Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bertalan Lászlóné
Óvodavezető
Tiszadob
Harmincnégy év a pályán, húsz év vezetői tapasztalat, közoktatásvezetői szakvizsga, számos innovatív kezdeményezés, szakmai és fenntartói elismerések, melyek ezer szállal kötik első munkahelyéhez, a Napsugár Óvodához. E kötelék számára tiszadobiként még erősebb, egy másfajta lelki kapcsolatot is jelent, motiváló erővel bír, túlmutatva az óvoda falain. Mert egy egészséges, fejlődő, kulturált településért, környezetért is dolgozik. Ezért kínál esélyt az arra rászorulóknak, a gondoskodás felelősségét mutatja meg a családban nevelésnek. Meggyőződése, hogy egy halmozottan hátrányos közegben az óvodai nevelés csak a szülőkkel való szoros együttműködésben lehet eredményes. Módszerük, óvodapedagógiai munkájuk országosan is példaértékűvé vált. De az idáig vezető út bár sok szép élményt, munkatapasztalatot adott, s bizony sokszor kudarcot is.
A családból és az iskoláiból hozott értékek meghatározóak voltak. Fizikai dolgozó szüleitől sok szeretetet kapott. Jó szívvel emlékszik tanáraira, akik az ismeretek átadása mellett formálták is őket, falusi gyerekeket. Tiszalökön érettségizett, majd a Hajdúböszörményi Óvónőképző Intézet nappali tagozatán jelesen diplomázott 1984-ben, pár hét múlva a szülőfalujában elindult óvónői pályafutása. Friss szakmai tudás birtokában nagy lelkesedéssel kezdett, voltak sikerek, kudarcok, s bizony „tíz év kellett hozzá, míg beért”. Akkor sem volt könnyű terep a nagy arányban hátrányos helyzetű, roma gyerekek óvodai nevelése, ez a mai napig kihívást jelent. Ilike szakmailag folyamatosan képezte magát, a településen gyermekvédelmi feladatokat végzett, családokat látogatott, mindezt az óvónői munka mellett.
Már beszélgetésünk legelején megfogalmazza; „a gyerek érzelmi biztonsága, fejlődése a legfontosabb”, s e gondolat szövi át azt az irdatlan mennyiségű projektmunkát, próbálkozást, felzárkózást segítő szakmai tevékenységet, melyet 25 éve indított el. Ezért is lettek „Esélyteremtő mintaóvoda”, egyike azoknak, akik az Oktatási Hivatal szakmai támogatásával kiemelten foglalkoznak a halmozottan hátrányos helyzetű óvodások felzárkóztatásával.
Ilike jó érzékkel nyúlt azokhoz a lehetőségekhez, melyek az ő és kollégái óvodapedagógiai tevékenységét érdemben segítették. Munkájuk jelentős állomása volt az 1994-ben pályázati támogatásból megvalósult „Tesz-Vesz Kuckó”fejlesztő gyermek program. Nagycsoportos roma gyerekek részképességeit fejlesztették, alapvető szokásrendszerüket alapozták Egyedi innovációnak számított e program országosan is. A gyerekek lassan formálódtak, ám úgy látták, szükség van a családokkal való foglalkozásra is, s kidolgozták a „Napra-forgó” szülői programot. Beszélgető körre hívták a szülőket, életmódbeli tanácsokkal segítették őket, a gyerekekkel együtt színházba, állatkertbe mentek, és eljutottak a parlamentbe is. Tapasztalatokat gyűjtöttek Nyíregyházától Sopronig, a Winkler Márta híres Kincskereső Iskolájában is, és számos óvodában. A „Hálófeszítés a roma gyerekek iskolai sikertelensége megszüntetésére” c. újabb óvodai integrációs és szocializációs projektjük országosan is ismertté és elismertté tette őket, szakmai fórumok előadói lettek – nemzetközi színtéren is, Bolognában -, programjaikat módszertani füzetben is megjelentették, az Oktatási Hivatal honlapján is elérhetők.
1999-ben kollégáival megalkották a saját helyi nevelési programjukat, (Apró csodák Szigete) mely az óvoda életében igen fontos mérföldkő lett, ekkor vette fel az intézmény a Napsugár nevet is. Felcsillan a szeme, mikor sok-sok egyéb napi tevékenységükről, a 112 óvodásról, és a szép értékelést kapott pedagógus portfóliójáról szól. Meg arról, hogy Zöld- és Madárbarát Óvoda címre pályáztak. Az önkormányzat Kiváló Közösség címmel ismerte el munkájukat. Jó az együttműködésük, a polgármester következetes, mindenre odafigyelő tanácsát, támogatását nagyra becsüli. Aktív, elhivatott kollektíva veszi körül, de ő is mindent megtesz a szakmai fejlődésük érdekében, és azért, hogy emberséges, segítő munkatársi kapcsolatban végezhessék a nevelőmunkát.
Harmonikus családban él. Férje igazi lelki társa, idén ünneplik gyöngylakodalmukat. Ő aztán igazán megérti felesége elkötelezettségét, hiszen 33 évig volt a Tiszadobi Gyermekváros nevelője, majd vezetője. Jelenleg az Andrássy kastély igazgatója.
Büszkék László fiúkra, aki geográfus, a Debreceni Egyetemen tanársegéd, doktorandusz, külföldi egyetemekkel tart kapcsolatot, legutóbb New Orleansban volt, és kutatói munkája elismeréseként, támogatására itthon elnyerte a Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját.
Boldog ember vagyok, vallja összegzésként, szép hivatást választottam. Örömmel tölt el, ha elősegíthetem, hogy a Tiszadobon élőknek jobb életük legyen, hogy a gyerekek minél harmonikusabban élhessék meg gyermekkorukat. Mert Tiszadob gyönyörű falu.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése