Bánszkyné Szepesi Éva

Takarékpénztár-elnök, ügyvezető igazgató,

Gönc

baz_06_70_banszkyne_szepesi_eva.jpgMindig őszinte és egyenes embernek tartotta magát, aki mozdonyvezető édesapjától azt is megtanulta, hogy csak a tisztességes, becsületes munka és a másikkal szembeni bizalom eredményezhet sikert hosszú távon. Édesapja, aki nagyon szigorú és következetes ember volt (családját egyetlen pakkal telepítették át 1946-ban Csehszlovákiából Hidasnémetibe), sokat foglalkozott gyermekével, különösen matematikából fejlesztette tudását. Édesanyja rosszul diagnosztizált és kezelt betegsége következtében a család egyetlen gyermeke lett, 1956. augusztus 1-jén született Abaújszántón.

Gyermekkorát Göncön töltötte, itt tanította betűvetésre Belánszky Ilona. Később Gédra Ferencné és Azari Istvánné, a matematika–fizika szakos osztályfőnök és nagyszerű pedagógus tett sokat tudása elmélyítéséért. Imádott verseket mondani, számos szavalóverseny résztvevője volt. A vers máig végigkíséri életét, kedvenc költője József Attila. Sikeresen felvételizett a Földes Ferenc Gimnáziumba, azonban helyhiány miatt elutasították, így az encsi Váci Mihály Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Elsősorban Borsos István igazgató úr maradt meg emlékezetében, aki embersége révén sokat törődött diákjaival. Bár jogi pályára készült, és sokáig bíró szeretett volna lenni, az igazgató úr javaslatára mégis a Közgazdasági Egyetemre felvételizett, ahová „kapásból” felvették. Egyetemi évei előtt – nagynénje jóvoltából – két és fél hónapot töltött az Egyesült Államokban, főleg Connecticut Államot és a Keleti-partot „barangolhatta be”.

Egyetemi tanulmányai során mindvégig dolgozott, különféle elfoglaltságai révén eltartotta saját magát. Nagyszerű tanári gárda gondoskodott elméleti és gyakorlati felkészültségéről: többek között a jelenlegi rektor, Mészáros Tamás, Berend T. Iván, Pach Zsigmond Pál, és akinek a legjobb előadásokat köszönheti, Hagelmáyer tanár úr, aki később az Állami Számvevőszék elnöke lett.

Mivel a VBKM tanulmányi ösztöndíjasa volt, így természetesen a cégnél kezdte közgazdász pályafutását: elemző közgazdászként dolgozott a Ganz utcában. Ezt hamarosan egy másik gyáregység, az Akkumulátor Gyár követte Angyalföldön, ahol bérgazdálkodási csoportvezető lett.

Férjhezmenetele után 1982-ben került haza Göncre, innen járt be négy évig Encsre, a BUBIV 10. számú gyáregységébe, ahol mint anyag-áruforgalmi osztályvezető töltött be felelősségteljes beosztást.

A Gönc és Vidéke Takarékszövetkezet nyugdíjba vonuló elnökének, Kalocsai Nándornak több hónapos „rábeszélése” eredményeként vállalta el a takarékszövetkezet ügyvezető igazgatói tisztét 1986-ban. 1987 tavaszán elnökké választották, azóta tölti be ezt a tisztséget.

A ma Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár nevet viselő pénzintézet akkoriban 86 millió forintos mérlegfőösszeget és 4,3 millió saját tőkét vallhatott be. A közel két évtized következetes munkájának eredményeként 2004-ben ez a két mutató 6 milliárd 362 milliót és 383 millió forintot jelentett. A négy kis településen működő intézmény mára tíz kirendeltséggel működik: beleértve a két fővárosi fiókot, Kecskemétet és Tiszaújvárost is, négy helyen működtetnek ATM-et. Most elsősorban az első külföldi fiók, a jövő évben Szlovákiában nyitandó kassai kirendeltség feltételeinek megteremtésén munkálkodnak.

„A legnehezebb a sok változás volt  – emlékezik vissza a közel két évtizedre Bánszkyné Szepesi Éva. – A 90-es évek eufóriája hamar elmúlt, a rendszerváltás nem hozta meg a várt emberi kiteljesedést, a bankszektor nem volt felkészülve az önállóságra, így szinte mindent az alapoktól kellett kezdeni. Az elmúlt évek eredményeinek záloga az a hit, amivel az embernek rendelkeznie kell, ha céljait el akarja érni. Fontos az is, hogy szeresse munkáját, hisz aki nem szereti azt, amit csinál, nem végezhet sikeres tevékenységet.”

Eddigi tevékenységét Takarékszövetkezeti Érdeméremmel, Megyei Díjjal, több vöröskeresztes kitüntetéssel (1986-tól a Vöröskereszt titkára Göncön) ismerték el.

1990-től mind a négy alkalommal megválasztották a helyi önkormányzat képviselőjévé, ettől a tevékenységétől azonban visszalépett. Korábban egy évet tanított egykori gimnáziumában, makro- és mikroökonómiát hallgathattak diákjai.

1980-ban kötött házasságot Bánszky Ádámmal, aki autógépész üzemmérnök, Győrben végzett, jelenleg vállalkozó. Éva lányuk az idén államvizsgázott a Zsigmond Király Főiskolán, egyébként végzett grafikus. A tíz évvel fiatalabb Ádám nyolcadikos általános iskolás.

Sokat olvas (Márai Sándor a kedvence), szeret utazni, és imád autót vezetni. A világ számos pontján megfordult, a legnagyobb hatást az emberi kultúra bölcsőjének tekinthető Görögország és Kréta tette rá. Nyugdíjaskorában szeretné megélni még azokat a „szabadságvágyakat”, melyeket fiatal korában a körülmények nem tettek lehetővé.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése