Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Tündik András
Választási körzet elnöke,
Tiszavasvári
A sorozatban forgalmazott filmek felejthető figuráihoz semmiben sem hasonlítható a 2002-es országgyűlési választások elkötelezetten baloldali érzelmű, MSZP-s kampányfőnöke, Tündik András 1948. augusztus 29-én, Tornyospálcán született. Édesanyja, Bocskai Ilona, háztartásbeli, míg édesapja, Tündik András, rendőr volt. Testvére, Éva, a Vasvári Pál Általános Iskola nyugdíjas igazgatója. Felesége, Nyíri Margit, részlegvezető a helybeli ICN Rt.-nél. Idősebb gyermekük, Zita, tanítói diplomával rendelkezik. Máté nevű kisfiával szintén a városban él. Viktor fiuk az ICN Rt. gépészmérnöke.
Tündik András mezőgazdasági gépszerelő szakmát szerzett 1965-ben, de tíz éven át esztergályosként kereste a kenyerét a helyi VASÉP kisszövetkezetben. Kortársaival ellentétben, a sors kegyes szeszélye folytán kimaradt a csehszlovákiai események miatt bekövetkezett sorkatonai szolgálati időhosszabbításból. Munka melletti tanulással technikusi képesítést szerzett 1980-ban.
Már művezető, amikor felsőfokú üzemszervezői oklevelet kapott az ISZTI kihelyezett tagozatán, Nyíregyházán. Az akkori politikai vezetés elveinek és gyakorlatának megfelelően a nyolcvanas évek elején fejezi be tanulmányait az MLEE általános tagozatán. Üzemvezető 1993-ig a gyakran más nevet viselő, de ugyanazt a munkahelyet jelentő szövetkezetben. Ezt követően három éven át a Tiszavasvári Közüzemi Vállalat alkalmazásában szintén vezető beosztásban dolgozik. A rendszerváltozást követő, nem mindig a demokratikus elvek szerint zajló politikai tisztulási folyamat során kapott sebek miatt egy évig, napi 14–16 órát robotoló egyéni vállalkozóként próbálja meg emberi módon feldolgozni a vele és a családjával történteket. Ötvenedik születésnapja előtt kötelezi el magát az MSZP mellett. Azóta vezeti a párt városi szervezetének irodáját. A mozgalmi munka mellett nem feledkezik meg a család mindennapi betevőjének előteremtéséről sem. Így lesz a Keletépítő Kft. dolgozója, mint telepvezető, 1998 februárjában. A vállalkozás végzi a mai napig is, igaz változó néven, az Alkaloida gyár által beszennyezett területek kármentesítését. A környezetvédelmi munkálatok eredményeként ma már a keletkezett kis tavakban horgászni is lehet.
Tündik András, elkötelezett baloldali személyiségként az 1990-es választások óta tagja a városi önkormányzat képviselő-testületének, emellett vezeti az ügyrendi bizottság munkáját is. Beszélgetésünk során félig komolyan, félig tréfásan mondja, hogy öt vasat tart egyszerre a tűzben. Amikor sorra vesszük napi teendőit, csak azon tűnődünk, hogy bírhatja ezt a terhelést egyetlen ember. Napi munkavégzése során kapcsolatban áll a térség választott tisztségviselőivel, a hivatalok vezetőivel. Az általa felsorolt sok ismerős név hallatán merült fel bennünk az a gondolat, hogy mi okozhatta a politikai vezetők kihátrálását a mozgalomból, és az kinek használt valójában? A keletkezett hatalmi vákuumot biztos, hogy akkor a legrátermettebbek töltötték be? Tündik András megemlíti, hogy nehéz ma baloldaliként megvalósítani az emberi értékek védelmét, mert a játékszabályokat nem mindenki és nem mindenkor tartja be. A kisstílű módszerek mellett fellelhető megvesztegetés és megfélemlítés apatikussá teszi a tömegeket, ami leginkább a demokráciának árt. Véleménye szerint következetes, kiszámítható politizálással lehet csak tartósan eredményt elérni. A személyes példával, törődéssel operáló politikusban bíznak az emberek, hisz előttük hiteles. Itt említi meg, hogy legutóbb egyéni indulóként is sikerült győznie választókerületében.
A kormányváltás óta Tündik András Juhász Ferenc honvédelmi miniszter területi képviselője is egyben. Összhangban a HM vezetésével szervezi a miniszter fogadóóráját, koordinálja a hozzá érkező megkereséseket. A megyei pártelnökség tagjaként véleményezi az országos politika helyi visszhangját. Kissé keserűen jegyzi meg, hogy választóinak a közelmúltban gondot okozott a kormányzat gyenge kommunikációja, amit a helybéli ellenzék is igyekezett a maga javára fordítani. Reméli, hogy a megtett javaslataik értő és nyitott fülekre találnak az érintett vezetők körében.
Tündik András életútját maga által elemezve elmondja, hogy mindig megértette mások problémáját és sokszor nem tudott „nem”-et mondani. Hibájából mára okult, de, mint említi, ez korábban hasznosabb lett volna minden érintett számára.
Politikai múltjáról szólóan mondja, nem a hatalomvágy, hanem az vezette, hogy beláthasson a dolgok menetébe, már a maga megnyugtatására is. Igazi elismerésnek az emberek személyéhez fűződő viszonyulását tartja. Azt, hogy egyenesnek, kiszámíthatónak, őszintének tartják.
Szabad idejében szívesen horgászik a mások számára ismeretlen kis tavakban, s örülni tud a megfogott apróhalnak is. Újabban kertészkedik, de nem hanyagolja el családi kötelezettségeit sem.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Dr. Fülöp Erik
Moravszki György
Moravszki Zsolt
Rozgonyi Gézáné
Kulcsár Lászlóné (Pajzs Jud...
Dr. Kádár István
Rozgonyi Attila
Balogh László
Nagyidai Kálmán
Molnár Györgyné
Takács Mihály
Oleár László
Maginé dr. Csirke Erzsébet
Gazdag László
Balogh László
Oleár László
Kerekesné Lévai Erika
Gombásné Veres Zsuzsa
Leövey Péter
Veres Ferencné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése