Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Balla Jánosné
Polgármester,
Nyírbátor
Igazi lokálpatrióta, ezer szállal kötődik Nyírbátorhoz, ehhez a dél-nyírségi kisvároshoz, amely mind a mai napig, a nyírségi műveltség, a pezsgő kulturális élet legtipikusabb területe. Itt született, itt éltek szülei nagyszülei is. A Báthory István Gimnáziumban érettségizett, középiskolai tanulmányai befejezése után a Könnyűipari Műszaki Főiskola Ruhaipari Gyártástechnológus Karán szerzett diplomát. Az utolsó tanítási évben már ösztöndíjasa volt a Nyírbátorban működő ruhaipari szövetkezetnek, így teljesen természetesnek tartotta, hogy a főiskola befejezését követően szülővárosában vállaljon munkát, annak ellenére, hogy több állásajánlatot is kapott a fővárosból.
1972-től kezdett el dolgozni, többféle pozícióban évekig volt elnöke annak a szövetkezetnek, ahol annak idején ösztöndíjas diákként kezdte pályáját. Közben folyamatosan képezte magát, nem volt olyan esztendő, hogy ne szerzett volna valamilyen felsőfokú képzettséget.
Elvégezte a szakosítók sorozatát, külkereskedelmi szaktanfolyamot, szerzett auditori szakképesítést, tanult nyelveket. Volt egy rövid kitérő életében ezerkilencszáznyolcvanegy és ezerkilencszáznyolcvanhat között, amikor elszakadt szeretett városától, és Vásárosnaményban, az ottani ruhagyár főmérnöki teendőit látta el.
Ez volt az az időszak, amikor törés következett be magánéletében, elvált, és hároméves kisfiával egyedül maradt. Szakmai fejlődése szempontjából utólag pozitívan értékeli a történteket, mert abban a nagyvállalati rendszerben számos olyan magasabb szintű szervezési, beruházási feladatot kellett megoldania, amire nem lett volna alkalma a szövetkezetben. Miután az a szövetkezeti elnök, akinek a keze alatt vezetővé vált, nyugdíjba vonult, visszahívták szülővárosába a ruhaipari szövetkezet élére. A rendszerváltozás éveiben a szövetkezet átalakult gazdasági társasággá.
Majd gyökeres fordulat következett munkájában, amely 2003-ban az időközi polgármester-választással érkezett el. Az élet hozta ezt a helyzetet, hiszen senki nem születik polgármesternek. Az előzményekhez tartozik, hogy az elmúlt ciklusban jelentős változás történt a város élén. Tizenkét év után baloldali szocialista csoport vette át az irányítást.
Az előző polgármester nagyon sok feladatot vállalt és épített be programjába, melyek egy részét el is indította. Amikor országos vezetővé választották, olyan helyi születésű a város iránt elkötelezett menedzserszemléletű gazdasági vezetőt kerestek, aki folytatni tudta az elkezdett munkát. Fontos kritérium volt, hogy a város leendő vezetője tiszteletnek és közmegbecsülésnek örvendjen.
Megtiszteltetésnek vette, amikor rá gondoltak, jelölték és 2003. június 15-én szülővárosa, Nyírbátor polgármesterévé választották. Nem volt könnyű az eltelt egy esztendő, hiszen korábban egy olyan gazdasági társaságnál dolgozott, ahol a döntéseket három tulajdonos hozta. Innen bekerült egy sokkal összetettebb szervezetbe, ahol jelen volt a demokrácia sok-sok vadhajtása is.
Rendkívül nagy energiával vetette bele magát a munkába, akkor is és jelenleg is napi tíz-tizenkét órát dolgozik, egyetlen döntést nem hoz, egyetlenegy határozatot nem ír alá úgy, hogy ne ismerné annak hátterét. Ezt a munkastílust kollégái megszokták, elfogadták és tolerálták. A hivatal is egy teljesen más fordulatra állt.
A polgármester asszony ugyanis rendkívül feszes munkatempót diktál. Fáradhatatlan, irigylésre méltóan jól ápolt és mindig nagyon elegáns. Ez is fontos elvárás, amelynek a város vezetőjének meg kell felelnie. Hiszen nem telik el nap, olyan rendezvények nélkül, amelyeken fontos megjelennie.
Tele van tervekkel, elképzelésekkel, bár már sok minden megvalósult választási programjából, de még számos a lakosság életminőségét javító program kivitelezésnek lehetőségén dolgozik. Ezek közé tartozik többek között egy többcélú művelődési ház felépítése, a Báthory-vár rekonstrukciója, az eddig megvalósított vagy elindított beruházások összege több mint három milliárd forint. Megvalósításukkal természetesen nincs vége a beruházásoknak, hiszen folyamatosan utakat, közműveket kell építeni, ezekhez forrásokat kell találni, pályázni különböző alapokra, majd a beruházásokat lebonyolítani. Az elmúlt egy esztendőben a hivatali munkát is átszervezte, ma már kisebb létszámmal kevesebb döntési lépcsőben dolgoznak, hatékonyabban.
Munkájához a legnagyobb segítséget családjától kapja. Férje és két fia jelentik az ösztönzőerőt. Szabadidejét legszívesebben a hegyek között, a Mátrában tölti, ott van egy kis parasztházuk, melynek kertjébe virágokat ültet. De igyekszik minden esztendőben néhány napot kedvenc sportjának, a síelésnek szentelni, hiszen a szellemi fittség alapfeltétele a jó fizikai kondíció, a polgármesterséggel járó feladatok ellátása, pedig megköveteli mindkettőt.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Dr. Marozsán Károly és Maro...
Dr. Szabó Sándor
Jánvári Tibor
Tamás Ferenc
Kaliba András
Dr. Szabó Sándor
Dr. Balázsy László
Nagy Sándor
Balla Istvánné
Dr. Szabó Sarolta PhD
Horváth Ferenc
Nyitrai Lászlóné
Csillám Mária
Hamza Józsefné
Sipos Sándor
Dr. Szabó Éva
Csordás Ferenc
Gönczöl Mihály
Kertes Zoltánné
Németh Attila
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése