Tiszavasvári

Veres Ferencné Ráduly Margit ezerkilencszáznegyvenegy március 13-án Büdszentmihályon született. Szülei szegényparaszt családból származó emberek, akik egyszerűen és szerényen élték életüket. Egyetlen gyermeküket is hasonló körülmények között nevelték. Nem volt jellemző rá az „egyke” jelző, mint oly sok egyedüli gyermekre. A kényeztetés, dédelgetés helyett nagy szeretet vette körül, de munkára és önállóságra ösztökélték. Ennek oka volt az is, hogy az édesapja közel öt évig hadifogságban sínylődött, majd onnan hazatérve a sok megpróbáltatástól évekig súlyos beteg volt. Így az édesanyja vállalta át a családfő szerepét, igyekezett mindent előteremteni és vívta a sorssal mindennapos küzdelmét.

Az ebben a miliőben való nevelkedés hatással volt sorsa további alakulására. Az általános iskola elvégzése után olyan iskolatípust kellett választani, aminek az elvégzése révén munkát lehet vállalni. Így esett a választás a gép- és gyorsíró iskolára, melyet 1956 májusában sikeresen elvégzett. Ebben az időben sem volt könnyű munkahelyet találni, majd közel egy év próbálkozás után sikerült állást kapnia a Tiszalöki Járási Kiegészítő parancsnokságon, mint polgári alkalmazott. A katonai fegyelem az akkor még fiatalkorú lánynak öt éven keresztül jó iskolaként szolgált.

1961-ben házasságot kötött Veres Ferenc kőművesmesterrel, aki ugyancsak büdszentmihályi születésű. A férje munkájához a mai napig is biztosítja a kiegyensúlyozott családi hátteret és boldog, megértő házasságban élnek. Még a házasságkötés évében hazahívták Tiszavasváriba az akkori Községi Tanácshoz. Előbb adminisztrátorként dolgozott, majd a közgazdasági technikumot követően előadóként folytatta tevékenységét. Akkor még nem gondolta, hogy az új beosztás kezdete fontos mérföldkőnek számít majd a további közéleti munkásságában. Ezen a munkahelyen került először közelebb a lakossághoz és ismerte meg az emberek gondjait, problémáit és örömeit. A munka mellett mindig megragadta a továbbtanulás és képzés lehetőségeit. Ennek köszönhetően 1966-ban sikeres anyakönyvi szakvizsgát tett. Ettől kezdve mint anyakönyvvezető dolgozott tovább. Ma is büszkén emlékezik vissza, hogy milyen sok ifjú pár mondta ki előtte a boldogító igent és a névadó ünnepségeken több száz gyereknek adott nevet.

1970-ben úgy érezte, hogy megméretteti önmagát más területen is. Előbb az Alkaloidában volt egy lehetőség, majd a helyi Fogyasztási Szövetkezetnél dolgozott közel hat éven keresztül. Ma is szívesen emlékezik vissza mindkét munkahelyre, ahol tisztességgel helytállt és élvezte az emberek megbecsülését. A munka mellett szakszervezeti titkárként is tevékenykedett, ami új kihívást jelentett számára és újabb ismeretlen területeket tárt fel előtte.

Egy idő után a szíve mégis visszahúzta a községi tanácshoz, így 1976-ban ismét visszatért és folytatta korábbi munkáját. Újabb nagy állomás volt az életében, amikor 1984-ben felkérték a Városi Jogú Nagyközségi Vöröskereszt titkári feladatainak ellátására. Nem igazán számított az újabb váltásra, de egyre jobban kezdte érdekelni ez a terület. Legfőképpen az ragadta meg, hogy az emberek közelében maradhat és sokat tehet azokért, akik rászorulnak a segítségre. Így némi töprengés után elvállalta a megtisztelő felkérést. Aztán kiderült, hogy a nagyközségen kívül a település vonzáskörzetének vöröskeresztes tevékenységét is irányítania kell. Akkor még nem sejtette, hogy ezt a tisztséget a nyugdíjba vonulásáig ellátja. Aztán arra meg végképp nem számított, hogy egy percig sem fog pihenni, ugyanis felkérték, hogy továbbra is maradjon a tisztségében. Így munkáját közmegelégedésre ma is ott folytatja, ahol gyakorlatilag abba sem hagyta.

Az eddigi munkássága során volt ifjúsági szervezet vezetője, tanácstag és népfrontaktivista, a városi képviselőtestület mellett működő szociális és egészségügyi bizottság szakértője, a Vöröskereszt megyei, illetve országos vezetőségének tagja. Valamennyi megbízatást igyekezett tisztességgel és legjobb tudása szerint ellátni. Így önmagáért beszél az a számos kitüntetés és elismerés, amit az eddigi pályája során kapott. Többek között a nyugdíjba vonulásakor a „Vöröskereszt Munkáért” kitüntetés arany fokozatát vehette át. De számára legértékesebb a „Közéleti Munkáért” elismerés, amit Tiszavasvári város képviselő-testületétől 1998. augusztus 20-án kapott. A sors kifürkészhetetlen akaratából életük úgy alakult, hogy nem örülhetett saját gyereknek, unokának, így ő lett a családban „mindenki keresztanyja”. De anyjukként tisztelik őt az Erdélyből jött Tiszavasváriban tanuló gyermekek közül többen, akik még évek múlva is visszatérnek a Veres családhoz.

Ahogy mondta önmagáról: A munkámat, az életemet mindig is a másokért való tenni akarás jellemezte. Soha nem az önös érdekek vezéreltek. Amit tettem, emberségből cselekedtem. Az életet számomra nem azok a napok jelentik, amelyek elmúltak, hanem azok, amelyekre emlékezünk.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)