Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Küzmös Mihályné
Anyakönyvvezető, igazgatási főelőadó,
Penészlek
Minden embernek a lelkében egy dal van, és saját lelkét hallja minden dalban; s akinek szép a lelkében az ének, az hallja mások énekét is szépnek… – vallja a költő, és vallom magam is az embernek ezt a képességét, ezt a lélekállapotát. Küzmösné Rizó Marika személye biztosít arról, hogy ez nemcsak elméletben, hanem a hétköznapok forgatagában is megvalósítható, kimunkálható.
Régi ismerősök vagyunk, szomszédok. Sokszor cserélünk gondolatokat kiskapuink előtt egymás „daloskönyvéből”. Jóízű, zamatos dallamok ezek, felszabadulva a kötöttségek alól, több oktávot egybefűzve, a délutáni pihenő, a futó találkozások vagy hólapátolás közben.
Marika daloskönyvében a legszebb dallamok a nagyszüleiről, szüleiről, a házasságról, a gyermekekről, az emberi kapcsolatokról szólnak. Anyai nagymamája szent asszony volt. A legnagyobb példát tőle kapta, abból a kitartásból, ami 40 éven át mindennap elvitte a templomba. Ezért hajnal 3-kor kelt, hogy megfőzze az aznapi ebédet, és idejében ott lehessen a reggeli szentmisén. Innen merített minden napra erőt, hogy kivihesse az ebédet a mezőre, hogy napszálltáig tudjon dolgozni együtt a család.
A nagymama négy gyermeke mellé még odafogadta megbetegedett testvérét, aki épségében szolgálta a falut, de legyengült állapotában nem kellett senkinek. Sugárzó egyénisége csak a békét és a szeretetet hozta. Jézus erőterében, a kereszt közelében ilyen az ember. Életének csak az utolsó két hetében nem volt a templomban, de két kezét magasan összekulcsolva ajánlotta magát Teremtőjének. Addig várt, amíg mindenki köréje nem gyűlt. Mikor elment, Marikát egy csodálatos, életre szóló álommal ajándékozta meg: sírja nagy morajjal nyílik meg, és koporsója felemelkedik az égbe… Nem káprázat ez Marika számára, hanem bizonyosság, a hit bizonysága. A leghitelesebben megvalósított keresztényi élet végkifejlete.
Édesanyja ezzel az örökséggel már tudatosan nevelte két testvérével együtt a keresztény életre. Az anyatejjel magába szívott mindent, ami rendíthetetlenül, kételkedés nélkül köti Istenhez. A gyökerek adtak számára mindent, a szülői háttér az, ami lelki életének oszlopait jelenti; s hogy az oszlopok közeit kitöltse, minden nyáron olvasott, ehhez kihordta a könyvtárat, és megélte, amiket olvasott.
Édesapja vidám, kiegyensúlyozott ember. Éneklő szeretetét kántorként ismerhettük meg, de ő nem elégedett meg ezzel, ő a teheneknek is énekelt. Nem is hiába, hiszen jámborokká váltak.
Láthatjuk itt, hogy a felelős, szeretetteljes szülők milyen útravalót készíthetnek az utánuk jövő nemzedéknek, és az anyagi szükségleteken túl hogyan nyújthatunk még hátteret gyermekeinknek.
A görög katolikus házasságkötések szertartásaiban mondjuk, hogy a szülők imája erősíti a házasságot. Szülei, akik több mint 60 éves házasságban élnek együtt, mindennap imádkozzák a rózsafüzért, ugyanabban az időben valamelyik családtagért, valakinek a gondjaiért vagy hálaadásért. Ezt is szépen példázza Marika 35 éves házassága, aki férjétől tengernyi gondoskodást, támogatást kapott a három gyerek neveléséhez, a munkájához, a feltöltődéshez.
A hit ereje biztosította számukra a közös alapot, amire biztonsággal építkezhettek. Ezt az örökséget kívánja ő is hátrahagyni családjának, ezt a hátteret nyújtani, amikor férjével közösen is imádkoznak.
Nem sajnálja sem az idejét, sem az erejét, hogy folyamatosan kilencedet imádkozzon.
Hozzátartozik az életéhez, átszövi a mindennapjait, hogy szíve szerint „láthassa fiainak fiait”. Laci fia harmincnégy éves, akikhez négy hónapja érkezett meg Olívia, Misi fia harmincegy éves, akikhez Ádám egy hónapja kopogtatott. Mindkét fiú közgazdász, és távolság választja el a szülői háztól, de csak a távolság. Lánya, Marika huszonöt éves, első diplomájához pszichológiai tanulmányokat folytat, hogy keresztény talentumait lélekgyógyászként ajánlhassa Isten dicsőítésére. A kiterjedt családi feladatok, a munkája, az egészségügyi próbatételek között sem csügged, mindig megtapasztalhatta az Isten segítő erejét.
Harminchat éve dolgozik a penészleki közigazgatásban anyakönyvvezetőként, és a bajba jutott gyermekekért. Anyakönyvvezetőként az ember életének három fő állomásánál, a születésénél, a házasságkötésénél, a halálozásánál van ő jelen penészleki vonatkozásban. Ebből a faluból is sokan elvándoroltak, de ha valaki meghal, ő tud róla. Tud róla hivatalból, és tudatja emberségből, hogy szólhasson a nagyharang a falu minden fiáért.
Ismeri a falut, utcanévvel, házszámmal, a családok nevével együtt, ha kérdezik, számára „nem térkép e táj”, tudja pontosan, hogy „hol lakott itt Antalóczi Mihály”.
Munkájával szolgálni kívánja az embereket, szolgálatként és nem puszta kötelességként végzi feladatait. Megadatott, hogy azt csinálhassa, amit szeret: szolgálni, szolgáló szeretettel.
(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)
Hasonló
Dr. Fekete Erzsébet
Kelemen Erzsébet, Zolcsák M...
Klenik Sándorné
Zichar János
Őz Zoltán
Dr. Marozsán Károly és Maro...
Dr. Szabó Sándor
Jánvári Tibor
Papp Bertalan
Tamás Ferenc
Csoma Zoltán
Kaliba András
Dr. Szabó Sándor
Béres Gábor
Bulátkó Kornél
Dr. Balázsy László
Nagy Sándor
Balla Istvánné
Dzsudzsák Balázs
Dr. Hancsicsák Mihály
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése