Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Becsei György
Polgármester,
Nyírgyulaj
Nyírgyulaj történetében bizonyára mérföldkőnek számít a 2002. esztendő. Ennek az évnek az őszén új polgármestert és megújított önkormányzati képviselő-testületet választott a község lakossága. Ez az önkormányzat fiatalos lendülettel, nagy tenni akarással látott munkához. A konkrét tennivalók közt szerepel a napközis konyha korszerűsítése, teleház létrehozása, munkahelyek teremtése, egy szebb, vonzóbb faluközpont kialakítása is a tervek közt szerepel.
Polgármesternek választották Becsei Györgyöt. A 27 éves fiatalember megyénk egyik legfiatalabb polgármestere. A 9 fős képviselő-testületbe négy új képviselőt választottak. A krónikás feljegyezheti, hogy két agilis pedagógus, az iskola igazgatója, annak helyettese és a helyi sportvezető is a testület tagja lett. A jegyzői teendőket jogvégzett fiatalember, dr. Mózer Albert Tamás látja el. A megyénket bemutató könyvsorozatban Nyírgyulaj most szerepel először. Ennek a fejezetnek talán ezt az alcímet is adhatnánk: A mocsártól az internetes világhálóig. Az őslakók ugyanis nem kősziklára, hanem mocsaras vidékre építkeztek. A főutak forgalmából kieső település eddig keveset hallatott magáról, ám a közelmúltban a polgármester kis csapata honlapot nyitott az interneten. Egy kis visszatekintés. Az egyik fent maradt írás azt bizonyítja, hogy 1328-ban már lakott volt ez a település. Gulainak, majd Gyulajnak nevezték, az 1920-as években kapta a Nyír előnevet. Három mocsár volt itt a közelben, ezeket lecsapolták, mind nagyobb területet vettek művelésbe. Nyírgyulaj földművelő község volt és napjainkban is az. Jó minőségű földek vannak a határban. Hagyományosan dohányt termelnek az itteniek, a második háború után az almafák is elszaporodtak.
A történelem során tűzvész többször is felperzselte a lakásokat, de az itt élők mindig talpra álltak, a föld és a hagyomány itt tartotta, összetartotta őket. A viharosnak mondott magyar történelem során a nyírgyulaji magyarok közé rutének is betelepültek, majd asszimilálódtak. Három történelmi vallás is jelen van a településen. Nagyság, illetve létszám szerinti sorrendben: a görög katolikus, a református és a római katolikus. Természetes, hogy három templom tornya magasodik az ég felé. A római katolikus templomot arasznyi idővel korábban, 1984-ben építették. A közelmúlt felemlítésénél kell leírni, hogy 2002 augusztusában a helyi általános iskola felvette Kossuth Lajos nevét. A névadó ünnepséget az oktatási miniszter is megtisztelte jelenlétével. Nyírgyulaj földrajzi fekvése nem éppen szerencsés, de nem is kedvezőtlen. Közel van ide Nyírbátor. Hamar megközelíthető Újfehértó, illetve Baktalórántháza, e két település között gyönyörű erdőn át vezet az út. 2001-ben egy harmadik várossal, Máriapóccsal is összekötötték Nyírgyulajt, mert megépült a 3 kilométeres összekötő út.
A közeljövőben a benzinkutat korszerűsítik, környékét rendbe teszik, ezáltal is szebb lesz a falukép. A piacot szeretnék legálissá, környezetvédelmi szempontból elfogadhatóvá tenni. Néhány fedett pult, illetve asztal is lesz a piacon. Az önkormányzat szeretné megkapni a volt tsz-iroda épületét. Ha ez sikerül, napközi otthont rendeznek be itt idős embereknek. A könyvtár mellett teleházat alakítanak ki, minden korosztálynak, de főleg fiataloknak. A számítógépek beszerzésére már beadták a pályázatot. Később fénymásoló, telefax és egyéb is lesz a teleházban, szolgáltatásokat is bevezethetnek. Átalakítják a kultúrházat, egy közösségi házat és házasságkötő termet is kialakítanak benne. A napközis konyhát korszerűsítik. A főút mellé végre járdát építenek. 2003-ban falunapot tartanak, hagyományteremtő szándékkal.
A foglalkoztatás külön kis fejezetet érdemel. A 2120 lelkes községben jól működik egy szerszámgépgyártással foglalkozó kft., elismert hazai és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, de csak hat embernek ad állandó munkát. Egy mezőgazdasági kft. idénymunkásokat foglalkoztat, itt a dohánytermesztés dominál. A helyi Mária Oltalma Szeretetotthon, amely a Görög Katolikus Egyház fenntartásában áll, 8–10 munkavállalót juttat munkához a szociális szférában. Magas a kereskedelemmel, vendéglátással és mezőgazdasággal foglalkozó egyéni vállalkozások aránya. Az említett új úton fő idényben 15 nyírgyulajit naponta átszállítanak egy máriapócsi gyümölcsfeldolgozó üzembe. A település önkormányzata 52 közszolgálatban álló személy munkáltatója, ők főleg köztisztviselők és közalkalmazottak. Így is 18 százalékos a munkanélküliségi ráta, ezért az önkormányzat kapcsolatot akar kialakítani a környező települések munkáltatóival, elképzelés van egy 30–40 embert foglalkoztató kisüzem letelepítésére is.
E település új irányítója,vezetője Becsei György, tősgyökeres nyírgyulaji. Az egészségügyi főiskolán szerzett szociális munkás diplomát. Az elmúlt években a polgármesteri hivatalban dolgozott, főleg szociális ügyekkel, munkaüggyel foglalkozott. Nőtlen. Tervezi, hogy hamarosan, vagyis 2003-ban megnősül. Szívesen foglalkozik számítástechnikával. ő a jövő embere. Azt szeretné, ha a sajtó a jövőben többet írna Nyírgyulajról. Többet, szépet és jót.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 14. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Tóth Istvánné Csipkés Erzsé...
Dr. Varga Lajos
Zichar János
Őz Zoltán
Dr. Marozsán Károly és Maro...
Dr. Szabó Sándor
Jánvári Tibor
Papp Bertalan
Tamás Ferenc
Csoma Zoltán
Kaliba András
Dr. Szabó Sándor
Béres Gábor
Küzmös Mihályné
Bulátkó Kornél
Dr. Balázsy László
Nagy Sándor
Balla Istvánné
Dzsudzsák Balázs
Dr. Hancsicsák Mihály
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése