Nyírvasvári

Rendezett, takaros település a homokdombok között, erdők tövében megbúvó Nyírvasvári. Ahogy a polgármesteri hivatal udvarára érünk, azonnal látszik: a falu első embere is szereti a szépet, a gondosan ápolt ágyásokban nyílnak a virágok. „Mert tudod mi a virág? A földnek jósága. Tudod, mi a jóság? A lélek virág.” Vajdics Mihály polgármester, elmondása szerint, legfőbb feladatának tekinti, hogy úgy fejlessze a települést, hogy közben jóra, szépre tanítsa az embereket. Hisz abban, hogy kitartó, aprólékos munkával mindez megvalósítható. Ő már csak tudja, hiszen az élet megedzette.

1951-ben született Nyírpilisen, egy hétgyermekes földművescsalád negyedik gyermekeként. Az általános iskolát is szülőfalujában végezte el. Olyan tanárai voltak, akik mindent megtettek azért, hogy emberségre, tisztességre, hazaszeretetre neveljék a gyermekeket. Ma is nagy tisztelettel és hálával gondol vissza Papp János iskolaigazgatóra, Jánvári Tiborra, Kurtyán Máriára, Pócsfalvi Pubira, Karcub Istvánra, Kis Gyulánéra, dr. Békés Géza tiszteletesre és a többiekre, akik csodálatos tanárok és emberek voltak. Elsősorban nekik köszönhető, hogy ez a kis falu orvosokat, ügyvédeket, tanárokat, papokat adott az országnak.

Ám a Vajdics gyerekek sorsára rányomta bélyegét a történelmi kor, a diktatúra. A család a hatalom szemében több okból is megbízhatatlan volt. Az édesapa Horthy Miklós katonájaként megjárta a frontot, köztudott volt mély vallásossága. A legidősebb fiú hittudományi egyetemre járt. Meg is lett ennek a következménye. Az édesanyának minden gyermek továbbtanulásáért meg kellett küzdenie, sokszor eredménytelenül, ám mégsem tágítottak, mert keménységre, kitartásra nevelték őket. S nem hiába, mert mint Vajdics Mihály mondja, a sors mindig igazságot tesz: bár az öt testvér életéből éveket vettek el, az ő gyermekeik már valamennyien egyetemet, vagy főiskolát végeztek. Nyírvasvári polgármesterének ez nem adatott meg. 1966-ban a 114-es Építőipari Szakmunkásképző Intézetet végezte el, mert a hatalom neki és öccsének ezt jelölte ki. Miután kitanulta a kőműves szakmát, a fővárosban kereste a boldogulást, innen került az 1970-es árvízi újjáépítés során Darnóra, ahol kiérdemelte a Kiváló Dolgozó címet. Budapestről azonban hazahozta a honvágy, öt éven keresztül három műszakban zsákolt a Nyírbátori Növényolajgyárban. Az igazságérzete azonban itt sem engedte, hogy szó nélkül tűrje a packázásokat, ezért inkább a maga urává vált. 1981-ben pedig letette a mestervizsgát.

Közben egy lakodalomban megismerkedett egy nagyon szép, hosszú hajú, bájos arcú és jólelkű kislánnyal, akivel 1974-ben házasodtak össze. A feleségének nagyon sokat köszönhet, mivel mindig biztosította számára a nyugodt családi hátteret, miközben ő mindig a háttérben maradt. A házassága révén került Nyírvasváriba. Erzsébet asszony most a családi vállalkozást vezeti. Nagyobbik lányuk ügyvéd, a kisebbik pedig történelem–könyvtár szakos tanár, mindketten Nyíregyházán élnek. Vajdics Mihálynak volt egy gyermekkori álma. Szeretett volna felfedezni egy lakatlan szigetet, és ott minden jó embert letelepíteni. Az álmok álmok maradtak, de arról nem tett le, hogy boldogabbá, elégedettebbé tegye az embereket. Amikor arról faggatom, hogy miért döntött annak idején a politikai szerepvállalás mellett, azt válaszolja: szeretne mosolygó embereket látni Nyírvasváriban, illetve személyes példamutatással is jóra, szépre nevelni őket.

Ezt a törekvést, a jóság igényét még a szülői házban ültették el benne. Megható pillanat volt, amikor nemrég az ország másik végéből felkereste néhai édesapjának egyik egykori katonatársa. Mint elmesélte, minden valószínűség szerint az életét köszönheti Vajdics Péternek, aki a lövészárokban azt tanácsolta neki: lőjenek a levegőbe, ne embertársaikra, hátha a jó Isten majd odahat, hogy az ellenség is ezt tegye. Aligha lehet véletlen, hogy az egész századból csupán ők ketten tértek vissza a frontról.

Miként a szülői házból ered a tudás, a kultúra szeretete, tisztelete is. Gyermekkorában gyertya fényénél olvasták a verseket, regényeket. Édesanyja két évig polgáriba járt, németet tanult, de abba kellett hagynia, mert jött a nagy család. Édesapja is éles eszű ember volt, elnökhelyettest akartak csinálni belőle a tsz-ben, de nem hagyta magát rábeszélni. S bár sokat dolgozott, ha tehette, azonnal olvasott.

Ezek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy Vajdics Mihály verseket ír. Annak idején, a választási kampány során is verssel köszöntötte a nyírvasvári polgárokat. Műveiből, szóljanak bár örömökről vagy fájdalmakról, mindig kisugárzik a jobbítás szándéka, a hit, hogy lehet és kell segíteni az embereken. Ez a hit pedig olyan erőt ad, melyből az egész település merít, mely épít és szépít, mely meggyőz minket arról, hogy a legmerészebb álmok is valóra válhatnak.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)