Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Őz Zoltán
Erdésztechnikus, vadász
Terem
Legendák keringenek az erdészek és a vadászok kapcsolatáról. Sokan megesküdtek volna arra, hogy az erdész kilövi a vadat, a vadász kivágja a fát. 2-3 éve az erdésztechnikus magába foglalja a vadászt, az erdészt és a környezetvédőt. Mindezt a szakma avatott mesterétől, Őz Zoltántól hallom, aki épp ma ünnepli 49. születésnapját. Öt generáció tagjait ejtette rabul a természet. Lelkük a felhők közé emelkedik, ha kimehetnek a vadregényes környezetbe, távol a világ zajától, a civilizáltnak mondott életforma technikai vívmányaitól. Ahogy feleségével, Őz Zoltánné született Macsuga Enikővel felelevenítjük őseik rájuk hagyott örökének értékeit, már kristálytisztán érzem, miért nem vágytak el felmenőik sem erről az erdők ölelte, végtelen szép tájról. Hogy ezt más is megtapasztalja, nyitottak egy vendégházat és most ezt üzemelteti az asszony. Születésüktől fogva ismerik egymást, mindketten teremiek. Ráadásul Zoltán édesanyja, magyar-történelem szakos tanárként még az iskolában is tanította Enikőt. Ahogy felnőtté értek, egybekeltek. A teremi görögkatolikus templomban fogadtak egymásnak örök hűséget 1993. április 17-én. A táj, az egymást követő generációk értékei, a szűkebb szülőföld tisztelete olyan mélyen ivódott bele tudatalattijukba, hogy soha nem vágytak máshová. Zoltán két gyermeket szeretett volna, egy lányt és egy fiút, ebben a sorrendben, és ezt a tervet méltányolta a sorsuk. Vivien 24 éves, nemrégiben az Eger közeli Andornaktáján nevezték ki postavezetőnek. Zoltán 23 éves, frissen végzett erdész és a családi fakitermelő vállalkozásban helyezkedett el.
Meseszép albumot lapozgatunk, tele ezernyi képpel vadászatokról, trófeákról. A családtagok büszkén húzzák ki magukat az elejtett vad mellett. Zoltán édesapja, Őz Miklós 74 éves erdész. Teremtől 3 kilométerre a szolgálati lakásnak minősített erdészházban nevelte fel a családját. A közelben Károlyi gróf kastélyára még sokan emlékeznek, sajnos, a háborúban a visszavonuló németek lebombázták. Egy különleges vörösfenyő, amelyet még a grófnak dolgozó Lesnyák erdőmérnök ültetett, megúszta a pusztulást. Nemrégiben idős vendégek jöttek még egyszer, talán utoljára gyönyörködni a vörösfenyőben, amelynek ha értenénk a szavait, sokat mesélhetne az utókornak.
Őz Zoltán még élénken emlékszik nagyapjára, Őz Miklósra, aki uradalmi fogatosként szolgált. A szocialista évtizedekben a Felső-Tiszavidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál szintén fogatosként kereste a kenyerét. Az ő apja, Őz Lajos, Zoltán dédnagyapja szintén az erdészetet választotta. Öt generáció képviselői egy szűknek mondható, immár határ menti vidéken teljesítették be sorsuk parancsát. Az anyatejjel szívta magába Zoltán az erdészet és a vadászat szeretetét. Mindig is hivatásos vadász akart lenni, ám a szülői akarat miatt egy évet a nyírbátori gimnáziumban töltött, ennek később látta nagy hasznát. Csongrádra vágyott, a mezőgazdasági szakmunkásképző intézet vadászati szakára. Csakhogy oda 700-an jelentkeztek az országból! 360-at hívtak be szóbelire, 30-at vettek fel és a második legjobbként vette át bizonyítványát a konok akarattal megáldott Őz Zoltán. A napokban a 30 éves osztálytalálkozón majdnem mindannyian együtt idézték az emlékeket, megyénkből öten bejutottak a kiválasztottak közé. Az 1987-ben végzett ifjú vadász hiába keresett vadőri állást, nem volt. Favágó hosztolóként kacorkéssel méretre jelölte a majdani vágás helyét. Behívták katonának, szerencsére, a közeli Nyírbátorban határőrök közt tölthette le a 18 hónapot. Leszerelés után iskolapadba ült, erdészeti technikumot végzett és felsőfokú erdésztechnikus lett. Gyerekkori álmát 1993-94-ben teljesítette be, hivatásos vadász végzettséget szerzett. Soha nem felejti el azokat a Karácsonyt megelőző összejöveteleket, amelyekre az erdészpalántákat is magukkal vihették a résztvevők. Az a tény, hogy vadászok közt nőtt fel, sokkal elmélyültebb természetszeretetre nevelte a felcseperedő fiatalt, mintha könyvből tanulta volna a szakmát. A vad tisztelete, a fegyelem, a másik emberre való odafigyelés, a fegyverhasználat, a biztonság a hosszú évek alatt beleivódott a személyiségébe. Nos, ezt a tudást az Élet iskolájában lehet megszerezni.
Spirálfüzetben rögzíti a vadászat eseményeit. Legnagyobb trófeája egy dámszarvas, 4,65 kilogrammos agancsot viselt. A vaddisznók közt a 200. kiemelkedő, a 21,8 centiméteres agyarral. Azóta 248-nál jár, a fia 23 évesen 50 vaddisznót lőtt ki. A Fedics Mihály Vadásztársaságnak földtulajdonosi alapon a tagja. Őz Zoltán génjeiben a vadászok és az erdészek legendái békében megférnek egymással.
Hasonló
Csák István
Zichar János
Dr. Marozsán Károly és Maro...
Dr. Szabó Sándor
Jánvári Tibor
Papp Bertalan
Tamás Ferenc
Csoma Zoltán
Kaliba András
Dr. Szabó Sándor
Béres Gábor
Küzmös Mihályné
Bulátkó Kornél
Dr. Balázsy László
Nagy Sándor
Balla Istvánné
Dzsudzsák Balázs
Dr. Hancsicsák Mihály
Háda Istvánné
Hovánszki György
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése