Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Hamza Józsefné
Kirendeltségvezető,
Nyírbátor
Szép ívű karrier, mindvégig a hozzá közel álló emberek – ismerősök és ismeretlenek – szolgálata vezérelte Hamza Józsefné tetteit. A megyei munkaügyi központ nyírbátori kirendeltségének vonzáskörzetéhez 20 település tartozik, melyből kiemelkedik Nyírbátor város, mint térségi központ. Fontos szerepet játszik a város a foglalkoztatásban, hiszen itt találhatók a nagyobb munkáltatók. A térségben élők száma meghaladja a 45 és fél ezret, melyből a munkanélküliek aránya 8–10 százalék között mozog, (jelenleg 4017 fő).
A munkanélküliek összetételét vizsgálva megállapítható, hogy a rendszerben lévők 10 százaléka nem rendelkezik nyolc általánossal, több mint 40 százalékának nyolc általánosa van, mely meghatározza a továbblépés irányát. A legaktívabb 26–35 éves korosztály száma a legmagasabb, 1255 fő, de a 36–45 évesek száma is közelít az 1150-hez. A pályakezdők 500 felett vannak.
1990. január 1-jétől jött létre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Foglalkoztatási Központ, mely a munkanélküliek ellátásához kötődő feladatokra, a munkáltatók munkaerőigényének a kielégítésére, az átképzések szervezésére és a munkahelyteremtés segítésére irányult. Az akkori tizennégy kirendeltség mára tízre csökkent, ezek egyike a nyírbátori.
1964-től dolgozom az államigazgatásban. Gép- és gyorsíróként kezdtem, 1973-ban leérettségiztem, ezt követően lettem igazgatási előadó. 1979-ben elvégeztem a Tanácsakadémiát. Az államigazgatási főiskolán 1986-ban igazgatásszervező diplomát szereztem. 1980-ig a Járási Hivatalnál dolgoztam, ezután lettem a Városi Tanácson munkaügyi főelőadó. A 80-as évek végén szóba került az új munkaügyi szervezet felállítása, felkértek a nyírbátori iroda vezetésére. A Körzeti Foglalkoztatási Központ később átalakult Megyei Munkaügyi Központtá. Ez nagy kihívást jelentett számomra, mivel semmilyen előélete nem volt a létrejött hivatalnak, nekünk kellett kitaposni az utat. Ebben az időben még csak az ügyfelek kiszolgálása, ellátása volt a cél. Kezdetben az ügyfelek többsége úgy kezelt bennünket, mintha a munkáltatójuk lettünk volna. Közvetítés csak elvétve fordult elő. Az 1990-es év második felében nagy előrelépést jelentett az első számítógép. A munkatársakat a megyei kollégák, az új munkaerőt a „régebbiek” tanították be. Nagy emberismeretet követelt az ügyintézők kiválasztása, az első év végére már hatan voltunk. 1994-től komoly változás következett be, hiszen ekkorra a cégek munkaerő-igényének a kielégítése is előtérbe került. Bizonyos támogatási, képzési lehetőségek is beindultak, újabb és újabb feladatok jelentkeztek. Ma 17 fővel dolgozunk, egészen más szellemben szakosodva, a szolgáltató jelleg erősödésével, elfogadtatásával. Most már nem az ellátás az elsődleges, hanem az emberek gondolkodásmódjának a megváltoztatása, az egyéni és csoportos tanácsadások, tájékoztatók, tréningek tartása. Közvetítés, kapcsolattartás, a munkáltatók és egyéb szervek folyamatos informálása került előtérbe. Nagy szerepe van a különböző programoknak, ezen belül is képzések segítik a hátrányos helyzetű munkavállalókat megfelelő helyzetbe hozni. Európai uniós forrásokhoz kapcsolódó feladatokat is ellátunk. Ezek egy része olyan program, mely szolgáltatásból, képzésből, támogatott és nem támogatott foglalkoztatásból áll. Ennek nagy előnye, hogy a tanfolyam ideje alatt megélhetést biztosító támogatást folyósítunk.
A kirendeltség létszáma 17 fő. Korábban mindössze négy, ma tíz diplomásunk van, jelenleg is tanul két ügyintéző. A folyamatos, feszített tempójú és az elvárásoknak megfelelő munka, az ügyfelek igényeinek való megfelelés, az újabb és újabb feladatok elsajátítása, a jogszabályismeret szinten tartása, a tanulás miatti távollétek kezelése, a helyettesítések megoldása, az önkormányzatokkal, a munkáltatókkal, egyéb képző és civil szervezetekkel a megfelelő információáramlás kiterjesztése, a szolgáltatások előtérbe kerülése, a támogatási rendszer figyelemmel kísérése nagy erőfeszítéssel, egymásra való figyeléssel valósítható meg.
Az elvárásoknak megfelelő munkavégzést egy jól felkészült, egymást segítő csapattal lehet végezni, mely a nyírbátori kirendeltség esetében példaértékű. Egy hétgyermekes családban születtem. Édesapám Dévai András volt, aki kőművesként, majd tűzoltóként dolgozott az 1970-ben bekövetkezett haláláig. Édesanyám Papp Erzsébet, a határőrség nyugdíjasa, ő jelenleg velem él. 1966-ban házasságot kötöttem Hamza Józseffel, aki a Csepel Nyírbátori Gyáregységében volt anyagbeszerző. 1967-ben Zsolt, 1974-ben József nevű gyermekem született, ma már mindketten családosak, Nyíregyházán élnek. Unokáim Máté, Zsolt és Hanna. 1986-ban férjem súlyos betegségben elhalálozott. Kirendeltségvezetőként 1995-ben, és 1998-ban Kiváló Dolgozó, 2005-ben „Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közigazgatásáért Díj-ban részesültem.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 23. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Dr. Marozsán Károly és Maro...
Dr. Szabó Sándor
Jánvári Tibor
Tamás Ferenc
Kaliba András
Dr. Szabó Sándor
Dr. Balázsy László
Nagy Sándor
Balla Istvánné
Dr. Szabó Sarolta PhD
Horváth Ferenc
Nyitrai Lászlóné
Csillám Mária
Sipos Sándor
Dr. Szabó Éva
Csordás Ferenc
Gönczöl Mihály
Kertes Zoltánné
Németh Attila
Bánhegyi Jánosné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése