Nyíregyháza

Pedagógusnak készült, s jó két évtizede az jelenti Bodnár Tiborné, született Bakó Klárának, a legnagyobb örömet, ha tanítványai megértik nemcsak a kimondott szót, hanem a mögöttes tartalmat. Nemcsak betartják az iskolai közélet, majd a társadalom írott és íratlan szabályait, hanem el is fogadják azokat. Ebben a szellemben nevelte fel mindkét gyermekét.

Oroson született 1953. november 3-án. Édesanyja, lánynevén Szabó Lenke, a háztartásvezetésben és a gyermeknevelésben látta kiteljesedni önmagát. Édesapja, Bakó Béla, hivatalsegédként kereste a család kenyerét. Sajnos, már egyik szülő sem lehet közöttük. Négy testvér osztozott a szülők szeretetén, az ikerfiúk, Miklós és Béla vállalkozók, Klári tanár, a húga, Mária, főállású anya. Két gyermeke született, Viktor végzős közgazdász, Melinda elsőéves joghallgató az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen.

Bakó Klára a Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett 1972-ben, ezt követően a Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar–orosz szakán szerzett diplomát. 1976-ban pályakezdő tanárként helyezkedett el Gávavencsellőn, az akkori II. számú iskolában.

– Szeretettel emlékszem a beilleszkedés időszakára – vallja. – Kedves, nyitott, segítőkész falubeliekkel találkoztam. Itt kaptunk szolgálati lakást, itt alapítottunk családot, itt született a két gyermekem. Szakmai területen egyre több tapasztalatot szereztem, s fiatalon bekapcsolódtam a közéleti munkába is.

Kezdetben a pedagógus szakszervezet érdekvédelmi teendőit látta el a tantestületben, majd megyebizottsági taggá választották. 1987-ben kinevezték a gávavencsellői általános iskola igazgatójának. Igen fiatalon kapta ezt a megtisztelő megbízatást. Meg kellett tanulnia más léptékben gondolkodni, dolgozni. Míg korábban az osztályáért volt felelős, a vezetői munkában az iskola egészéért kellett munkálkodnia.

A tárgyi feltételek alakulásában óriási előrelépés volt az új iskolaépület birtokba vétele. Korábban ugyanis 17(!) helyen, óriási költségeket felemésztve működött az intézmény. Az, hogy végre egy helyen lehettek, ez nemcsak a tárgyi feltételek javulása felett érzett öröm, hanem a tartalmi munka szempontjából is hallatlanul fontosnak bizonyult.

Nem mindennapi kihívás volt maga az építkezés, a beköltözés, az intézmény működtetésének megszervezése, az új hagyományok megteremtése.

– Úgy hiszem – ha zökkenőkkel is – de sikerrel oldottuk meg a feladatot egykori kollégáimmal. Mindig is az volt a határozott meggyőződésem, hogy a megyeszékhelytől, nagyobb városoktól viszonylag távol élő gyermekeknek is találkozniuk kell minden olyan lehetőséggel, élménnyel, amelyek gazdagítják személyiségüket. Ezért szerveztük meg a hangversenyeket, a képzőművészeti tárlatokat, és vittük őket színházba, uszodába.

Az 1990-es évekhez kötődik a Rétközi Iskolaszövetség alapítása, amelynek munkájában a környékbeli intézményvezetőkkel együtt Bodnár Tiborné is aktívan részt vett. A RISZ tízéves működése bizonyítja az akkori ötlet életképességét és szükségességét. Az időközben Rakovszky Sámuel honvéd ezredes nevét felvett általános iskola tantestülete meghatározó ereje lett a Rétközi Iskolaszövetségben folyó szakmai munkának.

Az igazgatónő az önképzést is nagyon fontosnak tartotta, intenzív tanfolyamot végzett, vizsgázott, szakdolgozatot írt, német nyelvvizsgát tett.

Közben a gyermekei felnőttek, és családi okok miatt beöltöztek Nyíregyházára, a 19-es iskolában kezdett tanítani. Osztályfőnöki munkaközösség vezető lett. Fő feladatául az iskolában folyó nevelési munka koordinálását jelölték meg.

Bekapcsolódtak a Comenius-pályázatba, s a minőségbiztosítási munka második fázisában tartanak. Kezdettől fogva tagja az öttagú támogató teamnek, amely ezt a munkafolyamatot összehangolja.

Életre szóló indíttatást jelentett a fiatal lánynak, hogy Szalga Zoltán és a neje, Erika igazi tanáregyéniségekként mutatták meg számára a pedagógusi pálya szépségét. Minden bizonnyal nekik köszönheti, hogy ezt a hivatást választotta.

Soha nem nyugodott bele a látszólagos közönybe, eredménytelenségbe, soha nem látta a küzdelmet eleve reménytelennek. Ma már kevés az ilyen pedagógus, aki örömmel látja el a hivatása gyakorlásából rá háruló feladatokat. Nemcsak régen volt lámpás a tanár, hanem ma is ezernyi teendőt rak a társadalom a pedagógus vállára. Bizonyára abból is fakad ez, hogy élvezik a közösség, mindannyiuk megbecsülését, szeretetét.

– Fel kell vállalnunk ma a gyerekek problémáit – folytatja Bodnárné –, ugyanis súlyos társadalmi konfliktusok csapódnak le az iskolában. Tetten érhető a munkanélküliség okozta kilátástalanság, a gyermekek tanulási nehézségekkel küzdenek. A mi feladatunk, hogy ebben a helyzetben is megmutassuk a kiutat nekik és a szüleiknek is. Ezen munkálkodom.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)