Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Csomós József
Református lelkész, püspök
Gönc, Miskolc
Csomós József, gönci lelkipásztor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke. Iparoscsaládban nőtt fel. Édesapja kerékgyártó-bognár, de inkább amolyan ezermester volt, aki segédként fél Magyarországot bebarangolva mélyítette, és bővítette szakmai tudását különféle mestereknél dolgozva. Édesanyja női szabóként –, varrónőként ugyancsak a szakma mesterei közé tartozott.
Születése idején (1956. június 19. , Eger) a család Noszvajon élt, és féléves volt, amikor az „anyai szülőfaluba”, egy mocsár közepén lévő szigetre épült, sajátos településformával rendelkező csodálatos faluba, Átányba költöztek.
Itt töltötte gyermekkorát, itt járt iskolába, s mivel szülei gyakorló keresztyének voltak, testvéreivel együtt hittanra is.
Tizennégy évesen íratták be a nagyhírű Református Kollégiumba, Debrecenbe, ahol összesen tíz évet tanult. A harmadév befejezése előtt – tekintettel a nagy lelkészhiányra és egyházzenei gyakorlatára – kihelyezték Gyulára. A gyulai gyülekezet kántoraként, segédlelkészeként egyben a Békési Egyházmegye Esperesi Hivatalának ügyeit is intézte. 1980-ban tett lelkészi vizsgát. Tanulmányai arra az időre estek, amikor a teológusokat és a fiatal lelkészeket „politikai megbízhatatlanságuk” miatt nem vitték el katonának. Így a szolgálata folyamatos maradt.
Gyuláról másfél év után a csereháti Gagybátorba helyezték, ahol feleségével együtt kilenc falu szolgálatát látták el. Több mint másfél évtizedet töltöttek az ország ezen nagyon szép, ám nagyon szegény vidékén. 1991-ben az abaúji egyházmegye gyülekezetei esperessé választották, ezt a tisztséget két cikluson keresztül töltötte be.
Ezerkilencszázkilencvennégyben hívták és választották meg Göncre, ahol azóta is szolgál. 2002 év végén választották meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökévé. (Az egyházkerület több egyházmegye egyesüléséből áll, és önálló, feladata a kormányzás és igazgatás). A tiszáninneni egyházkerület négy egyházmegyét jelent. A tisztségviselőket a gyülekezetek presbitériumai választják titkos szavazással, hatévente.
A püspök feladata – mai fogalommal kifejezve – menedzselni az egyházmegyéket. Több mint háromszáz gyülekezet tartozik hozzá, ugyanannyi lelkésszel, ami területileg Borsod- Abaúj-Zemplén megyén kívül jelenti még Heves megye nagy részét, és Jász-Nagykun-Szolnok megye egy kis szeletét. Csomós József püspök úr alapító elnöke volt az 1989-ben Gagybátorban – az ország legelnéptelenedett részén – 76 magánszemély által létrehozott Csereháti Településszövetségnek. A településszövetség elnökeként a Pro Régió Díjat is átvehette. Gönci szolgálata idején egy ciklusban önkormányzati képviselőként dolgozott a pénzügyi és fejlesztési bizottság elnökeként. Gönc ez idő alatt kapta vissza 99 év után újra a „városi” rangot.
Arra a kérdésre, hogy az embert mi motiválja, mi hajtja előre élete során, így válaszol: – Az ember ne akarjon sikeres lenni. A fő feladata megoldani a mindennapok gondját, úgy, hogy Isten dicsőségét és az emberek javát szolgálja. A nagy egész mindig a kicsi, az apró részekből tevődik össze. Az apró részek igazi értékét és súlyát az ismeri fel, aki egyben látja a nagy egészet. Aki nem mer „álmodni”, annak sose lesznek tervei. Akinek nincsenek tervei, az nem találja meg a megoldandó napi részleteket.
– Az ember talentumait, adottságait Istentől kapta, nyilvánvalóan én is kaptam valamilyen vezetői képességet, hisz mindig megtalálnak a feladatok, amelyek aztán mindig szülnek újabb, még nagyobb tennivalókat. Sosem vágytam tisztségre, úgy látszik a sikeres feladatvégzés ezt előbb-utóbb hozza magával.
Még 1978-ban házasságot kötött évfolyamtársával, a hosszúpályi lelkészcsaládban született Bartha Ildikóval. Ő is a lelkészi hivatást gyakorolja, most iktatták be a gönci második lelkészi állásba. Négy fiúgyermeket neveltek fel, akik valamennyien a „Refiben” tanultak, vagy még tanulnak.
József (1980) Hajdúszoboszlón segédlelkész. Nős, egy három hónapos kisfiú, Bence édesapja. András (1984) érettségi után szakácsnak tanul. Dániel (1986) most kezdte a negyedik évet, a nyáron sikeres kántorvizsgát tett és egyházzenei pályára készül. A legkisebb Balázs ugyanitt most másodikos.
Csomós püspök úrnak, ha lenne szabad ideje, akkor azt a család után horgászással töltené, mert mint mondja ez az egyetlen dolog, amikor az ember lelkiismeret furdalás nélkül nem csinál semmit.
Sosem volt elégedett önmagával, ami egyfajta természetes elégedetlenséget jelent. Ez viszi előre a mindennapi teendők lehető legjobb megvalósításában. Mindezt mégis teljes belső nyugalomban és békességben teszi, mert számára a halál is életének része lesz, amit át fog lépni. Ezért nem az a kérdés meddig él még és addig mit végez el, hanem ameddig él, addig a rábízott feladatokat a szerint a „minta” szerint végzi-e el, amit Megváltójában a mennyei Atyától kapott.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése