Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Moravszki Zsolt
Agrármérnök, gazdálkodó,
Tiszavasvári
Ilyennek képzelem a modern idők magyar gazdáját, mint amilyen a tiszavasvári Moravszki család két fiatal agrármérnöke. Zsolt – csakúgy, mint testvére, György – céltudatos, szorgalmas, folyamatosan keresi a szakmájában a fejlesztés, megújulás, a technológiai előrelépés lehetőségét. Ugyanakkor tisztában van azzal: e természettől nagyon függő ágazatban is csak a munka, kitartás hozza az eredményt.
1972 augusztusában született, és számára is életre szóló elkötelezettséget jelentett a szülői példaadás. Édesapja kiváló üzemgazdász volt, és nemcsak a termelőszövetkezetben alkotott maradandót, hanem az akkori fogalmak szerinti a háztáji gazdálkodásban is kitett magáért – nem egyedül. Zsolt tulajdonképpen a határban „nőtt fel”, szó szerint belenőtt a gazdálkodásba. Boldogan emlékszik vissza gondtalan gyermekkorára, amikor két dolgot fiatal fejjel megtanult. Az egyik, hogy a mezőgazdaságban közvetlenül lehet megtapasztalni a munka eredményét, ami ösztönző érzés és látványos, kézzelfogható dolog. Másrészt megértette: ha az ember csinálja, akkor van belőle siker, és lehet haladni. Nem véletlen, hogy a helyi Pethe Ferenc Általános iskola diákjaként természetjáró szakkörbe is járt, melynek révén úttörőként országos verseny megnyeréséig is jutott csapatával. A tiszavasvári Váci Mihály Gimnáziumban már a biológia és kémia voltak a fő tárgyai, tudatosan készülve a pályára. A Debreceni Egyetem Szarvasi Karára jelentkezett, ahol meliorációs üzemmérnök szakon kezdte tanulmányait.
1990-től három éven át kiváló műszaki alapokat is kaptak, amit a mai napig hasznosít, noha pont akkoriban járt le a korábbi gyakorlati eszközök ideje. Emellett főként a növénytermesztés és az öntözés, vízgazdálkodás volt a középpontban számára a diákvárosban, ahol komoly múlttal rendelkező kutatóintézetekben is szívta magába a tudást. Ő is édesapjánál, a Munka Mezőgazdasági Szövetkezetben kezdett szövetkezeti ösztöndíjjal, s újabb tanulmányai következtében növényvédelmi szakmérnökké is vált. A rendszerváltozás utáni nagy agrárátalakulások ideje volt ez, mégis, Tiszavasváriban ritka kivételként, megmaradt ez a szervezeti egység. Úgy gondolták, amíg nincs jobb forma, jó lesz a szövetkezet, s az idő őket igazolta. Zsolt, noha gyermekkorától ezt látta, kemény tanulóidőszakot élt át, melyben a kollégák sokat segítettek számára. Az öntözés, halászat mellett főként a növényvédelem lett a szakterülete, melyről azt mondja: „drága játék”, azaz óriási a felelősség minden döntésénél. A Tiszamelléki Vállalkozásnál tett rövid, egyéves kitérő után az ezredfordulón ő is csatlakozott a családi gazdasághoz. Míg korábban „csak” irányított, itt a korábbi tapasztalatok után a fizikai megvalósítás is feladata lett. Komoly szakma ez, nem csoda, hogy növényvédősként rendszeresen jár szakmai tanfolyamokra, továbbképzésekre. Emellett a gépek szeretete is megmaradt, amihez a Szarvason megszerzett műszaki képzettség alkotó módon társul. Világszínvonalú, modern gépekkel dolgoznak. Nemcsak ők büszkék méltán John Deere gépeikre, hanem gyakorta a gyártók is kikérik véleményüket.
Mint mondja, messze nem mindegy, hogy milyen gépeket vásárolnak, hiszen döntően ők ülnek bele. Az igényesség saját érdekük is. Csak a mezőgazdaság fejlődésével lépést nem tartók számára lehet különleges, hogy ezek a gépek például már aktív szenes levegősszűrűvel is védik a permetező traktorost. Még számos olyan szakmai újítást alkalmaznak, ami alapján azt mondhatjuk: csúcstechnológia, amit ők a napi gyakorlatban hasznosítanak. Ennek segítségével és a felhalmozott szakmai tudással, gyakorlati tapasztalattal, innovációs készséggel fantasztikus termésátlagokat produkálnak, melynek mesze vidékről „csodájára” járnak. Úgy fogalmaz: az embert nem lehet kicserélni, felújítani. A családi gazdaságban eredményorientáltan, mindössze két alkalmazottal dolgoznak, testvérével, édesapjával és a feleségekkel jól kiegészítik egymást. Az apa, Moravszki György beszélgetésünk során szerényen megjegyzi: ő afféle „veterán”, külső szaktanácsadó. Az információk ugyan túlhaladták, de a tapasztalata aranyat ér.
Saját családot 1997-ben alapított, ekkor lépett frigyre Molnár Mariannával, aki az egyetlen nem agrárszakember a famíliában. Bár besegít, de alapvetően a helyi Egyesített Óvodai Intézmény vezetője. Gyermekeik, Csenge és Zsolt a Kabay János Általános Iskola tanulói.
Zsolt boldog embernek vallja magát, aki azt csinálja, amit szeret. Csakúgy, mint a régi gazdák, ő is megtanulta, hogy a természethez alkalmazkodni kell, télen többet pihenve, nyáron többet dolgozva. Ez néha egyfajta „harc” is az idővel, ami azt is jelenti: a természet szabja a beosztást. Mégis jó érzés számára, hogy ezen belül óriási az önállósága, hiszen saját maga rendezi az életet. Zsolt üzenete egyértelmű: lépést kell tartani a világgal, megőrizve saját szabadságunkat.
(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Hasonló
Dr. Fülöp Erik
Moravszki György
Rozgonyi Gézáné
Kulcsár Lászlóné (Pajzs Jud...
Dr. Kádár István
Rozgonyi Attila
Balogh László
Nagyidai Kálmán
Molnár Györgyné
Takács Mihály
Tündik András
Oleár László
Maginé dr. Csirke Erzsébet
Gazdag László
Balogh László
Oleár László
Kerekesné Lévai Erika
Gombásné Veres Zsuzsa
Leövey Péter
Veres Ferencné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése