Bánhegyi Jánosné

Vezető főtanácsos, okmányiroda-vezető,

Nyírbátor

szszb_21-156_banhegyi_janosne.jpgGondoljátok magatokat az ügyfél helyébe, és olyan udvariasan, szakszerűen intézzétek a kérését, ahogy ti szeretnétek, hogy veletek bánjanak a hivatalban! Mondhatnánk, ez az ars poeticája Bánhegyi Jánosnénak, a Nyírbátor Város Önkormányzata igazgatási és okmányiroda helyettes vezetőjének.

Nem véletlenül kapta meg 2005-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közigazgatásáért Díjat a köztisztviselők napján. Az okmányirodát ő irányítja, s példát vehetnének tőle az egy generációval ifjabbak is humánumból, tapintatból, empátiából. Az ügyfélcentrikus ügyintézést tartja a legfontosabbnak, és ha a nyitott ajtón át azt hallja, nem úgy történnek a dolgok a hivatalban, mint az elvárható lenne, sürgősen közbelép. Még arra is megtanítja a beosztottjait, hogy kell ülni az asztalnál, figyelni, aktát felvenni, és az esetleges kedvezményekről, valamint a szükségszerű tiltásokról kedvesen tájékoztatni a másikat. Nyírbátor mellett még tizenöt település mintegy 40 ezer lakosának gondját-baját látják és intézik a hivatalos okmányok segítségével.

A „Viharsarokból” kerültek ide a férjével. Mindketten Vésztőről jöttek, Békés megye északi csücskéből. Bánhegyinét Pardi Erzsébet néven anyakönyvezték 1953. június 11-én. Édesanyja Rábai Erzsébet hetvennyolc éves, édesapja, néhai Pardi Sándor kilencvenkettő évesen távozott. Gazdálkodással teremtették elő a család kenyerét. Két testvére van, Sándor és László. Erzsike Bánhegyi János határőrhöz ment feleségül, aki ezredesi rendfokozatban a Nyírbátori Határőr Igazgatóság rendészeti igazgatóhelyetteseként vonult nemrégiben nyugállományba. Házasságukból két fiú született, Róbert orvos, felesége Iszlai Enikő ápolónő. Csaba fiuk közgazdász, agrármérnök.

Bánhegyiné évtizedeken át élte a katonafeleségek változatos, ám igen nehéz életét. Gyakran költöztek az ország egyik végéből a másikba, a határőr családok pedig valamelyik határátkelőhely közelébe. Munkát ott vállalt ő is, ahol kapott, általában igazgatási, ügyviteli, adminisztrációs feladatokat látott el. 1984-ben telepedtek le Nyírbátorban, és 1988-tól a polgármesteri hivatal különböző szakterületein látja el a gondjaira bízott emberek ügyeit.

Folyamatosan képezte magát, időközben diplomát szerzett. Volt a gyámügyön, az anyakönyvi szakvizsgát is letette csakúgy, mint a közigazgatási alap-, majd szakvizsgát. Részese lehetett annak a nagyszabású átalakításnak, amikor a rendőrségtől önkormányzati hatáskörbe adták az igazgatási feladatok túlnyomó többségét, amikor 2000. január elsején létrejöttek az okmányirodák. Először a személyi igazolvány és a kishatár-átlépési engedélyek, majd a lakcímkártya kiadása is hozzájuk tartozott.

2001. november elsejétől az iparkamarától átvették a vállalkozói igazolványok elkészítését. Ugyancsak az okmányirodákra hárul a gépjárművezetői engedélyek, a világútlevél, a kötelező felelősségbiztosítás intézése. 2004-től a kishatárátlépő helyett jött a világútlevél, majd 2004. február elsejétől a gépjárműsúlyadó, és az év július elsejétől a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványa. Évente mintegy 40 ezer ügy keletkezik, és az még jó, ha egy igazolványért csak egyszer kell bejönnie az ügyfélnek. Gyakran érkeznek, különösen a környező falvakból idősek, a mai világban, a hivatali adminisztráció dzsungelében nehezen tájékozódó emberek, akik szinte egy jó szóért zokszó nélkül csinálják végig a számukra tortúrának tűnő ügyintézést.

Ugyanakkor megjelenik a modern technika is, az országban az elsők közt alkalmazták az XR-rendszert. Az elektronikus ügyintézés vagy ügyfélkapu lényege, hogy számítógépen bejelentkeznek a Belügyminisztérium rendszerébe, közlik, milyen szakfeladatra tartanak igényt, és szinte otthonról intézhetik hivatali ügyeiket.

2004 májusától az OSS ügyfélhívó rendszer alapján a polgármesteri hivatal portáján bejelentkezik az ügyfél, és időpontot kap. Az okmánybélyeg megszűnése egyelőre csak hátrányt jelent az irodának, mert a postai vagy a banki átutalás körülményesebb. A határ közeli Nyírbátorban a letelepedettek is nagyobb számban laknak, s az ideiglenes tartózkodási engedélyektől kezdve számos alkalommal keresik fel az okmányirodát. Mint Erzsike elmondja, az Európai Unióhoz történt csatlakozás még nem jelentett külön feladatot.

Ott, ahol a bölcsőtől a koporsóig minden állampolgár ügyféllé válik, hisz a vállalkozás, az iskoláztatás, az esküvő, a névadó, a válás, a temetés és még ezernyi élethelyzet szabja meg a tennivalókat, csak nagyon körültekintően, teljes körű titoktartással lehet intézni az emberek ügyeit. Nem véletlenül ebből tette le Erzsike a közigazgatási szakvizsgát.

Bánhegyiné végtelenül szerény, természetesnek veszi az ügyfelek gyors, pontos, udvarias kiszolgálását, és valójában nem értette, miért kapott ezért kitüntetést. Mi, ügyfelek, tudjuk…

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése