Hovánszki György

Polgármester,

Nyírlugos

Mint száműzött, ki vándorol a sűrű éjen át… Az Erkel-opera nagyáriája cseng-bong fülemben. A polgármester irodájában beszélgetünk. Adatok, tervek, eredmények hangzanak el, de mivel régi ismerősök vagyunk, hamar szubjektívre vált a hang. A sikeres vállalkozót 1990-ben választotta először polgármesterré szülőfaluja. A tsz megszűnt, az állami gazdaság csődbe ment, alig volt valakinek munkája. „Nem tudtam éjszaka aludni, csak forgolódtam. Sorolgattam magamban a bajokat, a megoldandó problémákat. Kilátástalan volt minden. Aztán felkeltem, és éjnek évadján felültem a kis Simson Schvalbe motoromra. Hajtottam, hajtottam, ki a határba. Gazos parlagföldek, elhagyott táblák, vigasztalan homokdombok között vezetett az utam. Hiába mentem, mentem, csak előttem volt annak az asszonynak az arca, aki előző nap jött be a hivatalba gyermekével, és szemrehányóan mondta: polgármester úr, éhezünk, a villanyszámlát se tudjuk kifizetni.”

Valljuk be, nem volt alap nélküli a család aggodalma, amikor megpróbálták lebeszélni, hogy induljon a választáson. Tudta a párja: ha belevág, akkor is megcsinálja, ha belehal.

Hovánszki Györgynek mosolygós az arcberendezése, de nagyon mély elszántság sugárzik a szeméből, ha olyasmiről beszél, aminek igazáról, helyességéről meg van győződve. Ugyanezt a tekintetet láthatta annak idején Bajkán tanár úr a mátészalkai Mezőgazdasági Technikumban, mint amivel most idéz fel egy történetet: „Azért lapátolom itt a szenet, mert lyukas a cipőm, és a zoknim odafagy a jéghez.” A félárván nevelkedett kisdiák éjszaka kiszökött a kollégiumból, és a gőzmozdonyok szenét pakolta. A lelkiismeretes tanár meglátta az esőcsatornán közlekedő diákot, és rosszat sejtve követte az éjszakában. A torokszorító történet happy enddel végződött, mert ezt követően már az iskola kazánját fűteni kelhetett fel hajnali két órakor a tinédzser Hovánszki György.

Nem csak az éjszakai szénlapátolás, hanem a felnőtt ember éjszakai motorozása is eredményt hozott. Azon az éjféli túrán villant fel előtte a magától értetődő lehetőség: itt erdőt kell telepíteni. Lehet, hogy magától értetődő, de magától egyáltalán nem megvalósuló terv. Tény viszont, hogy ma 340 hektár önkormányzati erdő övezi Nyírlugost. Azt a várost, ami húsz éve egy elhanyagolt, szemetes, kilátástalan helyzetben lévő falu volt. Az árnyas erdők és dombok között pedig ez a bizonyos város teljes infrastruktúrával összkomfortos lakóhellyé vált. Minden út szilárd burkolatú, százszázalékos a szennyvízhálózat, mindenütt bevezetve gáz és víz. Hitetlenkedve vetem közbe, Nyíregyháza belvárosi részein vannak helyek, ahová szippantó jár. Tényleg? Látom, kételkedik. Gyere, nézzünk szét – invitál.

A megbízható szolgálati Skodában hangtalanul kapcsolgat a váltó. Nem is baj, mert a jobb kéz el van foglalva a mutogatással. „Nézd, itt az új rendelő! Nőgyógyászhoz, belgyógyászhoz, reumatológushoz ki se kell mozdulni a városból, rövidesen kibővül szemészeti és bőrgyógyászati szakrendeléssel is. A ligetünket láttad már?” Az impozáns iskolaépület mögött tóval, gyönyörű nagy ívű fahíddal, székely kapuval fogad a még karomnyi fákkal az égre pillantó zöld sziget. Itt is, ott is szorgos munkáskezek tesznek róla, hogy olyan legyen az egész, mint egy szép, falusi tisztaszoba. „Aki dolgozni akar, annak van munkája – simogatja meg a zsindelyt a díszkerítés oszlopának tetején a polgármester. Az Önkormányzati Kft. tavaly 29 millió forint bért fizetett ki. A cigányoknak hetente fizetünk az uborkásban, nekik úgy alkalmasabb, miért ne alkalmazkodjunk? Jönnek és szedik az uborkát. Lehet velük beszélni, meg kell találni a hangot, amit megértenek, és ők is alkalmazkodnak.”

Elindulunk az uborkáshoz, közben ismét követhetem az ujját. Lépten-nyomon építkezésekbe botlunk, mintha nem is a válságsújtott Magyarországon volnánk. Lassítunk egy szerényebb régi háznál. „Itt lakott nagymamám, aki 86 évesen nevelt, amikor az a szénlapátolási afférom volt”. Kicsit csend ül közénk, lassan kiérünk az erdők közé. A szeptemberi bágyadt kánikulában még mindig akad szednivaló. A szemet gyönyörködtető lugasrendszer, a nyílegyenes sorok ismét közös iskolánkat juttatja eszembe. A tangazdaságot, ahol megtanították, hogy eredményt csak fegyelemmel és kitartással lehet elérni. Nem mindenki tanulta meg. Bajkán tanár úrnak egykori diákja, Hovánszki Gyuri esetében nyugodt lehet a lelkiismerete. Hórihorgas napraforgók napsugártányérjai integetnek, mellettük cukkinitábla. A polgármester szeretettel néz végig a gazdagon termő töveken, tenyerébe vesz egy alig kinyílt virágot. Az asztalán egy szál rózsa volt, villan elém egy kép. „Egy kisdiáktól kaptam a tanévnyitón” – mondta, amikor azt a kezébe vette. Kaknics Lajos, a Nyírerdő vezetője említette egy ünnepség után:
„Az egyik gyerek azt mondta a mellette állónak: nézd csak, ott van városalapító Gyuri bácsi.” „Nézd ezt az akácost, már majdnem húszéves” – lassítunk visszafelé menet a gyönyörű erdő árnyában. A termetes fák alig fiatalabbak, mint az éjféli motoros története.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: napkeletadmin 2018. 01. 17.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Dzsudzsák Balázs

Dr. Hancsicsák Mihály

Háda Istvánné

Kaprinyák Tibor

Balla Erzsébet