Csenger

Az indiánnyár szép verőfényes szombattal köszönt a piacra. Délelőtt háziasszonyok járják a boltokat, a hétvégi bevásárlást intézik. Mások tanszereket vagy ajándéktárgyakat keresnek. Kereskedő legyen a talpán, aki valamennyi igénynek eleget tud tenni. Nem ma kezdte a szakmát gyakorolni Vajda Sándor, a Sus-Hús Kft. ügyvezetője, akivel a szombat déli időpontban állapodunk meg: a piaczárás után és még a délutáni ügyintézés előtt találunk időt a beszélgetésre.

Hiába, az üzletember hétköznapjainak nem a blokkolóóra a jellemző tárgya. A hajnalhasadás talpon találja, de ha mutatós áruért indul az ország valamelyik szegletébe, akkor legjobb, ha le sem fekszik éjszaka. Csengertől ugyanis a világon minden messze esik. Még jó, hogy ezen csöppet sem problémázik, máskülönben siránkozássá válna az élete. Egyébként is, ha valaki a sült galambra vár, hogy majdcsak nyakon csípi egyszer a szerencséjét, az aztán lesheti a jobb napokat. Kemény leckéket kaptak ebből Vajdáék is, de ma már otthonosan mozognak az üzleti világban.

Pedig biztosan nem sokat hallott a kis szamosbecsi házban a kapitalizmusról. Itt született, 1949. január elsején, de akkor még nem osztott jutalmat a biztosító az újévkor világra jötteknek. Édesapja Vajda Sándor, középparasztként 23 hold földön gazdálkodott. Két szép lovat mindig tartott az istállóban, ezekkel dolgozott.

Anyja Szénás Ilona, szintén ebben a faluban született. Mindketten az első közt, még 1960-ban beléptek a helyi Dózsa termelőszövetkezetbe. A gyerekeiknek azonban más pályát álmodtak a szülők: úgy remélték, a tudomány könnyebbé teszi majd a megélhetésüket. Arról már a lánytestvér, Ilona − biológia-kémia szakos tanár Debrecenben − és az agrármérnök Sándor tudna beszélni, hogy valójában így van-e.

Az általános iskolát még a parányi, Szamos-parti faluban találta meg Sándor, 1955 és ’63 között. Középiskolába már átkelt a Szamoson és Csengerben folytatta tanulmányait 1963 és ’67 között. Az érettségi után felvették a Debreceni Agrártudományi Egyetemre, ám előtte tizenegy hónapot katonáskodott.

Amikor diplomával a zsebében nekivágott a nagybetűs életnek, a szülőfalu termelőszövetkezete hazahívta, és várta is az ösztöndíjszerződés okán. Az állattenyésztésben kapott munkát. Bár igazából a növénytermesztéshez vonzódott, s azt jószerivel Mester Józsefnek, a Szamosmenti Állami Tangazdaság akkori igazgatójának köszönheti, hogy a cég nevében átvállalta a hátralevő összeget.

Az agrárágazat ezernyi gond és öröm forrása volt az utóbbi évtizedekben. Amikor a sertéstenyésztést tartották slágernek, Vajda Sándort a Húsipari Vállalat csengeri üzemegysége vezetőjének nevezték ki ’77-ben. Évtizedre rá pedig a húsipari vállalat nyírmadai leányvállalata termelési és kereskedelmi főmérnökeként egy évben csak Pestre ötvenkétszer utazott. Viszont bepillantást nyert a szárnyait már bontogató piacgazdaság kulisszái mögé.

Így aztán gondolt egy nagyot, és ’91. július elsején vállalkozó lett: a sertés latin nevének rövidítése adta a kft. cégbetűinek elejét. Nem véletlenül választotta ezt a területet, hiszen 1982-ben sertéstenyésztési szakmérnöki oklevelet szerzett Keszthelyen. A kft.-ben sertéstartással foglalkoztak: alapanyagot vásároltak, hizlaltak és értékesítettek. Közben bővítették a profilt, mivel olcsóbban kínálhattak sertéshúst saját boltban.

A sikersztori főszereplői keserűen tapasztalták: arról lehet észrevenni, hogy valakit vállalkozónak tekintenek, ha elfogynak a barátai és megszaporodnak az irigyei, ellenségei. Ma már ajándékot, játékot, fodrászatot, ruhaüzletet, rövidárut, műszaki cikkeket, ABC-t, büfét is találnak a piacon a vevők, de még totó-lottóért és szerencsejátékért sem kell messze menni.

Vajda Sándor azért szívesen cserélne hat évvel ezelőtti önmagával, hiszen akkor még nyugalmasabban teltek a napjai. Ma, ha pihenni akar, régi kedvenc hobbiját, a labdarúgást űzi. És dagasztja a keblét az apai büszkeség, hisz a Sus-Hús Kft. csapatában ő a jobbhátvéd és Péter fia − harmadikos a nyíregyházi Széchenyi szakközépiskolában − a balhátvéd. A nagyobbik fiát, Tibort a tudomány ejtette rabul, közgazdasági programozó matematikusnak tanul a szegedi József Attila Tudományegyetemen.

A felesége Téglásról jött ide, Tóth Rozália. Felsőfokú út-, híd-, vasútépítő technikumba járt, akár a bátyja, de ma már ő vezeti a vállalkozás ajándékboltját.

Ha valami egészen különleges ételt kívánnak, megkóstolhatnák Vajda Sándor főztjét. A bogrács művésze. Legközelebb indul az önkormányzati képviselő-választáson, hiszen kívülről segíteni nem lehet. Már eddig sokat fáradozott Csenger gázprogramjának elindításán, és a várossá válás érdekében szervezte a tennivalókat. Álma lassan valóra válik.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)