Csenger

Bátran kihívhatná egy szokatlan szépségversenyre Csenger a hasonló nagyságú városokat széles e hazában: mutassák meg, hogy egy közel 7 ezer lelkes kisvárosban hogyan lehet egyedi arculatot kialakítani, széppé, vonzóvá tenni a települést az ott élő lokálpatriótáknak? Ha ezt a nem mindennapi versenyt egyszer mégis megrendezné valaki, hazánk legkeletibb városa, Csenger nemcsak joggal pályázhatna, hanem valószínűleg meg is nyerné a nemes vetélkedést. Ebben pedig oroszlánszerep jut a város polgármesterének, Apáti Györgynek. Amit itt nem egészen egy évtized alatt véghezvitt a munkatársaival, az méltán nevezhető emberfelettinek.

Pedig álmában sem jutott eszébe, hogy a település első embereként szervezze, irányítsa a közéletet, s gondoskodjon az ott élők komfortérzéséről. Apáti György 1947. december elsején Csengerben született. Édesapja Apáti György, a termelőszövetkezetben dolgozta le az életét. Sajnos, 1986 óta már nem lehet családja körében. Édesanyja Olvasztó Mária háztartásbeliként a gyerekneveléssel és a ház körüli teendők ellátásával, az otthonteremtéssel foglalkozott, s ő is eltávozott. A házasságukból három gyermek született, György a legidősebb, Éva gimnáziumban érettségizett és ő is három gyermeknek adott életet, most gyermekgondozási szabadságát tölti. Sándor a csengeri termelőszövetkezetben dolgozik.

Apáti György az általános iskolát Csengerben végezte el 1954 és ’62 között, majd az Ady Endre Gimnáziumba járt, és 1966-ban érettségivel a zsebében vágott neki a nagybetűs életnek. Mindig is a mezőgazdaság, a táj, a természet gyakorolt rá nagy hatást, ezért a nyíregyházi mezőgazdasági főiskola kertész karára felvételizett, ahol 1969-ben kertész üzemmérnök oklevelet vehetett át.

A sorkatonai szolgálatot a határőrségnél töltötte le, távírászként szolgált 27 hónapot. A rövid kiesés után kezdhette el felnőtt életének fontos részét, a munkát, mégpedig a csengeri Lenin Termelőszövetkezetben. Mint az természetes, előbb gyakornoki feladattal bízták meg, később kertész, majd főkertész beosztást töltött be. Bizonyára eszébe sem jutott volna elmenni a termelőszövetkezetből, ha 1985-ben nem vesz éles fordulatot az életpályája.

Történt pedig, hogy kiszemelték a tanácselnöki posztra és addigi tevékenysége, eredményei alapján meg is választották erre a funkcióra. Akkor még igencsak szokatlan szerep volt ez Apáti György számára, de őt olyan fából faragták, hogy amibe egyszer belekezd, azt nem képes félszívvel csinálni. Éjszakákon át töprengett, hogy lehetne az álmos, szürke, panelruhás Csengerből egy egészen új, addig ismeretlen, ám mégis kényelmes, komfortos várost létrehozni. Akit csak lehetett, megkeresett, gyakran Pesten kezdte a munkanapot, és jó pár embert megnyert az ügynek. Miért ne? Még a fővárosi hivatalokból is eljöttek − és nem lejöttek −, hogy a helyszínen győződjenek meg a tervek kivitelezhetőségéről.

A legnagyobb húzás természetesen az Európa-szerte ismert és elismert Makovecz Imre tervezőmérnök és csapatának Csengerbe csábítása volt. Mindössze szabad kezet ígért a tervezőknek, márpedig a művészember imádja, ha elképzeléseinek nem gátat vetnek, hanem azt támogatják. Igazi fegyvertény volt, amikor a nyolcvanas évek végén nem fogadták el az akkor még egyeduralkodó megyei építőipari vállalat egymilliárd forintos árajánlatát az általános iskolát, művelődési központot és könyvtárat magába foglaló létesítményre. Makoveczék harmadannyiból, határidőre és pazar minőségben kivitelezték. Előtte szolgáltatóházzal tették le a névjegyüket.

A rendszerváltás utáni önkormányzati választáson szintén Apáti Györgynek szavaztak bizalmat és folytathatta a város arculatának formálását. Aki látta valaha az emeletes, szürke betontömböt, benne a rendelőintézettel, most bizonyára eltéved a Makovecz-féle népjóléti intézményben. De a polgármesteri hivatal megújhodása is elismerést kelt. Épült egy sportcsarnok, most megszépül hasonló stílusban a kollégium, talán lesz konyha és ebédlő is. S ha a szűkös költségvetésből még préselhetnének ki valamit a város javára, tovább folytatnák a központ és a környék modernizálását, az útépítést.

Apáti Györgynek soha nem jutott eszébe, hogy máshol teremtsen egzisztenciát. Ebben nagy szerep jut a családnak. Még a gimnáziumban ismerte meg Simon Gabriellát, akit 1972. augusztus 5-én feleségül vett. A neje magyar-orosz szakos általános iskolai tanár, a szükségtantermek helyett létesült modern iskolában tanít. Fiuk Pál, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem gyógyszerésztudományi karán másodéves. Ő is ízig-vérig lokálpatrióta, alig várja, hogy hazajöjjön.

Szabad idejében a polgármester olvas, a kertjében almát termeszt, állatot tart. Nem tud és nem is akar elszakadni a szűkebb környezet hétköznapi feladataitól.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)