyörű lánya született, Zsuzsa eminens a hatosztályos nyíregyházi Krúdy gimnáziumban, Dóra harmadikos. Az idős szülők, a rokonság, a jó kollektíva, a számontartó és befogadó faluközösség, valamint az optimizmussal végzett munka, a hivatástudat az őket itt tartó erő.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)